Cantate

Vul­pi­us es­ti him­nu­sza

Hozzászólás a cikkhez

Múlt he­ti és mos­ta­ni éne­künk ke­ret­be fog­lal­hat­ja nap­ja­in­kat: a nap­kez­dő kö­nyör­gés után ma a nap­zá­ró há­la­adás­sal is­mer­ke­dünk meg. Ez az ének – mely­nek ma­gyar for­dí­tá­sát Marschal­kó Gyu­lá­nak kö­szön­het­jük – Fe­ren­czi Ilo­na köz­ve­tí­té­sé­vel kö­rül­be­lül húsz éve ke­rült egy fó­ti nyá­ri tan­fo­lyam­ra. Év­ti­ze­des köz­ked­velt­sé­ge mi­att dön­töt­tek úgy a szer­kesz­tők, hogy gaz­da­gít­sa új gyűj­te­mé­nyün­ket. (E. Zs.)

A Már ki­hunyt a szép nap fé­nye (GyLK 794), Ni­ko­laus Her­man jo­a­chimsta­li kán­tor es­ti éne­ke elő­ször 1560-ban je­lent meg, sa­ját ki­adá­sú, Va­sár­na­pi evan­gé­li­u­mok (Sonn­tags­evan­geli­en) cí­mű kö­te­té­ben. Ha­son­ló­an a múlt al­ka­lom­mal is­mer­te­tett ének­hez (Jön bí­bor­fé­nyű pir­ka­dat – GyLK 793) ez az ének is épít Lu­ther imád­sá­gá­ra, az es­ti imá­ra. Mind­ket­tő­re a leg­lé­nye­ge­sebb mon­da­ni­va­ló tö­mör meg­fo­gal­ma­zá­sa jel­lem­ző; az ének össze­sen négy vers­szak­ból áll.

Her­man ver­sé­re 1609-ben ke­rült Mel­chi­or Vul­pi­us dal­la­ma, ad­dig a gya­kor­lat­ban több dal­lam­mal is éne­kel­ték a so­ro­kat. Vul­pi­us dal­la­má­nak volt elő­ké­pe, Bur­kard Wal­dis (1485?–1560?) rím­be sze­dett zsol­tár­dal­la­ma 1554-ből. Wal­dis el­ső dal­lam­so­rát Vul­pi­us át­vet­te, s a töb­bi sor ese­té­ben is több pon­ton kap­cso­ló­dott ah­hoz.

Vul­pi­us­ról reg­ge­li éne­ke kap­csán az el­múlt hé­ten már több szó esett. Az es­ti him­nusz dal­la­ma szin­tén kvint lé­pés­sel in­dít, de most a nap­szak­hoz il­lő­en nem fel-, ha­nem le­fe­lé. A to­váb­bi dal­lam­szö­vés­re is az eresz­ke­dés jel­lem­ző, s szer­ke­ze­ti ha­son­ló­ság az is, hogy a dal­lam leg­ma­ga­sabb hang­ját, az ok­tá­vot a má­so­dik dal­lam­sor éri el.

Is­mer­ked­jünk most a szö­veg szer­ző­jé­vel. Ni­ko­laus Her­mant úgy is­mer­tük meg a him­no­ló­gia­tör­té­net­ben, mint aki „a Bib­li­á­ban élt”. Nyel­ve­ze­te gaz­dag nyílt vagy kis­sé bur­kolt bib­li­ai uta­lá­sok­ban. Az el­ső vers­szak utol­só két so­ra – „Fény né­künk Krisz­tu­sunk lé­gyen, / Ne té­ve­lyeg­jünk az éj­ben!” – egy­ér­tel­mű­en Ézs 59,10-re utal: „Ta­po­gat­juk a fa­lat, mint a va­kok, ta­po­ga­tó­zunk, mint aki­nek nincs sze­me. Bot­la­do­zunk fé­nyes dél­ben, mint­ha al­ko­nyat vol­na, és sö­tét­ség­ben va­gyunk, mint a hol­tak.”

Her­man Nürn­berg­hez kö­zel, Alt­dorf­ban szü­le­tett. Szü­le­té­sé­nek pon­tos dá­tu­mát nem is­mer­jük (1480?, 1500?). 1518-ban Jo­a­chimstal­ban vál­lalt kán­to­ri ál­lást, s a he­lyi la­tin is­ko­la ta­ná­ra lett. Csat­la­ko­zott a re­for­má­ció kö­ve­tő­i­hez. Fenn­ma­radt egy le­vél is, me­lyet ma­ga Lu­ther írt Her­man­nak 1524. no­vem­ber 6-án. Szép szám­mal szü­let­tek ver­sei gyü­le­ke­ze­ti hasz­ná­lat­ra, kü­lö­nö­sen 1557-es nyug­dí­ja­zá­sa után. „Mi­vel tes­ti erőt­len­sé­gem mi­att a kán­to­ri szol­gá­la­tot már nem vé­gez­he­tem kö­zöt­te­tek, hát­ra­lé­vő ke­vés időm­ben, míg kö­zöt­te­tek él­he­tek, sze­re­tett egy­há­za­mat és gyü­le­ke­ze­te­met az­zal a cse­kély te­het­ség­gel kí­vá­nom szol­gál­ni, s azt ve­le­tek meg­osz­ta­ni, mit Is­ten­nek kö­szön­he­tek.”

1560-as sa­ját ki­adá­sá­nak tel­jes cí­me: „Sonn­tag­sevan­ge­lia über das Jahr in Gesän­ge ver­fas­set für die Kin­der und ch­rist­li­chen Ha­usvä­ter”, mely­nek ma­gyar for­dí­tá­sa így han­goz­hat: „Va­sár­na­pi evan­gé­li­u­mok egész év­re ének for­má­ban gyer­me­kek és ke­resz­tyén atyák szá­má­ra”. Her­man jó pe­da­gó­gus volt, jól is­mer­te a gyer­me­ki lel­ke­ket. Mind dal­la­mai (Jöjj, Is­ten né­pe, áld­juk őt – EÉ 156, Fel­vir­radt ál­dott, szép na­punk – EÉ 217), mind ver­sei rö­vi­dek, tö­mö­rek (négy­so­ro­sak), könnyen ért­he­tő­ek.

Jo­a­chimstal­ban jó és szo­ros kap­cso­la­to­kat ápolt lel­ké­szé­vel, Ma­t­he­si­usszal. „Ha Ma­t­he­si­us lel­kész úr jól pré­di­kált, ak­kor a ke­gyes kán­tor azon­nal ké­szen állt a szö­veg leg­fon­to­sabb ta­ní­tá­sát dal­for­má­ba ön­te­ni, mert jó pré­di­ká­ci­ó­hoz jó ének tar­to­zik!”

Her­man ere­de­ti szán­dé­ka sze­rint gyűj­te­mé­nye száz­egy éne­két nem gyü­le­ke­ze­ti hasz­ná­lat­ra, is­ten­tisz­te­le­ti al­kal­mak­ra szán­ta, ha­nem gyer­me­kek szá­má­ra vagy há­zi és ma­gán­áhí­ta­tok­ra. Er­re mű­ve elő­sza­vá­ban ma­ga hív­ja fel a fi­gyel­met. Fon­tos ezt ki­emel­ni, hi­szen pél­da­adó le­het szá­munk­ra az az ala­pos­ság, aho­gyan ele­ink meg­vá­lo­gat­ták, ko­moly mér­cé­vel mér­ték, mi is ke­rül­het be a temp­lom fa­lai kö­zé! „Mert jó pré­di­ká­ci­ó­hoz jó ének tar­to­zik!”

W. Kincz­ler Zsu­zsan­na

::Nyomtatható változat::