Keresztény szemmel

Hozzászólás a cikkhez

Az égi­ek szem­lá­to­mást ke­gye­ik­be fo­gad­ták a bé­kás­me­gye­ri evan­gé­li­kus sze­re­tet­ház szen­te­lé­si ün­nep­sé­gét. Gyö­nyö­rű, nap­sü­té­ses idő, kel­le­mes hő­mér­sék­let, szép­szá­mú gyü­le­ke­zet tet­te em­lé­ke­ze­tes­sé egy­há­zunk leg­újabb, im­po­záns épü­le­té­nek a fel­szen­te­lé­sét.

Ér­vé­nye­sült az új, a zöld­me­zős be­ru­há­zás va­rá­zsa, akár­csak az aszó­di gim­ná­zi­um ese­té­ben. Itt is, ott is volt hely az épü­let szá­má­ra.

Bé­kás­me­gye­ren más­fél év­ti­ze­de in­dult meg a fej­lesz­tés. A már év­ti­ze­de mű­kö­dő temp­lom, gyü­le­ke­ze­ti ház, pa­ró­kia komp­le­xum­hoz most csat­la­ko­zott a sze­re­tet­ház, mint­egy azt is jel­ké­pez­ve, hogy az egy­ház sa­ját ke­re­tei kö­zött fej­leszt, de a tár­sa­da­lom egészének hasz­ná­ra is.

Ga­u­dio­po­lis. A köz­gyű­lé­sen Bre­u­er Ka­ta­lin fel­ügye­lő asszony meg­ha­tot­tan, de szi­go­rú tár­gyi­la­gos­ság­gal so­rol­ta fel a több mint egy év­ti­zed­re vissza­nyú­ló, né­mi­leg vi­ha­ros tör­té­net egyes ál­lo­má­sa­it, tel­jes­ség­re tö­re­ked­ve, még­is a tel­jes­ség igé­nye nél­kül em­lít­ve meg mind­azo­kat, akik sze­re­te­tük­kel, te­het­sé­gük­kel, mun­ká­juk­kal, ki­tar­tá­suk­kal hoz­zá­já­rul­tak Ga­u­dio­po­lis el­ké­szül­té­hez.

Jó, hogy nem en­ged­tek az ál­mok­ból, ak­kor sem, ami­kor az egy­ház – pon­to­sab­ban a dön­tés­re il­le­té­ke­sek egy ré­sze – még nem érez­te ma­gá­é­nak az ügyet, és jó, hogy mind­vé­gig ra­gasz­kod­tak a leg­jobb mi­nő­ség­hez.

Az is­ten­tisz­te­le­ten, a fel­szen­te­lé­sen, a köz­gyű­lé­sen egy­aránt ott volt ve­lünk Szteh­lo Gá­bor, az evan­gé­li­kus egy­ház és ben­ne a dia­kó­ni­ai szol­gá­lat száz éve szü­le­tett nagy alak­ja. Töb­ben szól­tak is, szól­tunk is ró­la. Nem csak ke­gye­let­ből meg­em­lé­kez­ve Is­ten em­be­ré­ről, aki a má­so­dik vi­lág­há­bo­rú be­fe­jez­te után fel­is­mer­te, hogy nem ér­tek vé­get gyer­mek­men­tő te­en­dői. Ott volt, rá­szo­rult a se­gít­ség­re több száz ár­va és fél­ár­va gyer­mek. Így hát egy Bu­da­ke­szi úti vil­lá­ban – majd ahogy nőtt a lét­szám, to­váb­bi épü­le­tek­ben – meg­ala­pí­tot­ta és Ga­u­dio­po­lis­nak ne­vez­te el a gyer­mek­vá­rost.

Ezt a ne­vet vet­te most fel a bé­kás­me­gye­ri sze­re­tet­ház, be­fo­gad­va az idős­ko­rú rá­szo­rul­ta­kat. Nem egy­sze­rű­en az el­ne­ve­zés azo­nos, az evan­gé­li­um­ból, a Krisz­tus kö­ve­té­sé­ből adó­dó men­tő sze­re­tet ve­zé­rel­te ak­kor a lel­készt, és ve­zér­li ma utó­da­it a szol­gá­lat­ban. Ez a leg­ma­ga­sabb ren­dű hu­má­nu­mot ki­fe­je­ző, nem­csak a fe­le­ke­ze­ti, de a vi­lág­né­ze­ti ha­tá­ro­kat sem fi­gye­lem­be ve­vő nyi­tott, be­fo­ga­dó esz­me­i­ség ma­gya­ráz­za, hogy a fel­szen­te­lé­sen együtt ün­ne­pel­tek a kü­lön­bö­ző egy­há­zak lel­ké­szei, itt­hon és kül­föl­dön élő köz­éle­ti sze­mé­lyi­sé­gek. Kö­zü­lük meg­em­lí­tem a Mün­chen­ben élő pszi­cho­ló­gus­pro­fesszort, Pfitz­ner Ru­dol­fot és a mo­dern ka­to­li­kus fi­lo­zó­fus Bo­ór Já­nost.

Ami­kor ki­de­rült, hogy ke­vés a pénz, nem in­dul­hat meg a ki­vi­te­lezés, ak­kor a csil­lag­hegy-bé­kás­me­gyeri gyü­le­ke­zet ala­pít­ványt ho­zott lét­re az épít­ke­zés tá­mo­ga­tá­sá­ra, a hi­ány­zó összeg elő­te­rem­té­sé­re.

Az ala­pít­vány a Pe­nu­el ne­vet kap­ta. Pe­nu­el az a hely, ahol Já­kób tu­sá­ja zaj­lott az an­gyal­lal. Va­ló­já­ban az Is­ten­nel küz­dött az Ószö­vet­ség egyik leg­szí­ne­sebb egyé­ni­sé­ge. Mon­dá­sa szá­mom­ra mind­má­ig a ta­lán leg­erő­tel­je­sebb bi­zony­ság­té­tel. „Nem bo­csát­lak el, amíg meg nem ál­dasz en­gem” – ez az Is­ten­be ka­pasz­ko­dás ha­tá­roz­ta meg Szteh­lo Gá­bor éle­tét és te­vé­keny­sé­gét is.

Sze­mé­lyi­sé­ge is ta­lán leg­in­kább – az ószö­vet­sé­gi egyé­ni­sé­gek kö­zül – Já­kób­hoz ha­son­lít­ha­tó. Nem is­mert el­ve­szett ügyet. Tud­ta, hogy a sze­re­tet na­gyobb az igaz­ság­nál. Nem sa­ját vé­le­mé­nye, ha­nem a leg­jobb meg­ol­dás ke­re­sé­se ha­tá­roz­ta meg cse­le­ke­de­te­it. Szem­be­sült a nagy csa­lád­nak, Ga­u­dio­po­lis la­kó­i­nak és sa­ját ki­sebb csa­lád­já­nak a konf­lik­tu­sa­i­val, ké­pes volt azok ke­ze­lé­sé­re, so­ha nem tért ki a gon­dok elől. Já­kób volt, aki min­dig Is­ten­be ka­pasz­ko­dott.

A fel­szen­te­lés ese­mény­so­ro­za­tá­ban töb­ben szól­tak – ért­he­tő­en – nap­ja­ink vál­sá­gá­ról. Az Ó- és az Új­szö­vet­ség ko­rá­ban, az az­óta el­telt két­ezer esz­ten­dő­ben sok­fé­le vál­ság súj­tot­ta az em­be­ri­sé­get. Ezek so­ha nem je­len­tet­tek fel­men­tést azon kö­te­le­zett­sé­ge­ink alól, hogy ten­nünk kell a jót. Ga­u­dio­po­lis 1945-ben is, 2009-ben is vál­sá­gos kor­ban szü­le­tett meg, hir­det­ve, hogy épí­tői az Is­ten­be ka­pasz­kod­va akar­ják ten­ni a jót. A Pe­nu­el Ala­pít­vány­ra to­vább­ra is szük­ség van. Nem­csak a pénz, ha­nem az üze­net mi­att is.

Frenkl Ró­bert

::Nyomtatható változat::