Evangélikusok

Hozzászólás a cikkhez

Az Óbu­dai te­me­tő­ben jú­ni­us 4-én vet­tek bú­csút Sché­ner Mi­hály­tól, a kor­társ ma­gyar fes­té­szet egyik ki­emel­ke­dő alak­já­tól. Az aláb­bi­ak­ban D. dr. Har­ma­ti Bé­la nyu­gal­ma­zott evan­gé­li­kus püs­pök – te­me­té­sen el­hang­zott – ige­hir­de­té­sé­nek szer­kesz­tett mon­da­ta­i­val adó­zunk az evan­gé­li­kus mű­vész em­lé­ké­nek. (Leg­utóbb la­punk 2008/3. szá­má­ban ol­vas­hat­tak ve­le in­ter­jút.)

„Test­vé­re­im, mond­ja­tok ál­dást, hi­szen ar­ra hí­vat­ta­tok el, hogy ál­dást örö­köl­je­tek.” (1Pt 3,9)

Ki is­mer­te iga­zán Sché­ner Mi­hályt? Ma­ga ír­ja mű­vé­sze­té­ről: „…meg­nem­ér­té­se­tek ké­te­lye­it, meg­ér­té­se­tek biz­ton­sá­gát aka­rom el­osz­lat­ni, hogy meg­tud­já­tok, ki is vol­tam va­ló­já­ban. Én ma­gam is te­le vol­tam ké­tellyel és bi­zony­ta­lan­ság­gal, ak­kor is, ami­kor hit­tem. Tit­ka­im min­dig tit­kok ma­rad­tak, csak rit­kán fog­hat­tam ke­zem­be, amit el­ér­ni vágy­tam…” (Gol­kon­da, 1997).

Bi­zony­ta­lan­sá­got ér­zünk most ma­gunk is tit­kai előtt, mert az el­bú­csú­zás pil­la­na­ta­i­ban még rész­le­te­i­ben sem tud­juk mél­tat­ni több mint hat­van­éves mű­vé­szi te­vé­keny­sé­gét, szak­mai tu­dá­sát, mi­nő­sé­get ke­re­ső tö­rek­vé­se­it, ma­ra­dan­dót al­kot­va a mű­vé­szet majd min­den – kép, fest­mény, gra­fi­ka, szo­bor, tér­plasz­ti­ka, báb­já­ték, me­se­fi­gu­rák, fa­ra­gá­sok, dísz­let és jel­mez – ágá­ban.

Akit az Is­ten meg akar ál­da­ni, azt em­ber­rel áld­ja meg! Sché­ner Mi­hály Is­ten ál­dá­sa volt a csa­lád, a ma­gyar mű­vé­szet, mind­nyá­junk szá­má­ra. Meg­hir­det­te: „Ve­gyük ma­gun­kat kö­rül Szép­ség­gel a Rossz el­len!” (100 × szép, 51. té­tel).

Azok­ra a lel­ki-szel­le­mi, ősi em­be­ri spi­ri­tu­á­lis di­men­zi­ók­ra hív­ta fel a fi­gyel­met, ame­lyek­ről Jé­zus is be­szélt: „Nem­csak ke­nyér­rel él az em­ber, ha­nem min­den igé­vel, amely Is­ten szá­já­ból szár­ma­zik.” (Mt 4,4) Cso­dál­juk a mély­sé­gek di­men­zi­ó­i­ba lá­to­ga­tó és el­gon­dol­kod­ta­tó mű­vész fi­lo­zó­fi­á­ját, szí­nes alak­for­má­ló és szó­te­rem­tő fan­tá­zi­á­ját. Jé­zus éle­te tör­té­ne­te­i­nek, a Bé­kés me­gyei szü­lő­föld me­sé­i­nek, gyer­me­ki ál­ma­i­nak meg­je­le­ní­té­sén túl az em­be­ri és nem­ze­ti lét, a val­lás, a Bib­lia örök kér­dé­se­i­vel va­ló vi­as­ko­dá­sát is ma­gun­ké­nak érez­het­jük.

Több­ször idéz­te Já­nos apos­tol mennyei je­le­né­sek­ről szó­ló köny­vé­ből: „Mi­hály és an­gya­lai harc­ra kel­tek a sár­kánnyal…” (12,7) Ark­an­gyal­ként küz­dött kép­pel, al­ko­tás­sal, írás­sal, hu­mor­ral a min­ket kö­rül­ve­vő „sok­fé­le Rossz” el­len. A hoz­zá ha­son­ló­an sok­ol­da­lú mű­vészt és tu­dóst, a No­bel-dí­jas Al­bert Sch­wei­tzert idéz­te: „Az élet ma­ga az a rej­té­lyes ér­ték, amellyel fog­lal­koz­nunk kell.” Ki­ál­lí­tá­sai itt­hon és kül­föl­dön, mű­vé­sze­ti dí­jai – a Mun­ká­csy- és Kos­suth-díj –, szá­mos itt­ho­ni és nem­zet­kö­zi el­is­me­ré­se mu­tat­ta kör­nye­ze­te, ha­zá­ja há­lá­ját Sché­ner Mi­hály iránt.

A gon­dol­ko­dó mű­vész azt a Pla­tónt kö­vet­te a ré­gi gö­rög fi­lo­zó­fu­sok kö­zül, aki az em­bert „fel­fe­lé te­kin­tő” (anth­ro­po­sz – ano ath­re­in) lény­ként ír­ja le, aki a ma­te­ri­á­lis va­ló­ság­ból az is­te­ni va­ló­ság­ra te­kint. Ez azt is je­len­tet­te az éve­kig gim­ná­zi­u­mi ta­nár szá­má­ra, hogy szo­mo­rú­an be­szélt ar­ról, a köz­ok­ta­tás­ból ná­lunk egy­re in­kább el­tű­nik a rajz és az ének!

A ra­va­tal­nál min­den­ki ma­ga tud­ja leg­job­ban, mi az az ál­dás, ame­lyet az el­köl­tö­zött­nek meg kell kö­szön­nie. Bú­csú­zik a csa­lád, fe­le­sé­ge, fia, me­nye, két uno­ká­ja, ba­rá­tai, mű­vész­tár­sai, a Szé­che­nyi Iro­dal­mi és Mű­vé­sze­ti Aka­dé­mia, a Ma­gyar Mű­vé­sze­ti Aka­dé­mia, a szü­lő­fa­lu, Med­gyes­egy­há­za, Bé­kés­csa­ba vá­ro­sa és Bu­da­pest II. ke­rü­le­te, ahol dísz­pol­gá­ri cí­met ka­pott. Az el­nyert ál­dás el­fo­ga­dá­sa mind­nyá­jun­kat an­nak to­vább­adá­sá­ra kö­te­lez! Le­he­tünk, le­gyünk ál­dás kör­nye­ze­tünk, csa­lá­dunk, ha­zánk szá­má­ra! Ke­res­sük, ke­res­het­jük a spi­ri­tu­á­lis ér­té­ke­ket, „ve­gyük ma­gun­kat kö­rül Szép­ség­gel a Rossz el­len”.

Re­mény­ked­jünk egy jobb, tö­ké­le­te­sebb vi­lág meg­for­má­lá­sá­ban? Úgy ér­zem, Sché­ner Mi­hály vá­la­sza in­kább az: küzd­jünk „egy ke­vés­bé Rossz” vi­lá­gért! Ez sok­szor csak egy-egy ap­ró lé­pést je­lent, de a leg­hosszabb út is az el­ső lé­pés­sel kez­dő­dik!

::Nyomtatható változat::