Evangélikusok

Hozzászólás a cikkhez

Ráz­ga Pál po­zso­nyi evan­gé­li­kus lel­készt az 1848-as sza­bad­ság­harc­ban va­ló rész­vé­te­lé­ért ha­lál­ra ítél­ték. Ki­vég­zé­se előtt, 1849. jú­ni­us 18. nap­já­nak haj­na­lán mon­dott imá­já­ban hang­zott el a cím­ben ol­vas­ha­tó ké­rés. Ha­lá­lá­nak száz­hat­va­na­dik év­for­du­ló­ján ke­gye­let­tel és há­lá­val em­lé­ke­zünk éle­té­re.

Ráz­ga az egy­ko­ri Oszt­rák–Ma­gyar Mo­nar­chia te­rü­le­tén, a ma­gyar köz­igaz­ga­tás­hoz tar­to­zó Ba­zin (ma Pe­zi­nok) köz­ség­ben szü­le­tett 1798. de­cem­ber 10-én, szlo­vák szü­lők gyer­me­ke­ként. Ab­ban az idő­ben a Kis-Kár­pá­tok ke­le­ti lej­tő­i­re te­le­pült köz­sé­ge­ket ma­gya­rok, szlo­vá­kok és né­me­tek lak­ták. Az em­be­rek bé­ké­ben él­tek egy­más­sal, s még gyer­mek­ko­ruk­ban el­sa­já­tí­tot­ták egy­más nyel­vét. Ráz­ga is jól be­szélte mind a há­rmat. A szom­szé­dos Mo­dor köz­ség­ben kezd­te a gim­ná­zi­u­mot, majd Po­zsony­ban fe­jez­te be.

A lel­ké­szi pá­lyá­ra ér­zett el­hí­vást. Po­zsony­ban kezd­te teo­ló­gi­ai ta­nul­má­nya­it, majd ösz­tön­dí­jas­ként a bé­csi pro­tes­táns teo­ló­gi­ai in­té­zet­ben vé­gez­te. 1823-ban avat­ták lel­késszé.

Auszt­ri­ai gyü­le­ke­zet­ben kezd­te a lel­ké­szi szol­gá­la­tot. Von­zó elő­adá­sa­i­val nagy nép­sze­rű­ség­re tett szert, ka­to­li­ku­sok is szí­ve­sen hall­gat­ták ige­hir­de­té­se­it. Er­re a hely­be­li plé­bá­nos is fel­fi­gyelt, és kö­ve­tel­te, hogy ka­to­li­ku­sok­nak ne pré­di­kál­jon, azo­kat küld­je ki a temp­lom­ból.

A mo­nar­chia te­rü­le­tén ak­kor az evan­gé­li­kus egy­ház tör­vé­nye­sen „be­vett” fe­le­ke­zet­ként te­vé­keny­ked­he­tett. A ka­to­li­kus volt az ural­ko­dó egy­ház, s a pap­ság ki­vált­sá­gos jog­gal fel­ügye­le­tet igye­ke­zett gya­ko­rol­ni a pro­tes­tán­sok fe­lett. A plé­bá­nos bí­ró­ság elé ci­tá­lás­sal, meg­bír­sá­go­lás­sal fe­nye­get­te Ráz­gát. A konf­lik­tus el­ke­rü­lé­se ér­de­ké­ben ő ki­tért a kí­nos hely­zet elől, és át­he­lye­zé­sét kér­te má­sik gyü­le­ke­zet­be.

Új he­lyén is bát­ran hir­det­te a re­for­má­to­rok ál­tal fel­is­mert bib­li­ai igaz­sá­got. Ha­ma­ro­san azonban itt is konf­lik­tus­ba ke­rült a plé­bá­nos­sal, ezért ti­zen­két évi auszt­ri­ai szol­gá­lat után, 1835-ben el­fo­gad­ta a mo­do­ri egy­ház­köz­ség­től ér­ke­zett hí­vást.

Fi­gyel­me itt ki­ter­jedt a po­zso­nyi egy­ház­me­gye lel­kész­csa­lád­ja­i­nak a gond­ja­i­ra is, s meg­szer­vez­te a lel­ké­szek öz­ve­gye­i­nek és ár­vá­i­nak tá­mo­ga­tá­sá­ra a gyám­in­té­ze­ti ala­pot. Ki­vá­ló szer­ve­zé­si ké­pes­sé­gé­nek hí­re el­ju­tott az ak­kor meg­ár­vult prá­gai gyü­le­ke­zet­be is, és 1839-ben meg­hív­ták őt lel­ké­szük­nek.

A prá­gai egy­ház­köz­ség ak­kor nem volt ró­zsás hely­zet­ben, pa­ró­ki­á­ja és az is­ko­la épü­le­te is fel­újí­tás­ra szo­rult. A kör­nyék­be­li lel­ké­szek kö­zül sen­ki sem akar­ta el­fog­lal­ni a re­for­má­ció böl­cső­jé­nek ne­ve­zett, de ak­kor el­ha­gya­tott ál­la­pot­ban lé­vő he­lyet.

Ráz­ga nem ijedt meg a reá vá­ró fel­ada­tok­tól, és von­zot­ta őt az egye­te­mi vá­ros. Igye­ke­zett be­kap­cso­lód­ni az ot­ta­ni val­lá­si és kul­tu­rá­lis élet­be. Ige­hir­de­té­se­i­vel itt is ha­mar nép­sze­rű és köz­is­mert lett. Fel­len­dült a gyü­le­ke­ze­ti élet. Új pa­ró­ki­át és is­ko­lát épít­het­tek.

Köz­ben azon­ban nem­csak nép­sze­rű­sé­ge nö­ve­ke­dett, de el­len­fe­le­i­nek a szá­ma is. A ve­gyes há­zas­sá­gok kö­zött vég­zett lel­ki­gon­do­zói mun­ká­já­ért ka­to­li­kus rész­ről tá­ma­dá­sok ér­ték. 1846 ta­va­szán meg­halt az evan­gé­li­kus pol­gár­mes­ter, és ka­to­li­kus fe­le­sé­ge, elhunyt fér­je irán­ti tisz­te­let­ből, Ráz­gát kér­te a te­me­té­si szer­tar­tás el­vég­zé­sé­re. A te­me­té­sen óri­á­si gyü­le­ke­zet vett részt, hogy az öz­vegy­nek ki­fe­jez­ze rész­vé­tét és fér­je irán­ti tisz­te­le­tét. Az al­ka­lom fel­kel­tet­te a ka­to­li­kus es­pe­res Ráz­ga irán­ti ha­rag­ját, s bí­ró­ság elé vit­te az ügyet. Ráz­gát az­zal vá­dol­ta, hogy ka­to­li­ku­sok­nak pré­di­kált.

Egy­re el­vi­sel­he­tet­le­nebb lett itt az éle­te ne­ki ma­gá­nak, de a csa­lád­já­nak is. El­ha­tá­roz­ta, mi­helyt le­he­tő­ség adó­dik, el­hagy­ja Prá­gát. Nem kel­lett so­ká­ig vár­nia. 1846 ta­va­szán Po­zsony­ba hív­ták a né­met lel­ké­szi ál­lás­ra, ame­lyet fon­tol­ga­tás nél­kül el­fo­ga­dott.

Po­zso­nyi be­kö­szön­tő be­szé­dét egy­ko­ri fel­jegy­zé­sek sze­rint így kezd­te: „Ked­ves gyü­le­ke­zet, min­den erőm és ké­pes­sé­gem nek­tek aján­lom, de éle­tem ha­zá­mat il­le­ti.” Nem tar­tot­ta ma­gát po­li­ti­kus­nak, de egy­há­zi mun­ká­ja mel­lett részt vett a köz­éle­ti ese­mé­nyek­ben is. Az 1848-as sza­bad­ság­harc küz­del­me­i­be, sok más pro­tes­táns lel­késszel együ­ütt, ő is be­kap­cso­ló­dott, mert a val­lás­egyen­lő­ség ki­ví­vá­sát re­mél­te. Vál­lal­ko­zott ar­ra, hogy a po­zso­nyi „Zöld­fa” ven­dég­lő er­ké­lyé­ről be­szé­de­i­vel a sza­bad­ság­harc tá­mo­ga­tá­sá­ra buz­dít­sa hall­ga­tó­it. Az is­ten­tisz­te­le­te­ken is rend­sze­re­sen imád­ko­zott a sza­bad­ság­harc győ­zel­mé­ért. For­ra­dal­mi bi­zott­ság meg­ala­kí­tá­sán mun­kál­ko­dott, nem­ze­ti gár­dát szer­ve­zett, és an­nak mun­ká­ját anya­gi­lag is tá­mo­gat­ta.

Ami­kor a csá­szá­ri csa­pa­tok meg­száll­ták Po­zsonyt, Ráz­gát ba­rá­tai me­ne­kü­lés­re és rej­tőz­kö­dés­re biz­tat­ták. Ő ezt el­uta­sí­tot­ta. „Ta­ná­csom­ra ed­dig a gyü­le­ke­zet sok tag­ja fo­gott fegy­vert a sza­bad­ság ér­de­ké­ben, és éle­tét ál­doz­ta. Alá­va­ló gaz­em­ber vol­nék, ha most meg­szök­nék.” A csá­szá­ri ka­to­nák le­tar­tóz­tat­ták, és meg­bi­lin­csel­ve a vá­ros­há­zá­ra kí­sér­ték. Ka­to­nai bí­ró­ság elé ke­rült.

A bí­ró­ság né­mely tag­ja, eny­he íté­let ér­de­ké­ben, ment­sé­gé­re meg­pró­bált ér­vet ke­res­ni. A bí­ró kér­dez­te: „Ki pa­ran­csol­ta, hogy a gár­dis­ták mel­lé áll­jon, és fegy­ve­re­i­ket meg­áld­ja?” Ráz­ga azt fe­lel­te, leg­jobb be­lá­tá­sa és lel­ki­is­me­re­te sze­rint cse­le­ke­dett. Ez­zel sor­sa meg­pe­csé­te­lő­dött. Hay­nau, a csá­szá­ri csa­pa­tok pa­rancs­no­ka be­te­ges ke­gyet­len­ség­gel el­ret­ten­tő bün­te­tést, kö­tél ál­ta­li ha­lá­los íté­le­tet kö­ve­telt a bí­ró­ság­tól. Po­zsony elő­ke­lő asszo­nya­i­nak kül­dött­sé­ge Hay­nau előtt térd­re eresz­ked­ve ke­gye­le­mért kö­nyör­gött lel­ké­szük­nek, öt gyer­mek ap­já­nak. Hay­nau kö­nyör­te­len ma­radt, s a kért íté­let­hez ra­gasz­ko­dott.

Ráz­gát 1849. jú­ni­us 18-án, haj­na­li négy óra­kor ki­vé­gez­ték. Az íté­let vég­re­haj­tá­sa előtt ve­le le­he­tett lel­kész­tár­sa, Sim­ko Vil­mos, aki úr­va­cso­rá­val erő­sí­tet­te őt. Utó­lag, em­lé­ke­zet­ből le­je­gyez­te Ráz­ga utol­só imád­sá­gát, ame­lyet a gyü­le­ke­zet tag­jai so­ká­ig ke­gye­let­tel őriz­tek. „Uram, ha le­het­sé­ges, múl­jék el tő­lem e po­hár, de ne úgy le­gyen, ahogy én aka­rom, ha­nem ahogy Te. Itt ál­lok előt­ted, min­den­ha­tó Is­ten, ez új nap haj­na­lán. Meg­pró­bá­lok vissza­te­kin­te­ni éle­tem­re. Ha­tal­má­ba ke­rít a fáj­da­lom, ami­kor ar­ra gon­do­lok, hogy nem fe­jez­he­tem be, amit el­ha­tá­roz­tam. Meg­ál­dok min­dent, amit sze­me­im most utol­já­ra lát­hat­nak. Ál­dom Po­zsony la­kó­it, ál­dom a meg­ár­vu­ló po­zso­nyi gyü­le­ke­ze­tet. Ál­dom sze­gény, ár­tat­lan gyer­me­ke­i­met, ál­dom drá­ga fe­le­sé­gem, a csá­szárt, és ál­dom azo­kat is, akik el­ítél­tek. Ké­rem Is­ten ke­gyel­mét és ál­dá­sát ha­zám­ra, hogy az sza­bad és bol­dog le­gyen.”

Po­zsony la­kos­sá­ga ha­mar meg­is­mer­te Lu­ther ira­ta­it, de evan­gé­li­kus gyü­le­ke­zet csak az 1606. évi bé­csi bé­ke­kö­tés után szer­ve­ződ­he­tett. A gyü­le­ke­zet meg­ala­ku­lá­sá­nak há­rom­szá­za­dik év­for­du­ló­já­ra szer­ve­zett ün­ne­pé­lyen, bá­ró Pró­nay De­zső egye­te­mes fel­ügye­lő ja­vas­la­tá­ra, Ráz­ga Pál em­lé­ké­re már­vány­táb­lát avat­tak a pa­ró­kia fa­lán.

Kö­zép-Eu­ró­pa az­óta je­len­tős át­ala­ku­lá­son esett át, a tör­té­ne­lem is át­ér­té­ke­lő­dött. Va­la­ki le­ve­tet­te az em­lék­táb­lát. Né­me­lyek nem szí­ve­sen em­lé­kez­tek Ráz­gá­ra, fe­le­dés­re ítél­ték őt. Rosszal­lot­ták, hogy szlo­vák szü­lők fi­a­ként Kos­suth hon­vé­de­i­nek tá­mo­ga­tá­sá­ra buz­dí­tot­ta Po­zsony la­kó­it. Má­sok ar­ra gon­dol­nak, hogy az öku­me­ni­kus kap­cso­la­tok bő­ví­té­sé­re tö­re­ked­ve Ráz­ga sze­mé­lye ne­ga­tív pél­da, mert sok konf­lik­tu­sa volt a ka­to­li­kus pap­ság­gal. Ezek el­fe­lej­tik, hogy az öku­me­né nem sze­met hu­nyást kí­ván egy­más té­ve­dé­se fe­lett, ha­nem az igaz­ság kö­zös ke­re­sé­sét és a fel­is­mert igaz­ság kö­zös el­fo­ga­dá­sát igény­li.

Ráz­ga utó­dai szét­szó­ród­tak a vi­lág­ban. Le­szár­ma­zot­tai kö­zül né­há­nyan Bu­da­pes­ten él­nek, s em­lé­ke­zé­sül az óbu­dai temp­lo­munk­ban fel­ál­lí­tott em­lék­táb­lá­nál he­lye­zik el vi­rá­ga­i­kat.

Ráz­ga a val­lás­egyen­lő­ség ki­ví­vá­sa ér­de­ké­ben küz­dött, tö­rek­vé­se nem volt hi­á­ba­va­ló. Ke­gye­let­tel őriz­zük em­lé­két.

Id. Cse­lovsz­ky Fe­renc

::Nyomtatható változat::