Evangélikus Egyház
- Online újságok
- Evangélikus Élet
- Archívum
- 2009
- 25
- Kettős jubileum Mórichidán
Egyházunk egy-két hete
Hozzászólás a cikkhez
Kettős jubileum Mórichidán
Kettős jubileum alkalmából gyűltek össze az elmúlt hét szombatján a mórichidai gyülekezetben: ünnepi istentiszteleten adtak hálát a hívek kétszázhúsz éves templomukért, és köszöntötték Kovács Mihályt, a gyülekezet kántorát abból az alkalomból, hogy hatvan éve végzi szolgálatát az istentiszteleteken és temetéseken. Az ünnepi együttléten Kiss Miklós, a Győr-Mosoni Egyházmegye esperese hirdette Isten igéjét. A liturgiai szolgálatban Kardos Zsuzsanna, a gyülekezet lelkésznője volt a segítségére. A jubileumi eseményre eljöttek az egyházközség két korábbi lelkészének, Gerencsér Zsigmondnak és Sághy Jenőnek a leszármazottai is.
A mórichidai hívek első templomukat hamarosan a reformáció után felépítették, ám ez az 1670-es években – a faluval együtt – elpusztult. Később újjáépítették a települést, vele együtt pedig a lelkészlakást is. Amíg nem épült fel a prédikátor háza, addig a gyülekezet tagjai egy pajtában gyűltek össze istentiszteletre.
Ezután nehéz időszak következett a gyülekezet számára, hiszen lelkészüket elűzték, majd az őt követő lelkipásztort börtönbe vetették. Több mint száz éven át nem volt sem lelkészük, sem tanítójuk a mórichidaiaknak. A szomszédos Tét község lett a hívek támogatója, egészen 1785-ig oda jártak istentiszteletre. Végül 1789-ben kapták meg az engedélyt, hogy templom épülhessen Mórichidán.
Az ünnepi istentiszteleten Kiss Miklós a meghívón szereplő igéről prédikált: „Vigadjatok az Úrban, ti igazak! Énekeljetek neki új éneket, szépen zengjenek hangszereitek!” (Zsolt 33,1a.3).
Az igehirdetés után, a befejező oltári szolgálat keretében került sor Kovács Mihály kántor köszöntésére. Kardos Zsuzsanna egy bibliai igével áldotta meg őt, majd a gyülekezet részéről Ihász Károly felügyelő és Pirka Veronika, az egyházközség másik kántora kívánta életére és szolgálatára Isten áldását (képünkön).
Köszöntötte a nyolcvanhat éves kántort Szabó András esperes mint a gyülekezet korábbi lelkésze, Sághy András mint a gyülekezet korábbi lelkészének fia és Ihász László polgármester. Az áldáskívánásokat Kovács Csilla, az ünnepelt lánya köszönte meg.
A kettős jubileumra emlékező ünnepi istentiszteletet a mórichidai gyülekezet énekkarának, illetve a győri Liszt Ferenc Zeneiskola fuvolakórusának és Marosné Kovács Tünde tanárnőnek a szolgálata tette még ünnepélyesebbé.
K. M.
::Nyomtatható változat::
|