Keresztény szemmel

Hozzászólás a cikkhez

A Pé­csett élő idős em­ber egy es­te föl­hív­ja Szom­bat­he­lyen élő fi­át:

– Fi­am, rossz hírt kell kö­zöl­nöm ve­led.

A fiú meg­döb­ben:

– Apa, mi tör­tént? Csak nem anyát ér­te va­la­mi?

– Á, nem – így az öreg –, csak tu­da­tom ve­led, dön­töt­tünk anyád­dal, el­vá­lunk.

– De apa, negy­ven­öt év há­zas­ság után? – hü­le­de­zik a fiú Szom­bat­he­lyen.

– Tu­dod, meg­un­tuk egy­mást. Na­pon­ta ugyan­azt az ar­cot lát­ni már annyi év­ti­ze­de… Csak élünk egy­más mel­lett, sze­ret­nénk még egy kis vál­to­za­tos­sá­got. Így, a vé­gé­re. A hú­god­nak nem is me­rem el­mon­da­ni, gon­do­lom, majd te el­mon­dod ne­ki.

És le­tet­te a te­le­font. A fiú Szom­bat­hely­ről per­sze azon­nal hív­ta Nyír­egy­há­zán élő hú­gát.

– Te, ka­pasz­kodj meg, apá­ék el akar­nak vál­ni.

– Mi­cso­da??? Tán el­ment az eszük? – kér­di a húg. – Na, majd én be­szé­lek ve­lük, azon­nal hí­vom apá­é­kat.

Pé­csett csö­rög a te­le­fon, a má­sik vé­gén a nyír­egy­há­zi lány:

– Apa, ne­hogy va­la­mi bu­ta­sá­got csi­nál­ja­tok, hol­nap azon­nal ro­ha­nunk ha­za. A test­vé­rem is Szom­bat­hely­ről. Vár­ja­tok meg min­ket, mi­előtt bár­mi vissza­von­ha­tat­lant dön­te­né­tek! A pé­csi la­kás­ban a két öreg egy­más­ra néz szo­mo­rú­an:

– Na, leg­alább el­ér­tük, hogy ha­za­jöj­je­nek hús­vét­ra.

– De mit fo­gunk mon­da­ni ne­kik anyák nap­ja előtt? – kér­di az idős asszony.

Az egy­ál­ta­lán nem vic­ces tör­té­net tár­sa­dal­mi nya­va­lyá­ink tán leg­fá­jób­bi­ká­ra mu­tat rá. A csa­lá­dok hely­ze­te ma ha­zánk­ban igen­csak zi­lált. Mond­hat­ni, e meg­ker­gült vi­lág­ban szin­te sem­mi sem ked­vez a nor­má­lis csa­lá­di kö­zös­sé­gek­nek. A csa­lá­dok egy­re ki­szol­gál­ta­tot­tab­bak a gaz­da­sá­gi kör­nye­zet­nek. A csa­lád­fenn­tar­tók fog­gal-kö­röm­mel ka­pasz­kod­nak ál­lá­suk­ba, pró­bál­nak meg­ten­ni min­dent a csa­lád fenn- és össze­tar­tá­sa ér­de­ké­ben. Ugyan­ak­kor ép­pen a mun­ka­hely és egyéb okok mi­att es­nek szét csa­lá­dok, köl­töz­nek egy­más­tól tá­vol a csa­lád­ta­gok.

Las­san már sem­mi nem se­gí­ti a csa­lá­dok gyer­mek­vál­la­lá­sát, ezt mu­tat­ja a zu­ha­nó szü­le­tés­szám. Pár­tunk és kor­má­nyunk fo­ko­za­to­san min­den csa­lá­di ked­vez­ményt meg­szün­tet vagy le­épít. Pe­dig a csa­lád min­den kor­ban és min­den tár­sa­dal­mi be­ren­dez­ke­dés­ben a nem­zet kö­zös­sé­gé­nek alap­sejt­je volt. És az is ma­rad, mert egy­részt Is­ten te­rem­tő aka­ra­ta hoz­ta lét­re, más­részt en­nél job­bat az em­be­ri­ség min­den gyar­ló igye­ke­ze­te el­le­né­re sem ta­lált még ki. Te­hát ha a csa­lád be­teg és baj­ban van, ak­kor an­nak a nem­zet is ká­rát fog­ja lát­ni.

Pár­tunk és kor­má­nyunk min­dent meg­tesz an­nak ér­de­ké­ben, hogy ezt az ön­gyil­kos fo­lya­ma­tot még gyor­sít­sa is. Áp­ri­lis 20-án az Or­szág­gyű­lés el­fo­gad­ta a be­jegy­zett élet­tár­si kap­cso­lat­ról szó­ló tör­vény mó­do­sí­tott vál­to­za­tát. Az el­ső vál­to­za­tot ko­ráb­ban az Al­kot­mány­bí­ró­ság már meg­sem­mi­sí­tet­te. De ők új­ra eről­köd­tek, és a bal­ol­da­li sza­va­zó­gép (199 igen sza­va­zat) megint „jól” mű­kö­dött.

A tör­vény­mó­do­sí­tás sze­rint be­jegy­zett élet­tár­si kap­cso­la­tot két, ti­zen­nyol­ca­dik élet­évét be­töl­tött sze­mély lé­te­sít­het anya­könyv­ve­ze­tő előtt. Rész­le­tek­be most nem kí­vá­nok be­le­men­ni. Jo­gá­szok sze­rint ez a tör­vény, ha élet­be lép, el­ső­sor­ban az egy­ne­mű­ek pár­kap­cso­la­tá­nak ked­vez.

Ki­lóg a ló­láb. Ugyan­is alig tesz kü­lönb­sé­get a tör­vény a há­zas­ság­kö­tés és az élet­tár­si kap­cso­lat kö­zött. Jós­ka és Ju­lis­ka, ha őszin­tén sze­re­tik egy­mást, fel­te­he­tő­leg már in­kább há­zas­sá­got kötnek, de Jós­ka és Bé­la meg­kap­ja a le­he­tő­sé­get, hogy anya­könyv­ve­ze­tő előtt tör­vé­nye­sít­se kap­cso­la­tát. Gye­re­ket még nem fo­gad­hat­nak örök­be. De ne örül­jünk: ha így megy to­vább, Jós­ka és Bé­la lesz­nek majd a kis Im­rus­ká­nak a ne­ve­lő­szü­lei. Kér­dés, me­lyik lesz az anya… Meg­ha­tó kép: anyák nap­ján Im­rus­ka vers­sel és vi­rág­gal kö­szön­ti Jós­ka anyut.

Szó­val itt tar­tunk. A hely­zet fo­ko­zó­dik. Nor­vé­gi­á­ban és pár hét óta már Svéd­or­szág­ban is az evan­gé­li­kus egy­ház meg­es­ke­ti temp­lom­ban, ol­tár előtt az egy­ne­mű pá­ro­kat. Az il­le­té­kes lel­kész e ké­rést meg­ta­gad­hat­ja, de ak­kor fe­let­te­sei gon­dos­kod­nak az ak­tust vál­la­ló má­sik lel­kész­ről. Ne fe­led­jük, e két or­szág­ban a la­kos­ság több­sé­ge evan­gé­li­kus!

A Ma­gyar Ka­to­li­kus Püs­pö­ki Kon­fe­ren­cia már meg­fe­le­lő ha­tá­ro­zott­ság­gal til­ta­ko­zott e tör­vény el­len. Jól tet­te. Mert ha ez a tör­vény élet­be lép, az utat nyit a foly­ta­tás előtt. Tá­ma­dást in­dít a csa­lád és a há­zas­ság in­téz­mé­nye el­len. Le­rom­bol­ni ké­szül mind­azt, ami még nap­ja­ink­ra meg­ma­radt a csa­lád­esz­mény­ből. Ami­kor ez a vi­lág eresz­té­ke­i­ben re­cseg-ro­pog, ak­kor min­den po­li­ti­kai, tár­sa­dal­mi és egy­ház erő­nek, in­téz­mény­nek ép­pen hogy össze kel­le­ne fog­nia, és erő­sí­te­ni kel­le­ne a csa­lád in­téz­mé­nyét.

Egy sza­ka­dék fe­lé szá­gul­dó vo­na­ton ülünk mind­annyi­an. A moz­dony­ve­ze­tők va­kok, sü­ke­tek és rá­adá­sul még rossz­in­du­la­tú­ak is.

Lup­ták György

::Nyomtatható változat::