Élő víz

Hozzászólás a cikkhez

Sa­já­tos tu­laj­don­ság a ke­resz­tény hit. Ezer szál­ból fo­nó­dik össze. Né­ha az­zal ál­tat­juk ma­gun­kat, hogy lát­juk a szí­ne­ket: pi­ros-zöld-sár­ga-bar­na-li­la-kék. Az­tán vil­lan egyet a nap fé­nye, és kezd­het­jük a szá­mo­lást elöl­ről. Gya­ní­tom, ha egy­szer min­den szí­nét meg­fej­te­nénk, s az egé­szet új­ra össze­rak­nánk, nem ugyan­azt a szőt­test kap­nánk.

Mind­amel­lett egy­ben egé­szen biz­tos va­gyok. Van a ke­resz­tény hit­nek té­li szí­ne és nyá­ri szí­ne. Én ma­gam na­gyon ra­gasz­ko­dom a té­li­hez. Az ér­te­lem szép, kék szí­né­hez. Sze­re­tem tud­ni, mit hi­szek, és hogy az mit je­lent pon­to­san. Ho­gyan kap­cso­ló­dik az éle­tem és a vi­lág egyéb da­rab­ja­i­hoz. Sze­re­tem, hogy pro­tes­táns va­gyok, ezért én ma­gam mér­le­ge­lek, tű­nő­döm és gon­dol­ko­dom. Nem az egy­há­zam te­szi ezt he­lyet­tem. Nem me­rü­lök el gond­ta­la­nul ta­ní­tá­sa ten­ge­ré­ben, ma­gam gon­dol­ko­dom.

De egy­há­zam se­gít eb­ben. Szó­szék­ről jö­vő és nyom­ta­tott, vi­lá­gos, ér­tel­mes, igaz sza­vak­kal. Kér­dő és ki­je­len­tő mon­da­tok­kal. Meg­kí­mél a de­ma­gó­gia orr­fa­csa­ró sza­gá­tól, hang­za­tos, ám üres, in­du­lat szőt­te, le­egy­sze­rű­sí­tett mon­da­tok­tól. Ezt kell ten­nie, hi­szen nem a pi­ac­té­ren, ha­nem a wit­ten­ber­gi egye­te­men bon­to­gat­ta szár­nya­it. Nem vé­let­len hát, hogy sze­re­tem ke­resz­tény hi­tem tisz­ta, kék, té­li szí­nét.

Ám mit ér­ne a nyá­ri szí­nek nél­kül? Pa­rázs­ló tá­bor­tü­zek, szik­rá­zó csil­la­gok, éj­sza­kai ének­lé­sek, nagy szív­do­bo­gá­sok, élet­hosszig szó­ló el­ha­tá­ro­zá­sok, meg­vi­lá­go­so­dás­sze­rű rá­döb­be­né­sek, „ró­lam van szó” fel­is­me­ré­sek nél­kül?

Ke­resz­tény hi­tem­nek ezek a nyá­ri, pi­ros szí­nei ál­ta­lá­ban nem temp­lom­ban szü­let­nek. In­kább nya­ra­ló­vá va­rá­zsolt la­kat­lan pa­ró­ki­ák ud­va­rán, a fó­ti Man­dák-vil­la hát­só te­ra­szán, a szár­szói par­ton és per­sze a gye­ne­si fe­nyő­so­ron. Kon­fe­ren­ci­án – mond­ták a ré­gi­ek. Tá­bor­ban – mond­ják a gye­re­ke­ink. Nincs hit nyá­ri szí­nek nél­kül, él­mény nél­kül, az ér­zel­mek pi­ro­sa nél­kül. Bo­go­zom a hit­tu­laj­don­ságok szí­nes zsi­nór­ját. Be­lá­tom, nem tu­dok min­den színt meg­kü­lön­böz­tet­ni. Ám a kék­hez és a pi­ros­hoz ra­gasz­ko­dom. Bánt­ja az or­rom a de­ma­gó­gia sza­ga – és szí­ve­sen ol­va­som a hu­sza­dik tá­bor­be­szá­mo­lót is.

Sa­já­tos ké­pes­ség a ke­resz­tény hit. Gya­kor­lás köz­ben for­má­ló­dik. Az ak­ti­vi­tás hi­á­nya bi­zo­nyo­san meg­öli. Sze­re­tek reg­ge­len­te, ke­zem­ben a Bib­li­ám­mal, csönd­ben tű­nőd­ni. De ha még éle­tem­ben nem sö­pör­tem össze a temp­lom­ker­tet, er­ről a szép, reg­ge­li szo­ká­som­ról, mi­vel­hogy ki­üre­se­dett, előbb-utóbb le fo­gok szok­ni. Ki­fe­je­zet­ten ked­ve­lem, ha kép­zett ze­né­szek mé­lyí­tik az is­ten­tisz­te­let áhí­ta­tát. De bor­zasz­tó len­ne, ha csak hall­gat­ni men­nék a temp­lom­ba és gyö­nyör­köd­ni. Ha nem fúj­hat­nám ked­venc ko­rál­ja­i­mat min­den va­sár­nap, és ha nem hall­hat­nám, hogy há­tam mö­gött Pis­ta bá­csi, mint min­dig, ma is ki­csit ha­mi­san zen­gi. Bi­zo­nyo­san le­szok­nék a temp­lom­ba já­rás­ról, ha mind­ket­tőnk he­lyett csi­szolt han­gú kó­rus haj­lít­gat­ná a dal­la­mo­kat.

Sa­já­tos ké­pes­ség a ke­resz­tény hit. Ha nem ad­nak ne­ki moz­gás­te­ret, el­sor­vad. Én min­dig ezer öt­let­tel men­tem ha­za a nyá­ri tá­bo­rok­ból. Ko­szos a temp­lo­munk, szer­vez­zünk ta­ka­rí­tást! Ná­lunk még ének­kar sincs! Mi­ért nem szer­ve­zünk? Ilyen gon­do­la­tok nem ott­hon szü­let­nek, nem is hét­köz­na­po­kon. Nya­rak ér­le­lik őket, ven­dég­ség­ben szer­zett ta­pasz­ta­la­tok. Ilyes­fé­le moz­go­ló­dá­sok nél­kül pe­dig vég­te­len unal­mas­sá vá­lik egy gyü­le­ke­zet élete. Ezért ol­va­som szí­ve­sen a hu­sza­dik tá­bor­be­szá­mo­lót is.

Sa­já­tos ado­mány a ke­resz­tény hit. Má­sok­tól kap­juk, és kö­zös­ség­ben erő­sö­dik. Nem­igen lé­te­zik olyan ke­resz­tény em­ber, aki ne tud­ná, kik rin­gat­ták hi­té­nek böl­cső­jét. Nem len­nék hí­vő em­ber, ha ők nem let­tek vol­na – mond­juk né­ha kis­sé som­más, ám két­ség­te­le­nül há­lás sza­vak­kal. Csak múlt idő­be ne te­gyük ezt a gon­do­la­tot! Mert nem­csak a kez­det­nél va­gyunk töb­ben, ha­nem mind­vé­gig. A ke­resz­tény hit már csak ilyen. Gya­ko­rol­ni is csak kö­zös­ség­ben le­het. Ez né­ha fel­eme­lő, né­ha rend­kí­vül bosszan­tó. Egy­szer ado­mány­ként, más­szor te­her­ként él­jük meg. Nagy­já­ból öt­ven ado­mány­ra jut egy te­her. Ha na­gyon fel­bo­rult ez az arány, ér­de­mes az éne­kes­könyv gyó­nó imád­sá­gai kö­zött la­poz­gat­nunk.

Ma­nap­ság több­nyi­re gyü­le­ke­ze­ti tá­bo­rok szí­ne­zik a nya­ra­kat. A ré­gi és a kö­ze­leb­bi múlt­ban a fi­a­ta­lok szá­má­ra or­szá­gos tá­bo­ro­kat szer­ve­zett egy­há­zunk. Ezt a gya­kor­la­tot nem a negy­ven év ala­kí­tot­ta ki, hol­mi el­len­őriz­he­tő­sé­gi szem­pon­tok alap­ján, így volt ez ko­ráb­ban, a dik­ta­tú­ra előtt is. Bi­zo­nyá­ra azért, mert a ke­resz­tény hit egyik alap­ve­tő jel­lem­ző­je, hogy egye­te­mes. Egyéb­ként lé­te­ző és el­vá­lasz­tó ha­tá­ro­kon át­ível, le­gye­nek akár föld­raj­zi­ak, kul­tu­rá­li­sak, tör­té­nel­mi­ek vagy tár­sa­dal­mi­ak. A ke­resz­tény hit job­ban össze­köt, mint amennyi­re mind­ezek szét­vá­lasz­ta­nak.

Ezt az össze­tar­to­zást pe­dig meg kell él­ni, mi­vel sa­já­tos­sá­gunk. Fi­gyel­mez­te­tés ez a sa­ját vá­ruk­ba be­zár­kó­zó gyü­le­ke­ze­tek­nek, sa­ját ér­zé­keny­sé­gük­be gu­bó­zó egyé­nek­nek. Nem ve­szély­te­len hu­za­mo­san olyat ten­nünk, ami a lé­nye­günk­kel el­len­té­tes. Már­pe­dig a ke­resz­tény hit nem az a be­zár­kó­zós faj­ta. Ezért ol­va­sok szí­ve­sen min­den tá­bo­ri be­szá­mo­lót. A gyü­le­ke­ze­tit, az or­szá­gost, sőt a nem­zet­kö­zit is.

Sza­bó­né Mát­rai Ma­ri­an­na

::Nyomtatható változat::