A hét témája

Hozzászólás a cikkhez

Nap­ja­ink­ban több­ször hall­hat­tunk e ré­gi vi­ta fel­éle­dé­sé­ről. Mit ta­nít­sunk a gye­re­ke­ink­nek? A mo­dern tu­do­mány­ra ala­po­zott bio­ló­gia­órán az élő­vi­lág ki­ala­ku­lá­sát, a fa­jok ere­de­tét a Charles Dar­win ne­vé­vel fém­jel­zett fej­lő­dés­el­mé­let ka­no­ni­zált­sá­gá­ban ta­nít­ják. Majd ta­lán még az­nap a hit­tan­órán a di­ák azt ta­nul­ja, hogy Is­ten hét nap alatt te­rem­tet­te a vi­lá­got, tu­laj­don­kép­pen az egész élő vi­lág az utol­só két nap alatt te­rem­te­tett, az em­ber ma­ga pe­dig a leg­utol­só na­pon.

És ha mind­ez nem za­var­ná, szem­be­sül azzal, hogy ez csak az el­ső te­rem­tés­tör­té­net. Van egy másik is ugyan­azon könyv­ben. Míg az el­ső te­rem­tés­tör­té­net­ben az em­ber utol­só­ként te­rem­te­tik, ad­dig a má­so­dik­ban ő ma­ga a te­rem­tés cél­ja, el­ső­szü­lött­je és ér­tel­me. A ser­dü­lő ér­te­lem jog­gal érez­he­ti úgy ezek után, hogy a tu­do­má­nyos ál­lás­pont leg­alább egy­ér­tel­mű, és ez nyil­ván ar­ra kész­te­ti, hogy ki­tün­tes­se el­is­me­ré­sé­vel és fi­gyel­mé­vel.

Ha ezt tény­leg meg­te­szi, és kí­ván­csi­sá­gá­tól hajt­va a kö­zép­is­ko­lai szin­tet el­hagy­va iga­zi fa­mu­lus­sá cse­pe­re­dik, sem­mi sem ment­he­ti meg an­nak fel­is­me­ré­sé­től, hogy a tu­do­má­nyos né­ze­tek sa­ját ku­lisszá­i­kon be­lül leg­alább annyi­ra el­lent­mon­dá­so­sak vagy még in­kább azok, mint a te­o­lo­gi­ku­sak.

Ugyan hon­nan tud­ta az al­ma­fa, hogy ha ki­vi­rág­zik, ak­kor a bo­ga­rak, majd ké­sőbb a gyü­mölcs­evő ál­la­tok se­gí­te­ni fog­nak ne­ki új al­ma­fák szü­le­té­sé­ben? Hány vé­let­len­sze­rű mu­tá­ció kel­lett, amíg az észak-ame­ri­kai lasszós pók „ki­fej­lesz­tet­te” azt az il­lat­anya­got, amellyel az éj­je­li lep­ke hím­je ma­gá­hoz csa­lo­gat­ja a nős­tényt? A kér­dés már csak azért is ér­de­kes, mert a tisz­telt pók ez­zel a mód­szer­rel az el­len­ke­ző ne­met ej­ti zsák­má­nyul, amely nem ren­del­ke­zik a kér­dé­ses il­lat­anyag­gal…

Hogyan le­het­sé­ges, hogy a sok­fé­le­sé­get ked­ve­lő élővi­lág min­den kép­vi­se­lő­je ugyan­azt az RNS-DNS-élet­kó­do­lást al­kal­maz­za? Ho­va tűn­tek az egyes faj­fej­lő­dé­si cik­lu­sok kö­zött az át­me­ne­ti tí­pu­sok (töb­bek kö­zött az em­be­réi)? Mi a sze­lek­ció alap­egy­sé­ge? Ezek és a ha­son­ló kér­dé­sek azon­ban nem hoz­zák za­var­ba a tu­do­mány pro­fesszo­rát: „Még nem bi­zo­nyí­tott, de van­nak el­mé­le­te­ink” – vá­la­szol­ja.

Mind­azon­ál­tal a meg­is­me­rés if­jú hő­se jog­gal le­het elé­ge­det­len ezek­kel az el­mé­le­tek­kel. Elő­ször is, mi­nél job­ban meg­is­me­ri a ter­mé­szet­tu­do­mányt, egy­re cso­dá­la­to­sabb össz­kép tá­rul elé­je. Meg­döb­ben­tő le­le­mé­nyes­sé­get és le­nyű­gö­ző ren­de­zett­sé­get ta­lál ab­ban a ha­tal­mas élő rend­szer­ben, ame­lyet a szak­iro­da­lom élő öko­szisz­té­má­nak ne­vez. Két­ség­te­le­nül fel­is­me­ri, hogy az em­be­ri ér­te­lem alá­zat­tal kell, hogy kö­ze­led­­jen a vi­lág meg­is­me­ré­sé­hez, hi­szen össze­tett­sé­ge és ren­de­zett­sé­ge nem­csak meg­ért­he­tő és ér­tel­mes jel­le­gű, de sok eset­ben meg is ha­lad­ja az em­be­ri ér­tel­met.

„Ki az hát, aki mind­ezt ilyen cso­dá­la­to­san el­ren­dez­te?” Egy iga­zi „hit­hű” ter­mé­szet­tu­dós azt vá­la­szol­ná er­re: „Rossz a kér­dés, mert ant­ro­po­morf mó­don elő­re­ve­tít egy meg­ala­po­zat­lan vá­laszt. A tu­do­má­nyos kér­dés­fel­te­vés nem ilyen. Mi, tu­dó­sok azt kér­dez­zük, mi­ért ilyen a vi­lág, és mi­lyen okok ál­tal vá­lik ilyen ren­de­zet­té.” Va­ló­ban, ez a kér­dés nem fel­té­te­lez „Va­la­kit” mint el­ren­de­zőt. Még­is, ant­ro­po­mor­fiz­mus ide vagy oda, jól­esik a gon­do­lat, hogy e mö­gött a rend mö­gött van egy Gond­vi­se­lő.

Ez­zel a sej­tés­sel a fa­mu­lus nem lesz egye­dül – a ter­mé­szet­tu­do­mány­nak több olyan el­kö­te­le­zett­jét is­mer­he­ti meg, akik ma is mé­lyen ke­resz­té­nyek, és e val­lá­sos meg­győ­ző­dé­sü­ket, még ha köz­ve­tett mó­don is, de töb­bek kö­zött a ter­mé­szet­tu­do­má­nyos is­me­re­te­ik­ből me­rí­tik. Sőt ezen tu­dó­sok­ra és gon­dol­ko­dók­ra egy­ál­ta­lán nem jel­lem­ző, hogy a bib­li­ai ge­ne­zis­tör­té­ne­tek és a tu­do­má­nyos evo­lú­ci­ós el­mé­le­tek össze­fér­he­tet­len­sé­gé­től szen­ved­né­nek.

Hogy mi­ért nem? Nos, ked­ves fa­mu­lu­som, ha en­gem kér­de­zel, kész­ség­gel meg­osz­tom ve­led lel­ki bé­kém tit­kát. A sakk­ban nem le­het nyer­ni az ököl­ví­vás sza­bá­lyai sze­rint. Ez a két sport­ág füg­get­len egy­más­tól. Ugyan­így, bár a tu­do­má­nyos is­me­re­tek vég­ső so­ron épp­úgy meg­győ­ző­dés­sze­rű hi­ten ala­pul­nak, mint a val­lá­sok, van egy lé­nye­ges kü­lönb­ség köz­tük. A tu­do­mány ugyan­azt a vi­lá­got tel­je­sen más as­pek­tus­ból és cél­ból pró­bál­ja meg­ér­te­ni, mint a val­lá­sok. Ezért a kér­dés­fel­te­vé­sei és a vá­la­szok mö­göt­ti mód­szer lé­nye­ge­sen kü­lön­bö­zik.

Más szó­val an­nak el­le­né­re, hogy a mo­dern, in­téz­mé­nye­sí­tett tu­do­mány és a ke­resz­tény egy­há­zak a fel­vi­lá­go­so­dás kez­de­te óta meg­él­he­té­si har­cot vív­nak, ma­ga a ter­mé­szet­tu­do­mány és a ke­resz­tény­ség mint a vi­lág meg­ér­té­si mód­jai nem egy­más el­len­té­tei. Jól­le­het kö­zös a tár­gyuk, hi­szen az em­ber­re és a vi­lág­ra vo­nat­koz­nak, de más sza­bá­lyok sze­rint és leg­fő­kép­pen más cél­ból kö­ze­led­nek tár­gyuk­hoz.

A val­lás célt ke­res az élet­ben, a vi­lág­ban. A ter­mé­szet­tu­do­mány nem­csak kö­zöm­bös ez iránt, de mód­sze­re­sen meg­pró­bál­ja ki­kü­szö­böl­ni mint „za­va­ró té­nye­zőt”. Ha pe­dig egy­mást ki­zá­ró el­lent­mon­dás­nak te­kin­te­ném e két vi­lág­meg­ér­té­si rend­szert, va­jon me­lyik­ről mon­da­nék le szí­ve­seb­ben: az elekt­ro­mos áram­ról vagy ar­ról, hogy az éle­tem­nek cél­ja le­gyen? Mert ha el­ve­tem a fej­lő­dés­el­mé­le­tet, ak­kor a ter­mé­szet­tu­do­mány egé­szét kell el­vet­nem, hi­szen a ter­mé­szet­tu­do­mány ön­ma­gán be­lül egyet­len el­mé­le­tet sem tart cá­fol­ha­tat­lan­nak, egye­dül a mód­sze­ré­hez ra­gasz­ko­dik vég­ér­vé­nye­sen.

Dar­win óta a fej­lő­dés­el­mé­let sok át­ala­ku­lá­son ment ke­resz­tül, és ez a fo­lya­mat nem ért vé­get. Ami eb­ben az el­mé­let­ben vál­to­zat­lan, az ma­ga a ter­mé­szet­tu­do­mány, vagy­is a kér­dés­fel­te­vés és a vá­lasz­adás mód­sze­re. Ha te­hát a fej­lő­dés­el­mé­le­tet meg­ta­ga­dom, és nem ter­mé­szet­tu­do­má­nyos mó­don te­szem ezt, il­let­ve nem ter­mé­szet­tu­do­má­nyos al­ter­na­tí­vát ál­lí­tok he­lyet­te, ak­kor ma­gát a ter­mé­szet­tu­do­mányt ve­tem el. Ho­gyan él­het­nék azon­ban ezek után őszin­tén a ter­mé­szet­tu­do­mány ál­tal nyúj­tott ja­vak kö­zött?

Sem­mi­vel sem jobb a hely­ze­tem, ha a val­lá­si te­rem­tés­tör­té­ne­tet ve­tem el. Ez alap­ve­tő ré­sze an­nak a hit­nek, mely cél­sze­rű ér­tel­met ad éle­tem­nek. Mit ér a ké­nye­lem és jól­ét, ha mind­ez cél­ta­lan? Em­be­ri ter­mé­sze­tünk el­ide­ge­nít­he­tet­len lé­nye­ge, hogy irányt, célt kell, hogy ta­lál­junk éle­tünk­nek, kü­lön­ben a leg­na­gyobb jó­lét is lel­ki nyo­mo­rú­ság­gá vá­lik. Míg a ter­mé­szet­tu­do­mány – lé­nye­gé­nél fog­va – er­re sem­mi­fé­le út­mu­ta­tást nem ad, ad­dig a teo­ló­gia kez­de­tek­től fog­va csak er­re irá­nyult – le­egy­sze­rű­sít­ve ez a lel­ki üd­vös­ség lé­nye­ge.

Két­ség­te­len, az anya­gi jól­ét­ről el­vi­leg könnyebb len­ne le­mon­da­ni, mint lel­ki üd­vös­sé­günk­ről, de az a vi­lág, amely­ben élünk, ezt gya­kor­la­ti­lag szin­te le­he­tet­len­né te­szi.

Sze­ren­csé­re sem­mi szük­ség ar­ra, hogy ilyen vég­ső konf­ron­tá­ci­ó­ba ke­ve­red­jek. A tu­do­mány old­ja meg a sa­ját evo­lú­ci­ós el­lent­mon­dá­sa­it a ma­ga mód­sze­re­i­vel és a ma­ga te­rü­le­tén, míg ugyan­ezt meg­te­he­ti a teo­ló­gia is. A tu­do­mány­nak nem fel­ada­ta er­köl­csi, eti­kai vagy akár esz­té­ti­kai kér­dé­sek­ben ál­lást fog­lal­ni. A val­lás azon­ban mint böl­cse­le­ti tu­dás ép­pen ezt a nél­kü­löz­he­tet­len fel­ada­tot tel­je­sí­ti sa­ját kez­de­te­i­től.

Ez a szem­lé­let nem­csak a tu­do­mány és a val­lás kö­zöt­ti konf­lik­tust old­ja fel, de pél­dá­nak oká­ért a két bib­li­kus ge­ne­zis­tör­té­ne­tet is más, kon­zisz­ten­sebb meg­vi­lá­gí­tás­ba he­lye­zi. Amennyi­ben ugyan­is a tu­do­má­nyos meg­ér­té­si mód­szer és a teo­ló­gi­ai meg­ér­tés egy­más­tól füg­get­len, úgy ezek ha­son­ló fo­gal­mai is egé­szen más je­len­té­sű­ek.

A tu­do­mány­ban hasz­nált idő­fo­ga­lom a geo­met­ri­ai tér és a moz­gá­si se­bes­ség re­lá­ci­ó­ját fe­je­zi ki – ezek el­ső­sor­ban mennyi­sé­gi fo­gal­mak. A teo­­lo­gi­kus idő ez­zel szem­ben mi­nő­sé­gi vi­szo­nyo­kat fe­jez ki. Sem­mi­kép­pen sem len­ne bölcs do­log te­hát, ha me­re­ven ra­gasz­kod­nék ah­hoz, hogy a te­rem­tés hat nap­ja hat­szor hu­szon­négy órát je­lent.

A Bib­lia ilyen tí­pu­sú szó sze­rin­ti ér­tel­me­zé­se fel­old­ha­tat­lan ön­el­lent­mon­dá­sok­hoz ve­zet, amelyek­nek vég­ső zsák­ut­cá­ja a „cre­do in or­bi”. Amit ér­te­lem­mel fo­gok fel, azt egy­szer­s­mind ér­tel­me­zem is. Amit pe­dig sza­vak­ban ér­tek meg, an­nak egy­szer­re több je­len­té­se is le­het­sé­ges.

Fon­tos ki­emel­ni, hogy a több­ér­tel­mű­ség csak a lus­ta el­mét ide­ge­sí­ti, a több­ér­tel­mű­ség valójában – a ke­ve­sebb „he­lyen” több in­for­má­ció el­vén – gaz­dag­sá­got je­lent. Ez alól a Bib­lia sem ki­vé­tel. A lo­gi­kai kon­zisz­ten­ci­át, vagy­is egy adott gon­do­la­ti rend­sze­ren be­lü­li el­lent­mon­dás-­men­tes­sé­get ma már a teo­ló­gia sem ad­hat­ja fel, mert na­gyon ne­héz olyas­mi­ben hin­nem, amit nem ér­tek.

Ép­pen ezért, ha a te­rem­tés­tör­té­net­ben meg­je­le­nő idő­fo­gal­mat mi­nő­ség­nek te­kin­tem, ak­kor töb­bé nem okoz prob­lé­mát, hogy a két tör­té­ne­tet egy­más ki­egé­szí­té­se­ként ért­sem meg.

Az el­ső a vi­lág te­rem­té­sét mint a vi­lág­ban fenn­ál­ló „füg­gő­le­ges” hi­e­rar­chia-­rend­szert ír­ja le, ahol leg­fe­lül az em­ber áll. A má­so­dik te­rem­tés­tör­té­net ugyan­ezt a hi­e­rar­chi­át az em­ber kö­rül mint „kon­cent­ri­kus kö­rök­be” ren­de­ző­dést mu­tat­ja be. Az el­ső egy­faj­ta uni­ver­zá­lis koz­mo­ló­gia, míg a má­so­dik egy em­ber­cent­ri­kus koz­mo­ló­gia. Mind­ket­tő az em­be­ri élet ér­tel­mét és cél­ját igyek­szik fel­mu­tat­ni.

Ter­mé­sze­te­sen mind­ez több más szem­pont­ból is meg­ért­he­tő egy­mást köl­csö­nö­sen fel­té­te­le­ző mó­don. A két te­rem­tés­tör­té­ne­tet ugyan­is a zsi­dó nép tör­té­nel­me­ként és iden­ti­tás­ke­re­sé­se­ként is tár­gyal­hat­juk, és eb­ben a kon­tex­tus­ban szin­tén jól ki­egé­szí­tik egy­mást. El­ha­mar­ko­dott vég­kö­vet­kez­te­tés len­ne azon­ban az, hogy a tu­do­má­nyos evo­lú­ci­ós el­mé­le­tek­nek és a bib­li­ai te­rem­tés­tör­té­ne­tek­nek az ég­vi­lá­gon sem­mi kö­zük egy­más­hoz. Nyil­ván­va­ló­an én, aki mind­ket­tőt el­fo­ga­dom, be­fo­ga­dom és al­kal­ma­zom éle­tem meg­ér­té­sé­ben, meg­élé­sé­ben, én va­gyok a kö­zös ne­ve­ző. Vagy­is mi, az em­ber. Ugyan­úgy, ami­kép­pen já­rok, egyik lá­bam a má­sik elé té­ve és egyi­ket sem meg­ta­gad­va, ek­kép­pen ha­tá­roz­za meg éle­te­met – egy­mást ki nem zá­ró mó­don – a tu­do­mány mint a rész­le­tek mi­ként­jé­nek „ön­ma­guk­ban va­ló meg­ér­té­se” és a teo­ló­gia mint az éle­tem er­köl­csi, cél­sze­rű ál­ta­lá­nos meg­ér­té­se.

Nagy vesz­te­ség len­ne bár­me­lyi­ket ki­ját­sza­ni a má­sik el­len, ami­kép­pen ezt ta­pasz­tal­juk is nap­ja­ink­ban. Az er­köl­csi ne­ve­lés hí­ján a tu­do­mány em­ber­el­le­nes­sé és rom­bo­ló­vá vá­lik, míg az er­köl­csi ne­ve­lés tu­do­mány nél­kül ke­ser­ves küz­de­lem az élet­ben ma­ra­dá­sért. Tu­laj­don­kép­pen egy­más nél­kül mind­ket­tő ugyan­oda ve­zet: az em­be­ri lét alap­ve­tő krí­zi­sé­hez.

Ezért ha gyer­me­kem és/vagy ta­nít­vá­nyom meg­kér­de­zi: mit ja­vas­lok, azt, hogy a teo­ló­gi­át vagy a tu­do­mányt vá­lassza-e, azt mon­dom ne­ki: „Fo­gadd el mind­ket­tőt lé­nye­gük sze­rint.”

Si­mon­f i At­ti­la

::Nyomtatható változat::