Keresztény szemmel

Hozzászólás a cikkhez

Au­gusz­tus 2-a a ro­ma ho­lo­kauszt em­lék­nap­ja. 1944-ben ezen a na­pon Ausch­witz­ban meg­öl­ték az ott lé­vő utol­só há­rom­ezer ci­gány fog­lyot. Össze­sen kö­rül­be­lül fél­mil­lió ci­gány esett ál­do­za­tá­ul a ná­ci nép­ir­tás­nak. Az ál­do­za­tok­ról sem­mi­lyen fel­jegy­zés sem ké­szült, még a ne­vü­ket sem is­mer­jük. Gyak­ran bor­zal­mas or­vo­si kí­sér­le­te­ket vé­gez­tek raj­tuk. A leg­több ci­gányt né­met, len­gyel és szlo­vák te­rü­let­ről hur­col­ták el a ha­lál­ba. Ma­gyar­or­szág­ról kö­rül­be­lül har­minc­ezer ci­gányt vit­tek el. II. Já­nos Pál pá­pa ír­ta a ro­ma ho­lo­kauszt öt­ve­ne­dik év­for­du­ló­ja al­kal­má­ból: „Ausch­witz szá­munk­ra drá­mai ki­ál­tás: fi­gyel­mez­te­tés az em­be­ri mél­tó­ság és jo­gok tisz­te­let­ben tar­tá­sá­ra.”

A ro­ma ho­lo­kauszt oka­i­nak és egy­ál­ta­lán a ci­gány­ság je­len­le­gi hely­ze­té­nek meg­ér­té­sé­hez so­kat se­gít, ha is­mer­jük a ci­gány­ság tör­té­ne­té­nek né­hány ese­mé­nyét.

A ci­gány­ság In­dia észa­ki ré­szé­ről szár­ma­zik, a ci­gány nyelv is az új­ind nyel­vek (fő­ként a pan­dzsá­bi) ro­ko­na. Észak-In­di­át je­len­tős (hun, mu­zul­mán stb.) tá­ma­dá­sok ér­ték az 5–11. szá­zad kö­zött. Ezek elől a hó­dí­tá­sok elől me­ne­kül­tek el In­di­á­ból a mai ci­gá­nyok ősei.

Per­zsi­án át egyes cso­por­tok a Bi­zán­ci Bi­ro­da­lom te­rü­le­té­re ér­kez­tek. Már 810-ben em­lí­tik a bi­zán­ci kró­ni­kák a má­gi­á­val fog­lal­ko­zó ci­gá­nyok meg­je­le­né­sét. A mon­gol és tö­rök hó­dí­tás elől az­után nagy ré­szük to­vább­ván­do­rolt nyu­gat­ra.

A 15. szá­zad ele­jén sok nyu­gat-eu­ró­pai vá­ros­ban meg­je­len­tek a ci­gá­nyok. A Ber­ni kró­ni­ka így em­lé­ke­zik meg az ér­ke­zé­sük­ről (1419): „Egyip­tom­ból jön­nek, ron­gyos, fe­ke­te em­be­rek…” Eu­ró­pá­ban sok­fe­lé mun­kát is ta­lál­tak ma­guk­nak. Így pél­dá­ul Ko­lum­busz ha­jó­in is szol­gál­tak ci­gány ten­ge­ré­szek.

Ele­in­te több­nyi­re szí­ve­sen fo­gad­ták Eu­ró­pá­ban a ci­gá­nyo­kat. Sok eset­ben za­rán­do­kok­nak te­kin­tet­ték őket. Frank­furt­ban ke­nye­ret és húst utalt ki szá­muk­ra a vá­ros, Arns­he­im­ben pénzt is ad­tak ne­kik. V. Már­ton pá­pa men­le­ve­let ál­lí­tott ki a szá­muk­ra.

Ma­gyar­or­szá­gon az el­ső biz­tos em­lí­tés a ci­gá­nyok­ról Zsig­mond ki­rály men­le­ve­le (1423, Szent György ün­ne­pén). A le­vél meg­em­lí­ti Lász­lót, a ci­gá­nyok vaj­dá­ját (La­dis­laus Vay­vo­da Ci­ga­no­rum), aki a ki­rály „hű em­be­re”. Zsig­mond elő­ír­ja min­den alatt­va­ló­já­nak, hogy Lász­ló vaj­dát és „ci­gány alatt­va­ló­it ne aka­dá­lyoz­zá­tok, éle­tü­ket ne ne­he­zít­sé­tek, ha­nem el­len­ke­ző­leg, min­den al­kal­mat­lan­ság­tól és bosszú­ság­tól véd­jé­tek. Ha pe­dig meg­té­vedt akad­na kö­zöt­tük, vagy ci­va­ko­dás­ra ke­rül­ne sor, bár­hon­nan is ered­ne, nem a ti­é­tek és nem kö­zü­le­tek va­lóé a bün­te­tés vagy a ke­gye­lem jo­ga, ha­nem azé a Lász­lóé, a vaj­dáé.”

A ci­gá­nyok fo­gad­ta­tá­sa te­hát Ma­gyar­or­szá­gon is szí­vé­lyes volt, és ma­ga az ural­ko­dó vet­te vé­del­mé­be őket. Má­tyás ki­rály ren­de­le­tet adott ki, amely­ben elő­írta, hogy a sze­be­ni ci­gá­nyo­kat ne há­bor­gas­sák. Má­tyás fegy­ver­ko­vá­csok­ként is al­kal­ma­zott ci­gá­nyo­kat, Cse­pe­len pe­dig ci­gány ze­né­szek mu­zsi­kál­tak Be­at­rix ki­rály­né mu­lat­ta­tá­sá­ra. II. Ulász­ló men­le­ve­let adott Bol­gár Ta­más vaj­dá­nak és a ve­le ván­dor­ló, hu­szon­öt sá­tor­ban élő ci­gány kö­zös­ség­nek. A men­le­vél meg­em­lí­ti, hogy a ci­gá­nyok a ki­rály fegy­ver­ké­szí­tő­i­ként dol­goz­tak, és Pécs­re, Zsig­mond püs­pök szol­gá­la­tá­ra men­nek.

A ked­ve­ző fo­gad­ta­tás után igen ha­mar ne­héz­sé­gek is adód­tak a ci­gá­nyok és a be­fo­ga­dó or­szá­gok kap­cso­la­tá­ban. Ezek­nek a fe­szült­sé­gek­nek több oka is volt. A ci­gány­ság nem akart le­te­le­ped­ni, nem akart job­bá­gyi mun­kát vé­gez­ni. Liszt Fe­renc ze­ne­szer­ző, a ci­gá­nyok nagy vé­dő­je ír­ta: „Eu­ró­pa né­pei kö­zött egy­szer­re csak meg­je­lent egy nép, igaz­ság sze­rint nem tud­hat­va sen­ki, hogy hon­nan ke­rült. El­szé­ledt föld­ré­szün­kön a hó­dí­tás vá­gyá­nak je­le nél­kül, de egy­szer­s­mind anél­kül is, hogy a le­te­le­pe­dés­re en­ge­délyt kért vol­na. Nem kí­ván le­igáz­ni sen­kit, de az alatt­va­ló­sá­got is meg­ta­gad­ja.”

A má­sik je­len­tős prob­lé­ma a kol­du­lás és a lo­pás volt. Az ál­lan­dó mun­ka hi­á­nyá­ban a ci­gá­nyok ne­he­zen tud­ták a meg­él­he­té­sü­ket biz­to­sí­ta­ni. A ma­gán­tu­laj­don fo­gal­ma sem ala­kult ki ná­luk olyan erő­sen, mint Eu­ró­pá­ban. A ván­dor­ló élet so­rán a ci­gá­nyok az egyes te­rü­le­ten fel­él­ték a hasz­nál­ha­tó ter­mé­nye­ket, az­után to­vábbmen­tek. Nem is­mer­ték a fá­rad­sá­gos mun­ká­val meg­ter­melt élel­mi­szer ér­té­két. A ci­gány nagy­csa­lá­dok­ban min­den kö­zös volt, bár­ki hasz­nál­hat­ta a má­sik hol­mi­ját, így nem volt tisz­táz­va pon­to­san kul­tú­rá­juk­ban a ma­gán­tu­laj­don fo­gal­ma. Eze­ken kí­vül szá­mos elő­íté­let is ki­ala­kult a ci­gá­nyok­kal szem­ben. So­kan tö­rök ké­mek­nek tar­tot­ták őket. Má­sok azt mond­ták, hogy jár­vá­nyo­kat, be­teg­sé­ge­ket hoz­nak.

A ci­gá­nyok­kal szem­be­ni el­ső tör­vé­nyek Spa­nyol­or­szág­ban és a Né­met Csá­szár­ság te­rü­le­tén szü­let­tek. Egy 1494-es spa­nyol­or­szá­gi tör­vény száz os­tor­csa­pás­sal és fül­le­vá­gás­sal bün­tet­te azo­kat a ci­gá­nyo­kat, akik nem te­le­ped­tek le. Az 1496-os lin­da­ui és az 1498-as fre­i­bur­gi bi­ro­dal­mi gyű­lés az ad­di­gi men­le­ve­le­ket (fő­ként Zsig­mond men­le­ve­lét) sem­mis­nek nyil­vá­ní­tot­ta, és a ci­gá­nyo­kat ki­til­tot­ta a bi­ro­da­lom­ból.

Ang­li­á­ban és Skó­ci­á­ban még vé­re­sebb ese­mé­nyek­re ke­rült sor. 1530-ban Ang­li­á­ból ki­til­tot­ták a ci­gá­nyo­kat. Er­zsé­bet ki­rály­nő ural­ko­dá­sa ide­jén mint­egy ti­zen­nyolc­ezer ci­gányt akasz­tot­tak fel. Skó­ci­á­ból 1541-ben szin­tén ki­til­tot­ták őket. Egy 1571-es skót tör­vény sze­rint az or­szág­ban ma­radt ci­gá­nyo­kat fü­lük­nél fog­va fá­hoz le­he­tett szö­gez­ni. Jó­val ké­sőbb (1725) I. Fri­gyes po­rosz ki­rály ren­de­le­tet adott ki, amely sze­rint min­den ci­gány, akit az or­szág te­rü­le­tén ta­lál­nak, fel­akaszt­ha­tó. A po­rosz ha­tá­rok men­tén kö­rül­be­lül tíz­ezer ci­gányt akasz­tot­tak fel. Egy 1772-es né­met tör­vény sze­rint a ci­gány fér­fi­a­kat le kell lő­ni, az asszo­nyo­kat meg­vesszőz­ni, és a hom­lo­kuk­ra tü­zes vas­sal bé­lye­get kell ten­ni. Fran­cia­or­szág­ban 1802-ben sok ci­gányt fog­dos­tak össze, ha­jón Af­ri­ká­ba vit­ték, és ott a sor­suk­ra hagy­ták őket.

Ma­gyar­or­szá­gon a ci­gá­nyok hely­ze­te en­nél sok­kal jobb volt. A nyu­gat-eu­ró­pa­i­hoz ha­son­ló vé­reng­zé­sek itt so­ha­sem vol­tak. A ci­gá­nyok­kal szem­ben ho­zott el­ső ren­de­le­tek is jó­val ké­sőb­bi­ek. 1624-ben Sze­pes­ből, 1660-ban Nyit­rá­ról űz­ték ki őket. Deb­re­cen vá­ro­sa 1667-ben meg­til­tot­ta a ci­gá­nyok­nak a ló­ke­res­ke­dést (a ló­lo­pá­sok mi­att).

Má­ria Te­ré­zia több ren­de­le­tet is ho­zott velük kap­cso­lat­ban. 1761-ben elő­ír­ta, hogy a ci­gá­nyok­nak ház­he­lyet, föl­det és mun­kát ad­ja­nak. Meg­til­tot­ta a ci­gány el­ne­ve­zés hasz­ná­la­tát, he­lyet­te az „új­ma­gyar”, „új­pa­raszt” meg­ne­ve­zést ír­ta elő. Ké­sőb­bi ren­de­le­tei már nem ilyen po­zi­tí­vak. Meg­til­tot­ta, hogy a ci­gá­nyok egy­más közt há­za­sod­ja­nak. Elő­ír­ta, hogy a ci­gány gye­re­ke­ket ve­gyék el a szü­le­ik­től, és ma­gyar csa­lá­dok ne­vel­jék őket. Ele­in­te két-, ké­sőbb négy­éves kor­ban vit­ték el a kis­gye­re­ke­ket, le­he­tő­leg mi­nél tá­vo­lab­bi fal­vak­ba. A ren­de­le­tek­kel szem­ben óri­á­si volt a ci­gá­nyok el­len­ál­lá­sa. A szü­lők is, a gye­re­kek is meg­szök­tek, ha tud­tak.

Bé­kés me­gyé­ben 1769-ben a kö­vet­ke­ző szö­ve­gű ren­de­le­tet hoz­ták: „Nem lop­ni és ha­zud­ni, va­rá­zsol­ni, ci­gány­kod­ni, ha­nem igaz mun­ká­val él­ni… Kol­dul­ni, ki­a­bál­ni ne en­ged­tes­sék…”

Ezek­nek az ese­mé­nyek­nek több fon­tos, ma is ak­tu­á­lis ta­nul­sá­guk van. Az el­ső és leg­fon­to­sabb ta­lán az, hogy az em­ber mél­tó­sá­gát min­den kö­rül­mé­nyek kö­zött tisz­te­let­ben kell tar­ta­ni. Az erő­szak, a má­sik el­pusz­tí­tá­sa ég­be­ki­ál­tó bűn.

Egy má­sik ta­nul­ság az, hogy a bű­nö­zés nem meg­ol­dás, nem jár­ha­tó út a ci­gány­ság szá­má­ra. Aki a bű­nö­zés té­nyét el­ba­ga­tel­li­zál­ja, az a ci­gány­ság­nak sem szol­gál­ja a ja­vát, mert nö­ve­li a több­sé­gi tár­sa­da­lom ci­gá­nyok­kal szem­be­ni el­len­ér­zé­sét. A sze­gény­ség nem jo­go­sít fel a bűn­el­kö­ve­tés­re. A ci­gány­ság ele­mi ér­de­ke az, hogy erős köz­biz­ton­ság le­gyen.

Vé­gül fon­tos ta­nul­ság az, hogy a több­sé­gi tár­sa­da­lom­nak sú­lyos fe­le­lős­sé­ge a mun­ka és az ok­ta­tás le­he­tő­sé­gét meg­ad­ni a ci­gány­ság­nak. Ezen a té­ren Eu­ró­pa or­szá­gai mind a mai na­pig na­gyon ke­ve­set tet­tek.

A ci­gány­ság év­szá­za­dos ván­dor­lá­sa, a sok ül­döz­te­tés, a ve­lük szem­be­ni ré­gi elő­íté­let ma­gya­ráz­za azt, hogy a ci­gá­nyok tar­ta­nak a nem ci­gány­tól, csak ne­he­zen bíz­nak meg má­sok­ban. A kis­ba­bák­nak mon­dott szo­ká­sos jó­kí­ván­sá­gok kö­zött pél­dá­ul gyak­ran el­hang­zik: „Ment­sen Is­ten a fe­hér em­be­rek ke­zé­től!”

A gya­ko­ri fe­szült­sé­gek el­le­né­re a ci­gá­nyok a ma­gyar tör­té­ne­lem fon­tos sze­rep­lői és igen gyak­ran hő­sei is let­tek. Bocs­kai ka­to­nái kö­zött, Lip­pai Ba­lázs ka­pi­tány ve­zér­le­te alatt sok ci­gány is har­colt az or­szág sza­bad­sá­gá­ért. A Rá­kó­czi-sza­bad­ság­harc­ban kü­lön ci­gány ez­red is volt. Az 1948–49-es sza­bad­ság­harc­nak szin­tén vol­tak ro­ma hő­sei. Az 1956-os for­ra­da­lom­nak is sok ci­gány hő­se, vér­ta­nú­ja volt. 1990 már­ci­u­sá­ban Ma­ros­vá­sár­he­lyen a ma­gyar­el­le­nes pog­rom ide­jén ez­zel a fel­ki­ál­tás­sal ér­kez­tek meg a ci­gá­nyok: „Ne fél­je­tek, ma­gya­rok, meg­jöt­tek a ci­gá­nyok!”

A ma­gyar tör­té­ne­lem­nek ezek az ese­mé­nyei, hő­sei jel­zik, hogy ci­gány test­vé­re­ink­nek ren­ge­teg ér­té­kük, te­het­sé­gük van. Ma­gyar­or­szág jö­vő­je nem kis mér­ték­ben függ at­tól, hogy tu­dunk-e test­vér­ként együtt él­ni ci­gá­nyok és nem ci­gá­nyok; tud­juk-e a ci­gány­ság ér­té­ke­it fel­is­mer­ni, se­gí­te­ni a ki­bon­ta­ko­zá­su­kat, tud­juk-e a ma­gunk ér­té­ke­it hi­te­le­sen át­ad­ni.

Szé­kely Já­nos

::Nyomtatható változat::