Keresztény szemmel

Hozzászólás a cikkhez

Ami­kor eze­ket a so­ro­kat írom, még ja­vá­ban foly­nak az elő­ké­szü­le­tek Bony­há­don, Kis­som­lyón és Sal­gó­tar­ján­ban. Mennyi ten­ni­va­ló vár még a prog­ra­mo­kért fe­le­lős szer­ve­zők­re! Már csak pár nap, és is­mét ránk vir­rad az egy­ház­ke­rü­le­ti misszi­ói nap. Ma, az imád­ság va­sár­nap­ján re­mény­sé­gem sze­rint nem­csak rész­vé­tel­re buz­dí­tó sza­vak hang­zot­tak el az is­ten­tisz­te­le­te­ken, ha­nem imád­koz­tunk is a misszi­ói nap si­ke­ré­ért. Bár­csak a még hát­ra­lé­vő na­po­kon se fe­led­kez­nénk el er­ről! Azok­nak, akik­hez már a hét fo­lya­mán meg­ér­ke­zik la­punk, ezt ké­rés­ként írom. Min­den­eset­re a kö­zel­gő misszi­ói nap al­kal­mat ad most ar­ra, hogy együtt gon­dol­kod­junk a misszi­ó­ról és a ma­gunk misszi­ói szol­gá­la­tá­ról.

Vagy tíz év­vel ez­előtt, ami­kor az egyik vi­lág­hí­rű fran­cia koz­me­ti­kai cég egy új ta­lál­mánnyal lé­pett a pi­ac­ra, amely­ről azt hir­det­te a rek­lá­mok­ban, hogy so­ha nem lá­tott mó­don kar­ban­tart­ja a höl­gyek ar­cát, si­mít­ja a si­mí­ta­ni­va­ló­kat, és el­tün­te­ti az el­tün­tet­ni­va­ló­kat, meg­hök­ken­tő mó­don „Mis­si­on”-nek ne­vez­te el az új ké­szít­ményt. Ez csak egy szél­ső­sé­ges pél­da ar­ra, hogy mi min­den­re hasz­nál­juk ma­nap­ság a misszió szót – hi­szen misszi­ót töl­te­nek be a dip­lo­ma­ták, a kül­szol­gá­lat­ra ve­zé­nyelt ka­to­nák, az or­vo­sok ha­tá­rok nél­kül, de ma már az űr­szon­da is misszi­ót tel­je­sít. És eköz­ben ta­lán meg­fa­kul a szó szá­munk­ra oly fon­tos, iga­zi és ere­de­ti ér­tel­me.

Ami­kor Jé­zus Krisz­tus ki­ad­ta ta­nít­vá­nya­i­nak a misszi­ói pa­ran­csot, és az el­ső pün­kös­dön el­ső be­ve­té­sük is meg­tör­tént, elő­ször ta­lán még az apos­to­lok sem tud­ták, hogy ak­kor in­dult el vi­lág­hó­dí­tó, győ­zel­mes út­já­ra az evan­gé­li­um. Az­óta, az egy­mást kö­ve­tő nem­ze­dé­kek tör­té­ne­té­ben foly­ta­tó­dik, ami ott és ak­kor el­kez­dő­dött.

Egy­ház­tör­té­ne­ti tény, hogy Eu­ró­pa ke­resz­ténnyé lét­ele mö­gött el­ső­sor­ban a né­pek apos­to­lá­nak is ne­ve­zett Pál apos­tol szol­gá­la­ta áll. Az eu­ró­pai misszió az ő szol­gá­la­tá­val in­dult. Pe­dig tud­juk, ere­de­ti­leg nem így ter­vez­te. Ar­ra ké­szült, hogy a Fe­ke­te-ten­ger part­já­ra megy, mert azon a vi­dé­ken ter­vez­te a po­gá­nyok köz­ti szol­gá­la­tát. De Jé­zus Lel­ke mó­do­sí­tot­ta el­kép­ze­lé­se­it. Az apos­tol az ál­má­ban meg­je­lenő, se­gít­sé­get ké­rő ma­ce­dón fér­fi sza­vá­ban fel­is­mer­te Is­ten üze­ne­tét, és en­ge­del­mes­ke­dett ne­ki. Át­kelt a ten­ge­ren, és meg­ér­ke­zett Eu­ró­pá­ba (Ap­Csel 16,6–12).

Ül­döz­te­té­sek kö­ze­pet­te, em­be­ri gyen­ge­sé­gek el­le­né­re is di­a­dal­út volt ez, amely­nek a mai na­pig nincs vé­ge. Gon­dol­junk csak be­le! 1800 kö­rül a vi­lág ak­ko­ri né­pes­sé­gé­nek 23 szá­za­lé­ka volt ke­resz­tény, 1990 kö­rül már 34 szá­za­lé­ka. S ha eh­hez hoz­zá­vesszük, hogy mi­lyen di­na­mi­kus mó­don sza­po­ro­dott az em­be­ri­ség – mil­li­ár­dok­kal let­tünk töb­ben ez alatt a két­száz év alatt –, ak­kor lát­juk iga­zán, mi­lyen gaz­da­gon meg­ál­dot­ta az Úr­is­ten az evan­gé­li­um mag­ve­té­sét.

De a 20. szá­zad­ban szo­mo­rú vál­to­zá­sok is tör­tén­tek, erő­sen át­ren­de­ződ­tek a vi­szo­nyok. 1900-ban a ke­resz­té­nyek 80 szá­za­lé­ka Eu­ró­pá­ban és Észak-Ame­ri­ká­ban élt, 1997-ben már 60 szá­za­lé­kuk van La­tin-Ame­ri­ká­ban, Af­ri­ká­ban és Ázsi­á­ban. A ha­gyo­má­nyo­san ke­resz­tény­nek mon­dott or­szá­gok, föld­ré­szek pe­dig – így a vén Eu­ró­pa is – a sze­ku­la­ri­zá­ció ál­do­za­tá­vá let­tek. Saj­nos pon­tos a di­ag­nó­zis, ami­kor Eu­ró­pa új­ra­evan­gé­li­zá­lá­sá­nak szük­sé­ges­sé­gé­ről be­szé­lünk, és eb­be ha­zán­kat is be­le kell ér­te­nünk!

Fi­gyel­jünk most a bib­li­ai üze­net­re! Bár­mi­lyen meg­le­pő is, a misszió szó egyet­len­egy­szer sem for­dul elő a Szent­írás­ban. De ami a misszió lé­nye­ge (tud­ni­il­lik a ta­nít­vánnyá té­tel az evan­gé­li­um­hir­de­tés szol­gá­la­tá­val), ar­ról an­nál több­ször esik szó.

A misszió a Szent­írás sze­rint az egész egy­ház szol­gá­la­ta. Bár egyes tag­jai vég­zik, va­ló­já­ban még­sem egyes em­be­re­ké ez a szol­gá­lat. Sőt szok­tak egye­ne­sen „mis­sio dei”-ről, vagy­is Is­ten misszi­ó­já­ról be­szél­ni. Bár em­be­rek vég­zik, de lé­nye­ge sze­rint még­sem em­be­rek mun­ká­ja. A misszi­ói szol­gá­lat mö­gött a Krisz­tus-ese­mény áll. A ha­lált le­győ­ző, fel­tá­ma­dott Úr kül­di ki ta­nít­vá­nya­it és egész egy­há­zát er­re a mun­ká­ra. A ma­gunk szol­gá­la­tá­ról sem gon­dol­ha­tunk ke­ve­seb­bet! Mai ta­nít­vá­nya­i­ként ne­künk is ez a pa­ran­csa: „…ta­nú­im lesz­tek…” (Ap­Csel 1,8) És ahol az egy­ház Jé­zus Krisz­tus pa­ran­csa sze­rint, Szent­lel­ké­nek ve­ze­té­sé­vel Is­ten misszi­ó­já­ban mun­kál­ko­dik, ott foly­ta­tó­dik az üd­vös­ség­tör­té­net!

Az egy­ház és a misszió el­vá­laszt­ha­tat­lan, vagy töb­bé nem egy­ház az egy­ház. Szel­le­me­sen mond­ta Wer­ner Krus­che egy­ko­ri szász­or­szá­gi püs­pök: „A misszió nem az egyik funk­ci­ó­ja az egy­ház­nak, ha­nem az egy­ház az egyik funk­ci­ó­ja a misszi­ó­nak.” Egy má­sik teo­ló­gus (E. Brun­ner) pe­dig egye­ne­sen így fo­gal­maz: „Az egy­ház meg­szű­nik egy­ház len­ni, ha nem vé­gez misszi­ót.” E mon­da­tok szin­te mint a gyó­nó­tü­kör lep­lez­nek le ben­nün­ket.

Az min­den bi­zonnyal igaz, hogy fe­le­lős­sé­günk kö­rei nem egy­for­mák. Van­nak, akik­nek több, és van­nak, akik­nek ta­lán ke­ve­sebb test­vé­rért, kor­tár­sért kell Is­ten előtt fe­le­lős­sé­get vi­sel­ni­ük. De ez nem je­len­ti azt, hogy a misszi­ói szol­gá­lat fe­le­lős­sé­gét bár­ki le­vet­het­né ma­gá­ról. Re­mél­he­tő­leg azt mind­annyi­an tud­juk, hogy nin­csen olyan ke­resz­tény em­ber, aki­nek szol­gá­la­tunk Ura és Gaz­dá­ja már a föl­dön küz­dő egy­ház kö­zös­sé­gé­ben ki­ad­ta vol­na az ob­si­tot, az­az fel­men­tet­te vol­na a szol­gá­lat alól.

Nin­csen olyan ke­resz­tény, aki­re leg­alább egy test­vért ne bí­zott vol­na az egy­ház Ura. Mi­ért hisszük azt, hogy csak a köz­élet vagy ép­pen a po­li­ti­ka te­rü­le­té­re ér­vé­nyes ez a mon­dat: min­den­ki hoz­zon ma­gá­val leg­alább még egyet! Mi­lyen szép is len­ne, ha kö­zös, egy­ház­me­gyei, egy­ház­ke­rü­le­ti vagy ép­pen or­szá­gos ese­mé­nyek­re ké­szül­ve is ezt ten­nénk! Mi aka­dá­lyoz meg ben­nün­ket ab­ban, hogy akár ott­ho­ni gyü­le­ke­ze­tünk­ben is ez­zel a test­vé­re­kért fe­le­lős­sé­get ér­ző bá­tor­ság­gal vé­gez­zük misszi­o­ná­ri­u­si kül­de­té­sün­ket?

Ked­ves Test­vé­rek! Nem­csak a misszi­ói nap­ra ké­szül­ve, de so­hase fe­led­jük: egy­há­zunk jö­vő­jé­ért ak­kor tesszük a leg­töb­bet, ha Jé­zus Krisz­tus pa­ran­csá­nak en­ge­del­mes­ked­ve vé­gez­zük misszi­ói szol­gá­la­tun­kat – az ő di­cső­sé­gé­re és a ránk bí­zot­tak üd­vös­sé­gé­re.

Ittzés János püspök Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület

::Nyomtatható változat::