Evangélikusok

Hozzászólás a cikkhez

A ne­ves pi­e­tis­ta evan­gé­li­kus lel­kész, Zin­zend­orf a má­ig mil­li­ók ál­tal hasz­nált bib­lia­ol­va­só Út­mu­ta­tó szel­le­mi aty­ja és kö­zel két­ezer egy­há­zi ének szer­ző­je. Ezek kö­zül az egyik leg­is­mer­tebb az éne­kes­köny­vünk­ben is meg­ta­lál­ha­tó Ve­zess, Jé­zu­sunk cí­mű (EÉ 443). Élet­mű­vé­vel nagy ha­tást gya­ko­rolt Gott­hold Eph­ra­im Les­sing­re, John Wes­ley­re, Fried­rich Sch­lei­er­ma­cher­re, Sř­ren Ki­er­ke­ga­ard­ra, va­la­mint a 19. szá­za­di éb­re­dé­si moz­gal­mak­ra.

Zin­zend­orf ősi oszt­rák és szász ne­me­si csa­lá­dok sar­ja. Drez­dá­ban szü­le­tett (1700. má­jus 26-án), ke­reszt­ap­ja a pi­e­tiz­mus aty­ja, Phi­lipp Ja­cob Spener (1635–1705) volt. Ál­lam­mi­nisz­ter édes­ap­ja, gróf Ge­org Lud­wig von Zin­zend­orf (1662–1700) ko­rai ha­lá­lát kö­ve­tő­en édes­any­ja új­ra férj­hez ment, s az egy­ke gyer­me­ket ke­gyes nagy­any­ja, Hen­ri­et­te Ka­t­har­ina von Gers­dorff bá­ró­nő vet­te ma­gá­hoz, an­nak ober­lau­sit­ze­ni bi­tor­kán ne­vel­ke­dett. Tíz­éve­sen az Au­gust Her­mann Franc­ke (1663–1727) ál­tal ala­pí­tott hí­res hal­lei Pa­e­da­go­gi­um di­ák­ja lett. Ezt kö­ve­tő­en a csa­lád kí­ván­sá­gá­ra – 1716-tól – jo­got hall­ga­tott a wit­ten­ber­gi egye­te­men.

A stú­di­u­mok vé­gez­té­vel ta­nul­mány­út­ra ment Hol­lan­di­á­ba és Pá­rizs­ba. Út­köz­ben élet­re szó­ló él­mény­ben le­he­tett ré­sze. Az if­jú gróf pom­pás hin­tón ér­ke­zett Düs­sel­dorf­ba, s míg lo­va­it el­lát­ták, be­tért az ot­ta­ni hí­res kép­tár­ba. Az olasz ba­rokk fes­té­szet je­les alak­ja, Do­me­ni­co Fe­ti (1589 k.–1623) Ec­ce ho­mo cí­mű al­ko­tá­sa ma­gá­val ra­gad­ta. A tö­vis­ko­ro­nás Krisz­tust áb­rá­zo­ló kép al­ján ol­vas­ha­tó fel­irat meg­vál­toz­tat­ta az ígé­re­tes jö­vő előtt ál­ló if­jú gon­dol­ko­dá­sát: „Mind­ezt ér­ted tet­tem, s te – va­jon mit tet­tél ér­tem?” – ol­vas­ta. A fest­mény lát­tán va­la­mi egé­szen új vet­te kez­de­tét az if­jú Zin­zend­orf lel­ké­ben, és töb­bé már nem tu­dott sza­ba­dul­ni e kér­dés­től.

Kül­föl­di út­ja után a szász ál­lam­ta­nács tag­ja lett Drez­dá­ban (1721–1732), ám a po­li­ti­kai pá­lyá­hoz egy­ál­ta­lán nem fű­lött a fo­ga. 1722-ben meg­nő­sült, és en­ge­dé­lyez­te, hogy a Mor­va­or­szág­ból me­ne­kü­lő cseh–mor­va test­vé­rek le­te­le­ped­je­nek bert­hels­dor­fi bir­to­kán. A test­vé­ri­ség tag­jai meg­ala­pí­tot­ták Herrn­hut te­le­pét, ahol a gróf vé­del­me és nagy­lel­kű­sé­ge mel­lett sza­ba­don és fé­le­lem nél­kül gya­ko­rol­hat­ták hi­tü­ket. A bib­li­ai jel­sza­vak (Lo­sun­gok) na­pon­kén­ti to­vább­adá­sa 1728-ban kez­dő­dött el Herrn­hut­ban, mely­nek foly­ta­tá­sa­ként az el­ső nyom­ta­tott Út­mu­ta­tó 1731-ben lá­tott nap­vi­lá­got.

A gró­fot har­minc­négy éve­sen avat­ták evan­gé­li­kus lel­késszé. Újí­tá­sai mi­att azon­ban egy idő­re szám­űz­ték Szász­or­szág­ból (1736–1747). Hes­sen tar­to­má­nyá­ba me­ne­kült (Wet­terau vi­dé­ké­re), ahol gyü­le­ke­ze­te­ket ala­pí­tott (Ma­ri­en­born, Herrn­ha­ag). 1737-ben Ber­lin­ben ta­lál­juk, ahol a re­for­má­tus ud­va­ri pré­di­ká­tor, a len­gyel test­vér­egy­let püs­pö­ke, Da­ni­el Ernst Jab­lon­ski (1660–1741) a cseh–mor­va test­vé­ri­ség püs­pö­ké­vé avat­ta. Er­re azért ke­rül­he­tett sor, mert a len­gyel test­vé­rek ré­gi kap­cso­lat­ban áll­tak a cseh–mor­va test­vé­rek­kel.

Az ezt kö­ve­tő év­ti­ze­dek­ben mint hit­éb­resz­tő pré­di­ká­tor több­ször járt Ang­li­á­ban, Észak-Ame­ri­ká­ban és a nyu­gat-in­di­ai szi­ge­te­ken. Cseh–mor­va te­le­pe­ket ala­pí­tott (pél­dá­ul az észak-ame­ri­kai Bet­le­hem), il­let­ve bá­to­rí­tot­ta, tá­mo­gat­ta a fe­nye­ge­tett sor­sú evan­gé­li­kus di­asz­pó­ra­kö­zös­sé­ge­ket. Ha­lá­la­kor (1760. má­jus 9.) a herrn­hu­ti kö­zös­ség 226 misszi­o­ná­ri­u­sa a vi­lág 28 pont­ján vé­gez­te ál­dá­sos szol­gá­la­tát.

Vé­gül áll­jon itt a Meg­vál­tó­já­hoz va­ló ren­dít­he­tet­len ra­gasz­ko­dá­sá­ról szó­ló egyik jól is­mert ének­ver­se: „Ne­velj min­ket oly egy­ség­re, / Mint Atyád­dal egy te vagy, / Amíg eggyé lesz­nek vég­re / Hí­ve­id az ég alatt, / Míg Szent­lel­ked tisz­ta fé­nye / Lesz csak fé­nyünk és na­punk, / S a vi­lág meg­lát­ja vég­re: / Ta­nít­vá­nya­id va­gyunk.” (EÉ 266,4)

Dr. Blázy Ár­pád

::Nyomtatható változat::