e-világ

Nobel-díjas tétel

Hozzászólás a cikkhez

Ta­lá­lós kér­dést is játsz­hat­nánk ez­zel a mon­dat­tal: „Kor­lát­lan le­he­tő­sé­gek van­nak min­den em­ber­ben.” Ki mond­ta? Hol és mi­kor? Azt gon­do­lom, na­gyon ke­ve­sen ta­lál­nák el a he­lyes vá­laszt. Még ha csak a szer­ző fog­lal­ko­zá­sa vol­na a kér­dés, ak­kor sem len­ne könnyű dol­gunk. „Be­csa­pós” kér­dés. Ta­lán so­kan mon­da­nák azt, hogy pszi­cho­ló­gus szá­já­ból hang­zott el. Vagy ta­ná­ré­ból. Vagy va­la­mi­lyen val­lá­si ve­ze­tő­éből. Az is le­het, hogy a jé­zu­si mag­ve­tő­pél­dá­zat ma­gya­rá­za­ta­ként mond­ta va­la­ki an­nak il­luszt­rá­lá­sá­ra, hogy az el­ve­tett mag, ame­lyik a jó föld­be esik, száz­szo­ros ter­mést hoz. De ezek a vá­lasz­kí­sér­le­tek – bár lo­gi­ku­sak – tá­vol áll­nak a va­ló­ság­tól. A fen­ti mon­dat ugyan­is ez év jú­li­us 7-én hang­zott el a bu­da­pes­ti Mű­vé­sze­tek Pa­lo­tá­já­nak szín­ház­ter­mé­ben Mu­ham­mad Ju­nusz No­bel-dí­jas bang­la­de­si köz­gaz­dász­pro­fesszor­tól.

A köz­gaz­dá­szok több­nyi­re olyan ka­te­gó­ri­ák­ban gon­dol­kod­nak, mint a be­fek­te­tés, költ­ség, ha­szon, pro­fit, GDP és így to­vább. Ra­ci­o­ná­lis szá­mí­tá­sok elő­zik meg a dön­té­se­i­ket. Hogy le­het hát, hogy egy No­bel-dí­jas köz­gaz­dász­pro­fesszor nem a ha­gyo­má­nyos lo­gi­kát kö­ve­ti? Hogy le­het, hogy ez a meg­győ­ző­dé­se – „kor­lát­lan le­he­tő­sé­gek van­nak min­den em­ber­ben” – ad­ja el­mé­le­té­nek alap­ját és ki­dol­go­zott rend­sze­ré­nek si­ke­rét? Az Ers­te Bank és a So­ci­al Busi­ness To­ur ál­tal szer­ve­zett bu­da­pes­ti elő­adás hall­ga­tói vá­laszt kap­tak er­re.

Se­gé­lye­zés he­lyett va­ló­di se­gít­ség

Ju­nusz pro­fesszor tör­té­ne­te az 1970-es évek­ben kez­dő­dött, ami­kor Bang­la­des­ben éh­ín­ség tört ki, és az or­szág la­kos­sá­gá­nak nyolc­van szá­za­lé­ka a lét­mi­ni­mum alatt élt. A pro­fesszor ek­kor köz­gaz­da­sá­gi el­mé­le­te­ket ta­ní­tott az egye­te­men, és mé­lyen át­él­te, hogy az el­mé­le­tek nem ér­nek sem­mit, ha nem tud­nak meg­ol­dást ad­ni egy éh­ín­ség­től súj­tott or­szág­ban az alap­ve­tő gaz­da­sá­gi prob­lé­mák­ra. Ezért az elő­adá­sai után min­den­nap ki­ment a fal­vak­ba be­szél­get­ni az em­be­rek­kel, hogy lás­sa, mi­lyen prob­lé­mák­kal küsz­köd­nek. Így ta­lál­ko­zott egy csa­lád­dal, amely az uzso­rá­sok csap­dá­já­ba ke­rült, és nem tu­dott meg­sza­ba­dul­ni tő­lük. Ju­nusz hu­szon­hét dol­lárt adott ne­kik köl­csön, és ez elég volt ah­hoz, hogy ki­sza­ba­dul­ja­nak a mély­sze­gény­ség bör­tö­né­ből.

Ez­után a pro­fesszor el­gon­dol­ko­zott azon, hogy ha ilyen kis összeg­gel ilyen könnyen bol­dog­gá le­het ten­ni em­be­re­ket, ak­kor ezt foly­tat­ni kell, és má­sok­nak is le­he­tő­sé­get kel­le­ne ad­ni ar­ra, hogy kis össze­gű hi­telt kap­ja­nak.

A hi­telt leg­egy­sze­rűb­ben a ban­kok tud­ják fo­lyó­sí­ta­ni, hi­szen ez a dol­guk. Azon­ban a mai ha­gyo­má­nyos ban­kok lo­gi­ká­ja sze­rint csak az kap­hat hi­telt, aki­nek van fe­de­ze­te, van mun­ká­ja, meg­fe­le­lő jö­ve­del­me, te­hát az, aki meg­bíz­ha­tó hi­tel­fel­ve­vő, aki biz­tos­ra ve­he­tő­en vissza­fi­ze­ti a felvett össze­get. Ju­nusz pro­fesszor úgy fo­gal­maz, hogy a mai ban­kok an­nak ad­nak csak pénzt, aki­nek úgy­is van. A vi­lág la­kos­sá­gá­nak két­har­ma­da azon­ban, mint­egy 4,5 mil­li­árd em­ber nem hi­tel­ké­pes a ha­gyo­má­nyos ban­ki fel­té­te­lek sze­rint.

Ép­pen ezért a mai pénz­ügyi rend­szer meg­vál­toz­ta­tás­ra szo­rul. Olyan rend­szert kell ki­épí­te­ni, amely nem a ki­zá­rás­ra, ha­nem a be­fo­ga­dás­ra ala­poz, és amely an­nak ad pénzt, aki­nek szük­sé­ge van rá, még­pe­dig olyan te­vé­keny­sé­gek­re és vál­lal­ko­zá­sok­ra, ame­lyek­ben a pro­fit­ter­me­lés nem cél, ha­nem esz­köz.

A gaz­da­sá­gi te­vé­keny­ség­nek vissza kell kap­nia ere­de­ti cél­ját és lé­nye­gét, vagy­is hogy tár­sa­dal­mi­lag szük­sé­ges és hasz­nos te­vé­keny­ség ér­de­ké­ben foly­tat­ják. Ha olyan vál­lal­ko­zá­sok jön­nek lét­re, ame­lyek jó mi­nő­sé­gű ter­mé­ke­ket vagy szol­gál­ta­tá­so­kat ál­lí­ta­nak elő, és ame­lyek tár­sa­dal­mi prob­lé­mák­ra je­len­te­nek meg­ol­dást, ak­kor a se­gé­lye­zés gya­kor­la­ta he­lyett – a se­gé­lye­zés­re for­dí­tott össze­gek tö­re­dé­ké­ből – sok­kal több em­ber fog va­ló­di se­gít­sé­get és le­he­tő­sé­get kap­ni.

Más lo­gi­ká­val – a rend­szert kell meg­vál­toz­tat­ni

Ez­zel az ér­ve­lés­sel küz­dött Ju­nusz a bang­la­de­si bank­ve­ze­tők­kel a het­ve­nes évek­ben, míg vé­gül el­in­dult a hi­te­le­zés, és lét­re­jött a Gram­een Bank, a sze­gé­nyek bank­ja. Az év­ti­ze­des ta­pasz­ta­la­tok Bang­la­des­ben azt mu­tat­ják, hogy az ügy­fe­lek ki­lenc­ven­hét-ki­lenc­ven­nyolc szá­za­lé­ka vissza­fi­ze­ti a hi­te­lét. Az Egye­sült Ál­la­mok­ban 2008-ban, a vál­ság évé­ben in­dí­tot­tak el mik­ro­hi­tel­prog­ra­mot, ott 99,5 szá­za­lé­kos volt a vissza­fi­ze­té­si arány.

Mi a tit­ka en­nek a ma­gas arány­nak? Mi a tit­ka an­nak, hogy 2008-tól kezd­ve a „nagy” ban­kok vál­ság­ba sod­ród­tak, a csőd szé­lé­re ke­rül­tek, a sze­gé­nyek bank­ja pe­dig, ahol egy kol­dus és egy haj­lék­ta­lan is kap­hat hi­telt, sőt még bank­jo­gászt sem al­kal­maz­nak, vi­rág­zott?

A ti­tok nyit­ja ket­tős. Az egyik, hogy Ju­nusz „bank­ja” bí­zik az em­be­rek­ben. Hisz­nek ab­ban, hogy kor­lát­lan le­he­tő­sé­gek van­nak min­den em­ber­ben, és e le­he­tő­sé­ge­ket ki is tud­ja bon­ta­koz­tat­ni, ha meg­kap­ja rá az esélyt. A sze­gény­sé­get ugyan­is nem az em­be­rek te­rem­tik, ha­nem a rend­szer, amely­ben élünk. Ha meg­vál­toz­tat­juk a rend­szert, ak­kor Ju­nusz sze­rint nem lesz több sze­gény em­ber, és húsz év múl­va majd „sze­gény­ség­mú­ze­u­mo­kat” kell lét­re­hoz­ni, hogy a gye­re­ke­ink­nek meg tud­juk mu­tat­ni, mit je­lent sze­gény­nek len­ni.

A má­so­dik ti­tok pe­dig az üz­le­ti lo­gi­ka meg­vál­toz­ta­tá­sa. Az üz­let ma azt je­len­ti, hogy a pénz­ből még több pénzt csi­ná­lunk. Lé­nye­gé­ben a több pénz lét­re­ho­zá­sa a fő cél, vagy­is a pro­fit ma­xi­ma­li­zá­lá­sa. Ju­nusz lo­gi­ká­ja pe­dig azt mond­ja, hogy olyan te­vé­keny­sé­ge­ket kell hi­tel­lel tá­mo­gat­ni, ame­lyek egy-egy ko­moly tár­sa­dal­mi prob­lé­má­ra ad­nak meg­ol­dást, és a tár­sa­dal­mi, va­la­mint a kör­nye­ze­ti hasz­not ma­xi­ma­li­zál­ják, nem pe­dig a pro­fi­tot.

Pél­dá­ul Bang­la­des­ben az ivó­víz iha­tat­lan, sőt mér­ge­ző, ezért lét­re­hoz­tak egy olyan vál­lal­ko­zást, amely ivó­vi­zet szál­lít a csa­lá­dok­nak. Ha­son­ló­kép­pen az élel­mi­sze­rek táp­ér­té­ke sem meg­fe­le­lő, ezért lét­re­jött a vi­ta­mi­no­zott Da­none jog­hur­to­kat gyár­tó vál­lal­ko­zás, amely ver­seny­ké­pes áron ki­vá­ló mi­nő­sé­gű ter­mé­ke­ket ál­lít elő. Így meg­fe­le­lő, táp­lá­ló élel­mi­szer­hez jut­nak még a leg­sze­gé­nyebb csa­lá­dok gyer­me­kei is.

Az em­ber nem pénz­csi­ná­ló gé­pe­zet

A mai üz­le­ti lo­gi­ka sze­rint elő­ször a meg­gaz­da­go­dás a cél, utá­na majd le­het ada­koz­ni is a fel­hal­mo­zott va­gyon­ból. Ju­nusz pro­fesszor fel­hív­ta a fi­gyel­met en­nek a lo­gi­ká­nak a hi­bás vol­tá­ra. Az em­ber nem pénz­csi­ná­ló gé­pe­zet. Az ő rend­sze­ré­ben a pénz csu­pán esz­köz ar­ra, hogy a lé­te­ző tár­sa­dal­mi prob­lé­má­kat üz­le­ti vál­lal­ko­zá­sok se­gít­sé­gé­vel meg­old­juk. Eh­hez nyújt hi­telt a sze­gé­nyek bank­ja.

Az ő rend­sze­re te­hát nem se­gély, nem jó­té­kony­ko­dás, ha­nem üz­let. Igaz, egy más­faj­ta lo­gi­ka sze­rint, mint ed­dig meg­szok­tuk. Az élet és a gya­kor­lat azon­ban vissza­iga­zol­ja ezt a lo­gi­kát. Új le­he­tő­sé­get kap­hat­nak ez­ál­tal csa­lá­dok, egyé­nek, kö­zös­sé­gek.

Ju­nusz pro­fesszor hang­sú­lyoz­za, hogy az em­be­rek nem „egy­di­men­zi­ó­sak”, ahogy a köz­gaz­da­sá­gi mo­del­lek pró­bál­ják le­egy­sze­rű­sí­te­ni. Az em­be­rek nem­csak ön­ző­ek és ön­ér­de­kü­ket kö­ve­tik, ha­nem ugyan­ak­kor ön­zet­le­nek is.

Az em­be­rek­be ve­tett bi­za­lom és az egy­más­ra fi­gye­lés fi­lo­zó­fi­á­ja alap­ján a pro­fesszor ál­tal el­in­dí­tott hi­te­le­zés nyolc­mil­lió em­ber éle­tét vál­toz­tat­ta meg po­zi­tí­van. Ha a csa­lád­ta­go­kat is be­le­szá­mol­juk, ak­kor a mik­ro­hi­te­le­zés csak Bang­la­des­ben negy­ven­mil­lió em­ber­nek ho­zott vál­to­zást az éle­té­be, és se­gí­tett ne­kik ki­jut­ni a mély­sze­gény­ség csap­dá­já­ból.

A mo­dell vi­lág­szer­te ter­jed, idén már Ma­gyar­or­szá­gon is el­ér­he­tők lesz­nek a mik­ro­hi­te­lek. Jó re­mé­nyünk van ar­ra, hogy a nem­zet­kö­zi pél­dák alap­ján ez itt­hon is nagy se­gít­sé­get je­lent majd a tár­sa­dal­mi prob­lé­mák meg­ol­dá­sá­ban.

Göm­böcz El­vi­ra

::Nyomtatható változat::