Egyházunk egy-két hete

Hozzászólás a cikkhez

Fel­sza­ba­dult ne­ve­tés töl­töt­te be is­mét az Or­dass La­jos Evan­gé­li­kus Ok­ta­tá­si Köz­pont épü­le­tét jú­li­us 18–25. kö­zött. Idén már ti­zen­har­ma­dik al­ka­lom­mal szer­vez­te meg egy­há­zunk női misszi­ói szol­gá­la­ta az egye­dül­ál­ló szü­lők és gyer­me­ke­ik kon­fe­ren­ci­á­ját Rév­fü­lö­pön.

Min­dig is a vi­dám­ság jel­lem­zi eze­ket a he­te­ket, ám eb­ben az esz­ten­dő­ben a részt­ve­vők kö­zül so­kan utal­tak ar­ra, hogy a fel­sza­ba­dult de­rű – is­te­ni aján­dék­ként – be­lül­ről fa­kad. A kon­fe­ren­cia bá­to­rí­tá­sát („Bő­völ­köd­je­tek a re­mény­ség­ben”) így nem pa­rancs­ként, ha­nem óri­á­si le­he­tő­ség­ként él­ték meg az édes­anyák és gyer­me­ke­ik. A dél­előt­ti bib­lia­ta­nul­má­nyok és elő­adá­sok se­gí­tet­ték Pál apos­tol biz­ta­tá­sá­nak (Róm 15,13) „gya­kor­la­ti al­kal­ma­zá­sát”.

Szó esett ar­ról, mit je­lent re­mény­ség­gel te­kin­te­ni a csa­lád­ra, a vi­lág ese­mé­nye­i­re, az aján­dék­ba ka­pott kör­nye­zet­re. Ter­mé­sze­tes, hogy a leg­élén­kebb be­szél­ge­tés azt az elő­adást kö­vet­te, amely azt jár­ta kö­rül, mi­ként lát­hat túl az em­ber a pró­bá­kon, a szen­ve­dé­sen, a ha­lá­lon.

Me­ző Lász­ló­né, a pá­pai gyü­le­ke­zet pres­bi­te­re vál­lal­ta, hogy bi­zony­ság­té­tel­ként éle­té­nek né­hány ese­mé­nyét, hit­be­li tu­sa­ko­dá­sa­i­nak egy-egy epi­zód­ját meg­oszt­ja a kon­fe­ren­cia részt­ve­vő­i­vel. Ju­li­ka 1998-ban járt elő­ször Rév­fü­lö­pön, Down-kó­ros gyer­me­ké­vel, Ve­rus­sal együtt. Fér­je, aki­vel cso­dá­la­tos har­mó­ni­á­ban ne­vel­ték a nagy­fi­úk mel­lett ezt a be­teg le­ány­kát, előt­te né­hány hó­nap­pal halt meg bal­eset­ben. Ju­li­kát ak­kor lel­ké­szei bá­to­rí­tot­ták: „Ott majd vi­gasz­ta­lás­ra lelsz”, az­óta pe­dig el­ma­rad­ha­tat­lan részt­ve­vő­je az al­kal­mak­nak.

„Akár ti is áll­hat­ná­tok itt a pul­pi­tu­son” – kezd­te bi­zony­ság­té­te­lét, utal­va ar­ra, hogy a je­len lé­vő édes­anyák­nak – szin­te ki­vé­tel nél­kül mind­nek – ne­héz, pró­bák­kal tel­jes sors ju­tott osz­tály­ré­szül. Ami­kor ar­ról me­sélt, ho­gyan tor­náz­tat­ta na­pon­ta az át­lag „dow­no­sok­nál” is gyen­gébb izom­zat­tal szü­le­tett Ve­rust, so­kak sze­me könny­be lá­badt. Nem csu­pán a meg­ha­tott­ság mi­att, ha­nem azért, mert gyer­me­kük mel­lett ma­guk­nak is ha­son­ló kí­no­kat kel­lett át­él­ni­ük. „Hol a ba­ba sírt, hol én…” – ér­zé­kel­tet­te plasz­ti­ku­san ezt a kö­zös szen­ve­dést Ju­li­ka. Val­lo­má­sa még­is ar­ról szólt, hogy Krisz­tus ere­jé­vel mi­ként tu­dott győz­ni a pró­bá­kon, hit­be­li meg­in­gá­so­kon ak­kor és az­óta na­pon­ta.

Az idei kon­fe­ren­cia cí­mét is – a bő­vel­ke­dő re­mény­ség­ről – ő aján­lot­ta a szer­ve­zők­nek. Bi­zony­ság­té­te­le nyo­mán pe­dig ha­ma­ro­san már nem ő, ha­nem a re­mény­ség Is­te­ne, az­az Jé­zus Krisz­tus „állt” a nagy­te­rem pul­pi­tu­sán. Hi­szen egye­dül Jé­zus az, aki erőt ad­hat a szen­ve­dé­sek hor­do­zá­sá­hoz, a hét­köz­na­pi ter­hek ci­pe­lé­sé­hez. Az em­bert Krisz­tus­ba ve­tett élő hi­te tölt­he­ti be – kö­rül­mé­nye­i­től füg­get­le­nül – öröm­mel és bé­kes­ség­gel. Ez a gon­do­lat csen­dült ki a töb­bi elő­adás­ból is, és er­re biz­tat­tak a reg­ge­li és es­ti áhí­ta­to­kon a gyer­me­kek, fi­a­ta­lok szá­já­ból el­hang­zó bib­li­ai ige­ver­sek is.

A kon­fe­ren­cia nyi­tó ige­hir­de­té­sé­ben a ve­ze­tők kö­zül Grend­orf Pé­ter lel­kész még egy­ér­tel­műb­ben fo­gal­ma­zott: „Mi év­ről év­re Krisz­tus­ról be­szé­lünk. Őt, a Fi­út ťkí­nál­jukŤ nek­tek.” Utalt Já­nos apos­tol sza­vá­ra: „Akié a Fiú, azé az élet.” (1Jn 5,12) Hang­sú­lyoz­ta, hogy Krisz­tus is­me­re­te nél­kül nincs iga­zán bő­vel­ke­dő re­mény­sé­ge az em­ber­nek. Egy tör­té­net­re hi­vat­koz­va pe­dig meg­hök­ken­tő mó­don tet­te fel a kér­dést: ki­nek kell a Fiú?

Mind­ezt bi­zo­nyos­ság­gal kér­dez­het­te így, mert „köz­tu­dott”, hogy nem mi, em­be­rek, ha­nem Is­ten ma­ga kí­nál­ja fel Fi­át a vi­lág­nak, és vár a vá­la­szunk­ra. Mi­ként az el­múlt hé­ten pél­dá­ul Rév­fü­lö­pön, most – e be­szá­mo­lót fel­hasz­nál­va – ta­lán ép­pen e ha­sá­bo­kon, e so­rok ol­va­só­já­nak.

B. P M.

::Nyomtatható változat::