Egyházunk egy-két hete

Hozzászólás a cikkhez

„Mi­kor ar­ra vágysz, hogy ész­re­ve­gye­nek, meg­ért­se­nek és sze­res­se­nek, tudd, hogy a töb­bi­ek is er­re vágy­nak” – ír­ta Ta­ti­osz. Sze­re­tet és meg­ér­tés. Lé­te­zé­sünk alap­ja. Őszin­tén ke­res­sük azo­kat a ta­lál­ko­zá­so­kat, ame­lyek­ben meg­él­het­jük, hogy sze­ret­jük és meg­ért­jük egy­mást.

Az ilyen ér­té­kes kap­cso­la­tok ko­moly mun­kát, ener­gia­be­fek­te­tést igé­nyel­nek mind­két fél­től. Ezt a ki­olt­ha­tat­lan, mé­lyen em­be­ri vá­gyat aján­dék­ba kap­tuk Is­ten­től, aki a föl­di élet haj­na­lán így szólt: „Nem jó az em­ber­nek egye­dül len­ni, al­ko­tok hoz­zá­il­lő se­gí­tő­tár­sat.” (1Móz 2,18)

A Szar­vas-Új­temp­lo­mi Evan­gé­li­kus Egy­ház­köz­ség tag­jai az ad­ven­ti gyer­tya­gyúj­tás­sal hét­ről hét­re eb­ben a re­mény­ség­ben gyűl­nek össze. Min­den ének, vers, ad­ven­ti gon­do­lat, amely temp­lo­muk ud­va­rán el­hang­zik, újabb aján­dék az úton a bet­le­he­mi já­szol fe­lé. Min­den – sze­re­tet­tel el­ké­szí­tett étel és me­leg ital mel­lett el­hang­zott – ked­ves szó ar­ról be­szél, hogy mind­annyi­an a sze­re­tet és meg­ér­tés irán­ti szom­jun­kat igyek­szünk ol­ta­ni éle­tünk­ben. Sze­ret­nénk meg­él­ni a fen­ti idé­zet tit­kát és te­kin­te­tün­ket ön­ma­gunk­ról a má­sik em­ber fe­lé for­dí­ta­ni.

Ked­ves szín­folt­ja volt a má­so­dik ad­ven­ti es­té­nek, ami­kor fel­buk­kant a Mi­ku­lás, és az aján­dé­kok ki­osz­tá­sa után egy ked­ves tör­té­net­tel is meg­lep­te a né­pes gye­rek­se­re­get. Vi­dám, csa­lá­di­as han­gu­lat­ban töl­töt­ték el az egy­be­gyűl­tek ezt az es­tét is, örül­tek min­den be­té­rő szar­va­si­nak. Hi­szen együtt ha­la­dunk ezen a kü­lö­nös bet­le­he­mi úton, visszük, ami a szí­vünk­ben van, örö­möt és bá­na­tot, a sze­re­tet, a meg­ér­tés és a „jó­ság sí­ró vá­gyát” (Ady).

Ke­res­sük a sa­ját ün­ne­pün­ket. „Min­den szív­ből szó­ló ka­rá­cso­nyi ének­ben, kan­dal­ló ro­po­gá­sá­ban és me­le­gé­ben, az ün­ne­pi ebéd köz­ben, a be­szél­ge­tés­ben és ne­ve­tés­ben, min­den ké­pes­lap­ban, amit egy ba­rát vagy a csa­lád kül­dött.” Mert „min­den, amit eb­ből meg­hal­lunk, és el­gon­dol­kod­tat ben­nün­ket, az ma­ga a sze­re­tet” (Nor­een Bra­man).

 La­czi Ani­kó

::Nyomtatható változat::