Evangélikus Egyház
- Online újságok
- Evangélikus Élet
- Archívum
- 2010
- 50
- Új nap – új kegyelem
Napról napra
Hozzászólás a cikkhez
Új nap – új kegyelem
Vasárnap
Jézus megérintette a tanítványokat, és így szólt hozzájuk: „Keljetek fel, és ne féljetek!” Mt 17,7 (Zof 3,15b; Mt 11,2–6/7–10/; 1Kor 4,1–5; Zsolt 33) Jézus érintése felráz szendergésünkből. Felállít és útra indít, mindezt pedig az ismeretlentől vagy bármitől való félelem nélkül. Legalábbis ő ezzel biztat minket. A Krisztus-követés útja a szeretet útja. A szeretet pedig kiűzi a félelmet. Napi elcsendesedésünkkor, amikor Isten a belső szobánkban hozzánk lép, fürödjünk meg éltető szeretetében, és akkor bennünk is növekedni kezd ő maga, aki a szeretet, elűzve lelkünk baljós árnyait és félelmeit.
Hétfő
Lelkem várja az Urat, jobban, mint az őrök a reggelt. Zsolt 130,6 (2Pt 3,13–14; Mt 3,1–6; Ézs 14,1–23) Vajon – életünk és személyiségünk külső, felületi mázát lehántva – mi lakozik lelkünk mélyén, vágyaink gyökerénél? Bármire vágyunk vagy törekszünk is e földi létben, még ha elérjük vagy kielégítjük is, mindig valami új és újabb hiányérzet fog föllépni szívünkben. Végső soron az Isten iránti, az igazi teljesség iránti elementáris sóvárgásunk a gyökere mindennek. Ha ő maradéktalanul betölt majd minket, akkor már nem vágyunk semmire, hisz benne a teljesség is a miénk lesz. Addig pedig lelkünk várja az Urat, jobban, mint az őrök a reggelt!
Kedd
Mária mondta: „Rátekintett szolgálóleánya megalázott voltára: és íme, mostantól fogva boldognak mond engem minden nemzedék.” Lk 1,48 (Zsolt 51,13; Mt 3,7–12; Ézs 19,16–25) Talán mondhatjuk a boldogságos Szűz Máriát az első kereszténynek, hisz ő volt az első, aki igent mondott Jézus Krisztusra, mikor méhébe és szívébe fogadta őt. Mária boldogsága azonban, bár első, mégsem egyszeri és egyedi: bármelyikünk részesedhet belőle, hiszen Krisztus a mi szívünkben is meg akar születni. Így készüljünk a közelgő karácsonyra! Hiszen ahogy Angelus Silesius mondja: „Krisztus ezerszer megszülethet Betlehemben, örökre elvesztél, ha tebenned nem!”
Szerda
Isten, aki tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, hogyne ajándékozna nekünk vele együtt mindent? Róm 8,32 (Jer 32,40; Mt 21,28–32; Ézs 25,1–12) Oly sokszor zsörtölődünk sorsunk alakulása felett. Ha nem vagyunk megelégedve azzal, amink van, amilyenek a körülményeink, gondoljunk bele abba, hogy Isten már odaadta nekünk a legnagyobbat és a legtöbbet, amit adhatott. Egyedül Jézusban lehet mienk a teljesség és a lélek megelégedettsége, békéje. Hiszen Krisztussal Isten királyi trónusára emelkedhetünk, ahogy ő ígéri: „Aki győz, annak megadom, hogy velem együtt üljön az én trónusomon; mint ahogy én is győztem, és Atyámmal együtt ülök az ő trónusán.” (Jel 3,21)
Csütörtök
Szent nemzet vagytok, Isten tulajdonba vett népe, hogy hirdessétek nagy tetteit annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket. 1Pt 2,9 (3Móz 26,12; Mt 11,/7–10/11–15; Ézs 26,1–6) Valóban tudjuk, tapasztaljuk, éljük ezt, vagy csak a Bibliából olvasott információról van szó? Vajon úgy tekintünk a templompadokban mellettünk ülőkre, mint Isten szent népének tagjaira? Többet jelent számunkra, van több tartalma a „testvérek” megszólításnak, mint az „elvtársaknak” volt még nem is olyan régen? Éljünk úgy, hogy legyen, és akkor ez már önmagában is Isten nagy tetteit fogja hirdetni, mindazt, amit bennünk és közösségeink életében cselekedett!
Péntek
Hat napon át dolgozz, de a hetedik napon pihenj. 2Móz 34,21 (Zsid 4,10; Lk 1,26–38; Ézs 26,7–21) A munka és a pihenés egyensúlyát nem könnyű ma megtalálnunk. Egyfelől testi-lelki túlhajszoltság jellemzi sokunk életét, míg másokat legjobb szándékuk mellett is munkanélküliség sújt vagy fenyeget. Nemcsak a betevő falat megszerzéséért való „gürizés” mókuskerekében nem tudunk szünetet tartani, hanem folyamatos stresszözönben élünk. Adjuk meg tehát a testnek, ami a testé, a léleknek, ami a léleké, a szellemnek, ami a szellemé! Ha a harmónia felborul, előbb-utóbb mi magunk látjuk kárát. Isteni parancs ez a mi védelmünkben, vegyük komolyan!
Szombat
Töredékes az ismeretünk és töredékes a prófétálásunk. Amikor pedig eljön a tökéletes, eltöröltetik a töredékes. 1Kor 13,9–10 (Jób 11,7b; 1Thessz 5,16–24; Ézs 28,14–22) Ady Endre a 20. század életérzését így fogalmazta meg: „minden Egész eltörött”. Valójában azonban a bűnbe esett emberi lét és a történelem sodrába vettetve mindig is híjával voltunk, vagyunk és leszünk is a teljességnek, a tökéletességnek. Jézus Krisztusban a teljesség, a tökéletesség lép be a töredékesbe, a mi bűn, betegség, öregedés és halál által szilánkokra zúzott életünkbe is. Ha meglátjuk őt életünk tükörszilánkjaiban, akkor megláthatunk valamit az előttünk álló reménységből is.
László Virgil
::Nyomtatható változat::
|