Keresztény szemmel

Hozzászólás a cikkhez

Gimnáziumban, egyetemen vannak kötelező és fakultatív tantárgyak. Ez utóbbi azt jelenti, hogy a hallgató dönti el: tetszik-e neki, érdekli-e. Amennyiben pedig nem tetszik, akkor nem jár az órákra és nem is vizsgázik belőle.

Kezdődik a tanév. Emlékszem, hogy diákkoromban egyik tanárunk fejtegette: mi nemcsak tanítunk az iskolában, hanem nevelünk is. Ha valaki Jézust követni akarja és rálép a hit útjára, ott is kezdődik a nevelés. Miért? Ennek több oka is van. A bibliai példák mellett ott van a hitben járók saját tapasztalata is: „akit szeret az Úr, megdorgálja.” Pontosabban: neveli. Ez nem büntetés, hanem nevelés, formálás, alakítás. Isten iskolájában nem fakultatív, hanem kötelező tantárgy a nevelés. Ez alól nincs felmentés!

Meddig tart ez a nevelés? Bizony, nem négy vagy nyolc évig, hanem amíg élünk. Nevelés, intés, fegyelmezés – nem kellemes szavak, de másképp látja ezt az, aki már érti a nevelés célját. Mi ez a cél? Nem a büntetés vagy a „tökéletes ember”. Ez el sem érhető. Isten célja: megtörni bennünk a bűn uralmát, igaz önismeretre juttatni. Megtörni azt a gondolkozásmódot, amely szerint az ember Isten nélkül is élhet teljes életet, amelyben teret adhat indulatainak, vágyainak – mintha nem lenne számadás.

Hogyan nevel Isten? Fiatalon a könnyelműség jellemző: erős, szép, okos, ügyes vagyok, mindent elérhetek. „Enyém a világ.” Aztán jön a csalódás, például egy betegség, amely korlátok közé szorít, talán ágyhoz köt. Leszűkül az élet egy betegszobára. Mindezzel Isten nem gyötörni akar, hanem „fiává fogadni” (Zsid 12, 6). Bensőleg akar átalakítani, hogy tudjunk hálás gyermekként bízni benne és megtapasztalni szeretetét. Tudjunk megköszönni egy átaludt éjszakát, vagy a reggelt, amikor újra munkába mehetünk, amit eddig csak tehernek éreztünk.

Jó tudatosítani, hogy ami velünk történik, soha nem véletlen. Célja, hogy jó és rossz napokban is felismerjük Isten nevelő munkáját, amivel hitünket akarja növelni, erősíteni.

Évnyitóra készülve gondoljunk pedagógusainkra, imádkozzunk értük, hogy ma is tudjanak nemcsak tanítani, hanem nevelni is. Hogy Istentől kérjék és fogadják el a bölcsességet, erőt szép, de nehéz munkájukhoz.

Emellett imádkozzunk olyan szülőkért, akik gyermekeiket nemcsak étellel és ruhával látják el, hanem naponta imádkoznak is értük – legfőképp pedig maguk is példamutató életet élnek. Ne felejtsük, hogy gyermekeink figyelnek, és számukra a szülők példamutatása az egyetlen hiteles nevelő eszköz.

Gáncs Aladár

::Nyomtatható változat::