Keresztény szemmel

Hozzászólás a cikkhez

A nyári zápor bekergetett egy palacsintázó boltba. Kis üzletecske volt, csak egy pár fiatalember álldogált benne. Jó lenne egy meleg kávé – gondoltam átfázva. Jól esett a gyors kiszolgálás és a forró ital a műanyag pohárban. A fiatalok egy csoportja palacsintát eszegetett, és hangosan beszélgetett. A másik sarokban két ember állt csendesen. A harmadik sarok, az ajtó melletti nekem jutott, kifelé nézegetve vártam, hogy kihűljön a kávé és elálljon az eső.

Egy világos ruhás alacsony asszony állt meg kívül a boltajtó előtt. Nem lépett fel a lépcsőkön, csak állt és ázott. Oda kellene adnom a kávém felét, vagy vegyek neki egyet? – vacilláltam. – Biztosan ő is átázott, mint én. Így kellene megmutatni a hitemet, a cselekedeteimmel. De csak terv maradt a gondolat. Mert a beszélgető fiatalok közül kivált egy divatos, „jó cuccok”-ba öltözött fiú, zsebébe nyúlt, és egy pénzdarabot nyomott az idős asszony kezébe. A mellette álló lány pedig papírtálcán az egyik palacsintáját vitte az ajtó elé. Tovább beszélgettek, míg az asszony eszegette a palacsintát a lassan elálló esőben. És mivel látta, hogy jószívűekre talált, nem hagyta abba a kéregetést. Csendben intett a fiúnak, az újra kilépett az ajtón. – Kenyér kell neki, szólt az a társainak, és kiment az utcára.

Megittam a kávét, elállt az eső is, elindultam a buszmegálló felé. Szembejött velem a fiú, kezében egy kilós kenyér, átadta az asszonynak. Megmutatta hitét cselekedeteivel.

Amikor Jakab apostol levele kerül elénk, sokszor összezavarodunk, hiszen úgy tanultuk, hogy egyedül hit által. De nem gondolunk arra, hogy ez az üdvösségünkre vonatkozik, az Istennel való kapcsolatunkra, s nem az emberi viszonylatokra. Isten egyedül hit által, kegyelemből adja nekünk az üdvösséget, de „gyümölcseikről ismeritek fel őket” – mondja Jézus is. Hiába gondoltam én, hogy segíteni kellene ezen az asszonyon, ha nem mozdultam, de a fiatalok önzetlenül adták azt, amire szüksége volt. A cselekedeteket az emberek számára tesszük, tetteink előttük bizonyítják hitünket. Mit ér a jókívánság, az áldás, ha azt várjuk, segítsenek mások a szenvedőkön.

Jakab apostol tanácsai egyszerű, mindennapos példákon mutatják meg, hogyan kell élnünk. Gondoljunk a nyelv bűneivel kapcsolatos megállapításokra, vagy az asztal mellé ülők sorrendjére. Nagy erő kell ahhoz, hogy ne a tekintélyre vagy a gazdagságra nézzünk, hanem testvéri szeretettel lássuk el azokat, akik valóban rászorulnak segítségünkre.

Ezzel kapcsolatban foglalkoztat a testvérgyülekezeti kapcsolatok kísértése is. Sokszor csak tekintélyesebb, gazdagabb gyülekezetet választunk, és nem keressük az igazán rászorulót, a nálunk is szegényebbet. Nyári külmissziói konferenciánk vendége egy bajor missziós lelkész volt. Az ő előadásából kiderült, hogy a bajor gyülekezetek a harmadik világ keresztyénei közül választanak partnert maguknak: azt keresik, aki gyengébb, hogy cselekedeteikkel mutassák meg hitüket. Jó lenne ezt a példát követnünk.

Jakab apostol fontosnak tartja, hogy Isten kezébe tegyük a tervezést, az útnak indulást is. Milyen nehezen mondjuk ki az autóban ülve: induljunk Isten nevében! Hányszor készítünk terveket, és nem mondjuk: ha az Úr akarja és élünk!

Praktikus tanácsai istentiszteleti életünkre és imádkozási szokásainkra is kiterjednek. Az özvegyek, árvák látogatása, a betegek melletti imádkozás hitet erősítő cselekedet.

Egy szolgálatot vállalni akaró fiatalról beszélgettünk. „Nem tudom, elég erős-e a hite?” – aggodalmaskodtam. „A szolgálat majd megerősíti”– hangzott a tapasztalt testvér válasza.

Útmutatónk mostanában többször jelöl ki Jakab apostol leveléből részleteket. Ne sajnáljuk az időt, olvassunk el legalább egy-egy fejezetet egyszerre, s gazdagabbá leszünk általa.

Bencze Imréné

::Nyomtatható változat::