Liturgikus sarok

Nézzünk körül az egyházban…

Hozzászólás a cikkhez

Ez elmúlt héten Kalota József esperes bevezette olvasóinkat a görög ortodox istentiszteleti élet alapjaiba. Az egyház a liturgikus közösség – vallotta –, és ez a bizonyságtétel folytatódik ismertetője második részében, amelyben az Eucharisztia titkáról, az abban való részesedésről olvashatunk.

Az Egyház mindmáig Jézus Krisztus felszólításának engedelmeskedve végzi a liturgiát, és folytatja a Szent Eucharisztia áldozathozatalát és misztériumát.

Jézus szavai azonban nemcsak az áldozat folytatására utalnak, hanem a testéből és véréből való részesülésre is. A Liturgia és az Eucharisztia így nemcsak áldozat és az Utolsó Vacsorára való emlékezés, hanem a hívők közössége is az áldozásban. Az Egyház azért végzi az Isteni Liturgiát és folytatja Krisztus áldozatát, hogy részesülhessünk az Ő testéből és véréből. Krisztus áldozathozatala alatt kereszthalálát és harmadnapon való föltámadását értjük: „halálodat hirdetjük, és feltámadásodat valljuk”, ahogy az ima mondja. Amikor Jézus az Utolsó Vacsorán bemutatta a Szent Eucharisztia misztériumát, haláláról és feltámadásáról is szólt. Szent testéről, amely elszenvedi a kereszten a halált, és szent véréről, amely oldalából tör majd elő. Testéről, amelyet emberré válva öltött magára, és amely három nap múltán romolhatatlanul és halhatatlanul támad föl; majd testéről, melyet e misztériumban most szétoszt „a bűnök bocsánatára és az örök életre”.

A liturgia tehát nem holt, hanem élő gyakorlat az Egyházban, melynek titkát minél teljesebben megértjük, annál élettelibben tudunk majd részt venni benne. A Szent Liturgia mozzanatai természetesen igen mély értelemmel bírnak, s nem könnyű szavakba foglalni azokat. Nem magyarázhatunk meg mindent, ami az eszünkbe jut, mert a nyelv nem képes kifejezni mindazt, ami az értelem számára feltárul. Az ortodox templom például építésének és díszítésének módjával próbálja az Egyház isteni és szellemi valósága és az anyagi világ közötti kapcsolatát érzékeltetni. A templom, ahová járunk az a lelki és szellemi központ, amely a földet és az eget együtt jeleníti meg számunkra.

A szentély a menny ikonja. Az oltárasztal azt az egek fölötti áldozati asztalt jelképezi, ahol szünet nélkül szolgál a Nagy Főpap, az Istenember Jézus Krisztus. Az ikonosztáz Krisztus, az Istenszülő és a szentek ikonjaival, három kapujával a hívők szeme elé tárja, és emlékezetébe idézi a mennyei és a földi világ megszakíthatatlan közösségét. A középső kapu az Evangélium megjelenésének, megáldásának és hirdetésének helye, ahol állván a pap ég és föld közötti alakká válik, egy lesz az ikonosztáz szentjeinek sorában. Fönt a kupola magasában a Pantokrátor Krisztus alakja látható. Ő az Igazság Napja, amint lenéz a földre és megvilágítja azt, az egész teremtés számára közvetítve a liturgikus közösség szellemi fényét. Az ortodox templom igazi theofánia, istenjelenés. A templomban ott az Egyház, az Egyházban az Isteni Liturgia, a liturgiában pedig ott van maga az Isten.

Hitvalló Szent Maximosz írásaiban fölhívja a figyelmet arra a hatalmas lelki haszonra, amely minden kereszténynek osztályrészül jut, ha részt vesz az egyházi szertartásokon és végzi a Szent Liturgiát, amely minden más, a templomban bemutatott szertartás szíve is: „Látogatnunk kell rendszeresen Isten Szent Egyházát, hogy ne mulasszuk el a szent összejövetelt, amelyre abban sor kerül. Először is azért, mivel az egyházban jelen vannak az angyalok is, akik összeírják az oda betérőket, és jelentik Istennek. Másrészt pedig, mert kiváltképpen a szent összejövetel idején jelen van ott a Szentlélek kegyelme is, s az ott lévők közül mindenkit – alkalmasságához mérten – átváltoztat és megújít, valamint szellemileg is újraszül, és elvezet oda, ahol feltárulnak a bemutatott misztériumok.”

A változás, amely mindannyiunkban végbemegy, amikor részt veszünk az egyházi összejövetelen, megmutatkozik rajtunk akkor is, amikor kilépünk a templomból. „Úgy kell elhagyni a templomot – írja Aranyszájú Szent János –, mintha csak az egekből szálltunk volna alá”. Ha szomorúan megyünk oda, örömmel eltelve távozunk, ha haragvón érkezünk meg, szelíden, ha farkasokként jövünk, bárányként. És miután az Isteni Liturgia végeztével megtérünk otthonainkba, oda is magunkkal visszük Isten áldását és örömét.

Kalota József

::Nyomtatható változat::