Élő víz

Hozzászólás a cikkhez

Mintha csak felelni akart volna Gáncs Aladár De hol az öröm? (EvÉlet 2004/32.) címmel megjelent gondolataira a Glaube und Heimat hasábjain Karin Vorländer rövid írása, melynek alcíme: Néhány hívő e szerint a mottó szerint él: „Mi, keresztények igenis vidámak vagyunk! Csak nem mutatjuk…”

A mosoly mintha Buddha és a buddhista vallás „védjegye” lenne. A kereszténységgel kapcsolatos képeken ezzel szemben szinte mindig vért és szenvedést látunk. Gondoljunk csak a keresztre feszítésre vagy a szentek mártírhalálának ábrázolására. Szent Ágoston például így ír: „Az emberek nevetnek és sírnak, és az, hogy nevetnek, könnyekre fakaszt.” „Krisztus nem nevetett, ezért a keresztényeknek sem kell nevetniük” – oktat bölcsen egy 19. századi könyv. Önmagában ez meglehetősen gyenge érv, hiszen az Újtestamentumban nem olvashatunk arról sem, hogy Jézus bevásárolt vagy hajat vágatott volna. Mégis, nem elképzelhetetlen a kép, ahogyan Krisztus a kánai menyegzőn halálosan komolyan, „faarccal” üldögél?

Számszerű előfordulását tekintve látszólag a „nevetés ellenzőinek” van igazuk. A Zsoltárok könyvében mindössze négy esetben olvasunk arról, hogy Isten nevet. Zsolt 2,4 szerint például Isten egyenesen „kikacagja” az embert: „A mennyben lakozó kineveti, az Úr kigúnyolja őket.” Nem túl szívderítő a kép akkor sem, ha az Újszövetséget lapozgatjuk. „Boldogok vagytok, akik most sírtok, mert nevetni fogtok” – olvashatjuk a boldogmondások között. Jakab levele pedig egyenesen csak negatív öszszefüggésben szól a nevetés kérdéséről: „Gyötrődjetek, gyászoljatok és sírjatok, nevetésetek forduljon gyászra, örömötök szomorúságra.” (4,9)

Aki azonban időt áldoz arra, hogy a Szentírásban ne csak a nevetés és kacagás fogalma után kutasson, az felfedezheti, hogy a Luther-Biblia „telve van örömmel”. Az öröm, örülni szavak a reformátor szentírásfordítása szerint az Ószövetségben száznyolcvanszor, az Újszövetségben száztizennégyszer fordulnak elő. A Biblia telis-tele van boldogsággal és ujjongással, ha Istenről vagy az Úr cselekedeteiről van szó: „És látta Isten, hogy minden, amit alkotott, igen jó.” (1Móz 1,31) Amikor ezt olvassuk, szinte láthatjuk a mosolyt a mennyei Atya arcán, miközben megszemléli mindazt, amit teremtett.

Amikor Izrael népe megtapasztalja a szabadulást a rabságból, az emberek táncolnak, ünnepelnek és nevetnek: „Hatalmas dolgokat tett velünk az Úr, ezért örvendezünk” – áll a 126. zsoltár 3. versében. E sorok írója biztos benne, hogy a babiloni fogság nagyon is siralmas jelenével szemben megtelik majd a szájuk nevetéssel, mert jóra fordítja Sion sorsát az Úr (Zsolt 126, 2).

Itt lép be a képbe az örvendezés és az öröm az isteni ígéretek felett, melyek az evangéliumban, az Újszövetség örömüzenetében központi szerepet játszanak. Példázataiban Jézus az örömről úgy beszél, mint Isten országának egyik alapvető eleméről. Újra nevetést varázsol az emberek arcára – többek közt azzal is, hogy meggyógyítja a betegeket. Krisztus szenvedése és kereszthalála mindannyiunk számára szintén az öröm forrása, hiszen benne rejtőzik a húsvét, a feltámadás örvendetes üzenete. Ennek fényében már nem is olyan nehéz elképzelnünk Pál apostolt, amikor lelkesen (és minden bizonnyal mosolyogva) ezt írja: „Halál, hol a te diadalod? Halál, hol a te fullánkod?” (1Kor 15,55)

Fordította: Gazdag Zsuzsanna

::Nyomtatható változat::