Kultúrkörök

Hozzászólás a cikkhez

A Magyar Rádió márványtermébe voltunk hivatalosak november 26-án délután százhetvenen: mindazok, akik március 15. és augusztus 31. között megszólaltunk a Kossuth Rádió Egy csepp emberség című sorozatának adásaiban. Perjés Klára főszerkesztő meghívására a műsor anyagából készült pompás könyv bemutatóján vehettünk részt.

Az Egy csepp emberség március 15-én Vizi E. Szilveszter agykutatónak, a Magyar Tudományos Akadémia elnökének elhangzott gondolataival kezdődött, majd a sorozat darabjai – megszakítás nélkül – minden áldott reggel fél hét után három perccel hallhatók voltak a Kossuth Rádió hullámhosszán. Amint a főszerkesztő fogalmazott, „űzve, hajszolva, zaklatottan élünk, mégis hiszek az ember harmóniára való törekvésében, az értelemben, a munkában, az alkotásban, a lélekben. Hiszem, hogy van még esélye a tartalmas, szép gondolatoknak, az erőt, kitartást, szeretetet közvetítő pillanatoknak. Naponkénti sorozatunk a Kossuth Rádióban is ezt bizonyítja.”

A műsorkészítők szándéka az volt, hogy reggelente napi útravalót adjanak a hallgatóknak, mégpedig azért, hogy „a tragikus, halált, harcot, békétlenséget, természeti katasztrófákat soroló hírözönben legyen egy pont, egy pillanat, ami más, több a napi sok száz reklám- és »ficamhírnél« (…) amiben jó elmerülni, ami értelmet ad a percnek, s eszébe juttatja a szegénynek, milyen gazdagok vagyunk: múltunk a megfizethetetlen örökségünk”.

Lengyel Anna, a műsor szerkesztője a legkülönbözőbb foglalkozású és beállítottságú embereket, kérdezett meg. Nők és férfiak vallottak, elődeink bölcsességét felhasználva. Tudósok és művészek, írók, tanárok, lelkészek, orvosok, sportolók tudásának egész tárháza nyílt meg a sorozat keretében. Különös műfaj ez. Több mint interjú vagy riport: személyes vallomások sora a megkérdezettek meggyőződéséről, értékítéletéről, a napi munkájukat vezérlő gondolatokról – röviden azt is mondhatjuk: emberségükről. Társadalmunk különböző rétegeit képviselő neves és – számunkra – gyakran ismeretlen emberek fogalmazták meg néhány mondatban ars poeticájukat.

E sorok írójára is sor került július 22-én. A műsorban a Karácsony Sándortól tanult, Pál apostoltól való jézusi idézet, a „jobb adni, mint kapni” mondat alapján vallottam. Az először egyetemistaként hallott mondat mindig arra emlékeztet, hogy az ember akkor válik felnőtté, ha már adni is tud valamit a másik embernek, ha már meg tudja osztani másokkal azt, amit tanult. Elmondtam: életem értelme lett az, hogy adni tudjak környezetemnek, kortársaimnak és a következő nemzedéknek. Urunktól tanulom, hogy ő ad életet, időt és teret, foglalkozást és hivatást, erőt és reménységet embereinek. A hamis istenek minden korban sokba kerültek – az igaz Isten szüntelen adni akar, s tőle tanulhatjuk meg, hogy jobb adni, mint kapni.

Az Evangélikus Életben – valószínűleg elsőként a magyar sajtóban – az elmúlt év tavaszán szóltunk a kitűnő kezdeményezésről. E sorok írójának tollából az volt olvasható, hogy „a néhány perces műsor valóságos oázis a rossz hírek sivatagában”. Valóban, minden reggel fél hét után vártam és várom ma is a kedves hangú adást. Egykor latinórán tanultuk a régi közmondást: „Gutta cavat lapidem”, azaz a csöpögő víz kivájhatja a követ is. Ez a rádió által közvetített „egy csepp emberség”, ha mindennap hallgatjuk az adást, „kivájhatja” megkövesült gondolatainkat, véleményünket, és az egy-egy cseppből több csepp emberség lesz.

A sorozat hallgatói már az első néhány adás után kérték, szinte követelték az írásos megjelenést. Azok, akik naponta két-három percet fordítottak a szokatlanul tömör mondatok meghallgatására, írásban is szerették volna olvasni az elhangzott bölcsességeket. Most megvalósult az óhaj. A 350 oldalas kiadványban az elhangzottak rövid, szerkesztett változata, illetve a műsor meghívott vendégeinek fényképe jelent meg.

Az ünnepélyes könyvbemutató alkalmával, körülnézve a teremben, elcsodálkoztam azon, hány tehetséges, tudatosan gondolkozó ember él körülöttünk: hívők és nem hívők, akik szívesen osztják meg másokkal azt, ami számukra fontos, és ami emberségükhöz tartozik. Teológusként az is újra világossá vált számomra, hogy az emberség Isten megbecsülendő adománya, hogy a humánum és a divinum összetartozik, ahogyan a karácsonyi igében is olvassuk: „…megjelent a mi üdvözítő Istenünk jósága és emberszeretete (…), hogy reménységünk szerint részesei legyünk az örök életnek.” (Tit 3,4–5) Az egyetlen hely ez az Újszövetségben, ahol a filantrópiáról, az emberszeretetről van szó. A gyűlölet mai világában igazi jó hír ez. Bibliaolvasó embereket erre is taníthat ez a külsejében és tartalmában egyaránt nagyszerű, gazdag könyv.

Dr. Hafenscher Károly

::Nyomtatható változat::