EISZ
Evangélikus Információs Szolgálat
 
Luther Kiadó
Luther Kiadó
 
Rovatoló
Fundamentum
Élő víz
Egyházunk egy-két hete
Keresztutak
e-világ
Kultúrkörök
Keresztény szemmel
Nem mi írtuk...
A hét témája
Evangélikusok
EvÉlet - Lelki segély
A közelmúlt krónikája
Gyermekvár
Szószóró
evél&levél
Közlemények, nyilatkozatok
On-line plusz
E heti Luther-idézet
Útitárs
Presbiteri
 
Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2008 - 25 - Mert keresztények

Keresztény szemmel

Hozzászólás a cikkhez

Mert keresztények

2009-ben lesz negyven éve, hogy a forradalom után Nyugat-Európába került magyar értelmiségiek megalapították az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetemet (EPMSZ). Sok szó esik majd az évforduló kapcsán az EPMSZ szellemiségéről, arról is, hogy egyfelől van-e igény ma erre a gondolkodásmódra, másfelől hogy van-e realitása.

Most azáltal váltak hirtelen fájdalmasan időszerűvé ezek a kérdések, mert eltávozott az a személyiség, Bárczay Gyula nyugalmazott református esperes, aki talán a leghitelesebben képviselte – helyesebb azt írni, hogy életével és munkásságával megvalósította – az EPMSZ szellemiségét. Ennek lényege a nyitott, toleráns, mások álláspontját tiszteletben tartó, de a saját értékorientált véleményét markánsan vállaló, a magyarságot az európaisággal egészségesen ötvöző, áldozatkész keresztény magatartás.

Ismeretes az írók, Cs. Szabó László és Szabó Zoltán meghatározó, irányt adó szerepe az EPMSZ érlelődésében. Nagy élményem volt, amikor első ízben 1978- ban, Damülsben (Ausztria) a szokásos évi konferencián találkozhattam velük. Szépfalusi Istvánnak, az EPMSZ titkárának invitálására két előadást is tarthattam az akadémiai napokon, amelyen Szent- Iványi Ilonával első alkalommal vehettünk részt mint itthoni magyarok. Ilona, az evangélikus teológián tanult unitárius lelkész Cs. Szabóékkal angliai ösztöndíjról érkezett, magam az Osztrák Olimpiai Bizottság vendégeként szerepeltem. Azt hiszem, Ilonka nevében is írhatom: alapélményünk volt, ahogy Bárczay Gyula az első perctől kezdve szárnyai alá vett minket

Mi volt Bárczay Gyula titka? Több mint harminc évig szolgált Therwillben, egy kis svájci gyülekezetben. Bámulatos természetességgel egyeztette össze a lelkészi hivatást és a közéleti aktivitást. Hét évig, közte a rendszerváltozás időszakában, 1986-tól 1993-ig volt az EPMSZ elnöke. Jelentős érdeme volt abban, hogy a rendszerváltó értelmiség sokszínűsége – nyomon követhető a konferenciák előadásaiban, programjaiban – megjelent az akkori akadémiai napokon.

A 20. század egyik igen jelentős teológusának, Karl Barthnak a tanítványa volt. Életében megvalósult a híres barthi gondolat: mivel Isten tesz meg mindent, nekünk is mindent meg kell tennünk. Egyszerre volt lelkész és civil. Talán ez a titok nyitja. Nem csak vállalta, de hordozta a papi mundért, a klerikusok nem mindig rokonszenves allűrjei nélkül, talán éppen azért, mert a civil kurázsi is jellemezte.

Ritkán kérnek meg már igeszolgálatra. Május 25-én, amikor az Evangélikus Életben megjelent a Megtérsz vagy meghalsz című cikk, épp egy ilyen vasárnap volt. 5Móz 6,4–9 volt az ige, benne az első nagy parancsolat: „Szeresd azért az Urat, a te Istenedet…” Híve vagyok a teológiai sokszínűségnek, fiatalon magam is átéltem az ébredés, a megtérésre felszólító üzenet vonzását. De már akkor is zavart a legendás primitív brosúra Isten váltságának egyszerű tervéről, az ingyen – a kritikusok így mondják: az olcsó – kegyelemről. A halállal fenyegetés, az ítélkezés látszólag szigorú, valójában inkompetens beavatkozás Isten rendjébe. Spiró György kitűnő, Fogság című regényében hangzik el a Názáreti által alapított új vallásról, hogy sikeres lesz, mert nincs benne követelmény; könnyű vallás.

Bárczay Gyula evangélizációja nem a fenyegető, hanem a szerető Istent állította a középpontba. Szeresd az Urat, és szeresd felebarátodat. Szavakban is, de főleg tettekben. Hihetetlen, de valóban képes volt a lehetetlenre, a másik ember teljes, segítő szeretetére. Azt hiszem, ma a sokszínű misszióban ennek a színnek van prioritása. A cselekvő kereszténység lehet leginkább hatékony; nekünk is mindent meg kell tennünk.

Talán csak Keken Andrásnál tapasztaltam, amit Bárczay Gyulánál: azt a lényéből adódó természetes szeretetet, mely erős hatással volt fiatalokra és idősekre, nőkre és férfiakra egyaránt. Nem nélkülözte ez a szeretet olykor az indulatot sem. Kétségkívül alkati komponens is lehetett ebben, mégis a hitükből adódó kisugárzás volt a meghatározó.

Végül egyik kedves, a lényeget érintő Bárczay-történetem: pszichológus feleségemmel a kábítószeres fiatalok gyógyításáról, rehabilitációjáról beszélgettek. Gyula, akinek pszichológus végzettsége is volt, ismertette azt a programot, amelyet szervezett. Nyaranta a kábítószer rabságából szabadulni igyekvő közép-amerikai diákokat svájci családok fogadtak be több hétre, hónapra, az új környezetben segítendő a gyógyulást. Svájcot jól ismerő felségem őszinte meglepetéssel kérdezte: de hát hogy lehet, hogy a közismerten zárkózott, az idegenektől tartózkodó, olykor igen önző svájci polgárok befogadják a hosszú hajú, deviáns fiatalokat? Csendes mosoly kíséretében jött a válasz: mert keresztények.

Ilyen egyszerű és ilyen nehéz Krisztus követése. Mert keresztények.

Frenkl Róbert


::Nyomtatható változat::

E számunk tartalma
Napról napra
Új nap – új kegyelem
Élő víz
Hóseás könyve – a házasság
Tudunk-e rangsorolni?
HETI ÚTRAVALÓ
Egyházunk egy-két hete
Vakációóó!
A lassú gyógyulás jelei
Az Úr csapatának építése
Tollforgatók is a titkárok
Keresztutak
Evangélikus szertartással búcsúztatták Fejtő Ferencet
Egyházak és vidékfejlesztés
Jonathan Edwards öröksége
Evangélikusok
Európa, bajnokság nélkül
A történelem emberi sorsok tükrében
e-világ
Plone GYIK 2.
Keresztény szemmel
Nyári lélekápolás
Mert keresztények
Útlevél egy örök életre
A hét témája
A hit anyanyelve
Testvérek vagyunk
Megértetni magunkat másokkal
A zene szól
„Imádkozzatok, és buzgón kérjetek...”
Nagy szükség van a misszióra
Készül a Szentírás mari nyelven
evél&levél
Az én nagy utazásom
Ács Mihály-relikviákat gyűjtenek
Nagyszénási „fecskefészek”
E heti Luther-idézet
Luther - Idézet
Kultúrkörök
Énekelt irodalom
Ifjú zeneszerző bemutatkozása a Deák téri gimnázium tanévzáró istentiszteletén
Égi az áldás
„Ilyeneké az Isten országa”
Gyúróról szól delente a harang
Vendégváró
A vasárnap igéje
„Ne félj, ezentúl emberhalász leszel!”
Oratio oecumenica
Oratio oecumenica
Gyermekvár
Kedves Gyerekek!
ÉnekKincsTár
Ébredj, bizonyságtévő lélek!
 
A lapról
Impresszum
Fórum
Kapcsolatok
Evangélikus portál
Déli Egyházkerület
Északi Egyházkerület
Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület
 


Evangélikus Egyház Online újságok Evangélikus Élet Archívum 2008 25 Mert keresztények

© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport, 2003–2017
© Luther Kiadó, Evangélikus Információs Szolgálat, 2015–2017
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva.
Kérdések és megjegyzések: Webmaster