Keresztutak

Hozzászólás a cikkhez

Új ka­to­li­kus tá­bo­ri püs­pö­köt ik­tat­tak hi­va­ta­lá­ba Bí­ró Lász­ló sze­mé­lyé­ben ja­nu­ár 9-én dél­előtt a bu­da­pes­ti Szent Ist­ván-ba­zi­li­ká­ban. Az ün­ne­pi ak­tu­son a test­vér­egy­há­zak kép­vi­se­lői mel­lett je­len vol­tak a Ma­gyar Ka­to­li­kus Püs­pö­ki Kon­fe­ren­cia tag­jai, va­la­mint a Hon­vé­del­mi Mi­nisz­té­ri­um és a Ma­gyar Hon­véd­ség ma­gas ran­gú kép­vi­se­lői. XVI. Be­ne­dek bul­lá­ját, amely­ben a pá­pa Ma­gyar­or­szág ka­to­nai or­di­ná­ri­u­sá­vá ne­ve­zi ki Bí­ró Lász­ló püs­pö­köt, Ju­li­usz Ja­nusz apos­to­li nun­ci­us ol­vas­ta fel. Az aláb­bi­ak­ban Lack­ner Pál dan­dár­tá­bor­nok­nak, pro­tes­táns tá­bo­ri püs­pök­nek a szent­mi­sén el­hang­zott kö­szön­té­sét ol­vas­hat­ják.

Ün­nep­lő gyü­le­ke­zet! Krisz­tus­ban sze­re­tett egy­be­gyűl­tek!

Töp­reng­tem azon né­hány per­cet az el­múlt na­pok­ban, mi is len­ne most az ün­ne­pelt, Bí­ró Lász­ló püs­pök úr leg­cél­irá­nyo­sabb meg­szó­lí­tá­sa. A hi­va­ta­los: fő­tisz­te­len­dő és ex­cel­len­ci­ás? Az öku­me­ni­kus: sze­re­tett szol­ga­tár­sam? A ka­to­ná­sabb hang­vé­te­lű: baj­társ? A re­zig­nál­tabb: sors­társ? Ne­tán a ket­tőnk élet­pá­lyá­já­nak azo­nos hely­szí­nei jo­gán: föl­di?

Vé­ge­ze­tül a leg­ré­gibb, leg­egy­sze­rűbb ősi meg­szó­lí­tás ma­rad: Ked­ves Test­vé­rem az Úr­ban!

A Bib­lia évét zár­tuk le pár nap­ja; re­mé­lem, ma­gát a Bib­li­át nem. A Szent­írás leg­el­ter­jed­tebb pro­tes­táns ol­va­sá­si rend­je, a herrn­hu­ti kö­zös­ség ál­tal ki­adott Út­mu­ta­tó (Lo­sung) az előt­tünk lé­vő hét­vé­ge – a víz­ke­reszt ün­ne­pe utá­ni el­ső va­sár­nap – szá­má­ra ezt az igét ren­de­li: „Aki­ket pe­dig Is­ten Lel­ke ve­zé­rel, azok Is­ten fi­ai.” (Róm 8,14) Ez­zel sze­ret­né­lek kö­szön­te­ni a Pro­tes­táns Tá­bo­ri Lel­ké­szi Szol­gá­lat, a Ma­gyar­or­szá­gi Evan­gé­li­kus Egy­ház, a Ma­gyar­or­szá­gi Re­for­má­tus Egy­ház ne­vé­ben és ter­mé­sze­te­sen a sa­ját ne­vem­ben is.

Ma a sok ág­ban élő ke­resz­tyén­ség/ke­resz­tény­ség egy nyel­ven be­lül is kü­lön­bö­ző szó­kész­le­tet hasz­nál. Ér­de­kes mó­don min­den ál­ta­lam fel­la­po­zott ma­gyar for­dí­tás ha­son­ló­an ad­ja vissza ezt a ver­set, leg­fel­jebb a név­má­sok szint­jén van el­té­rés. Mint­ha ez is azt húz­ná alá, hogy itt, eb­ben a mon­dat­ban az alap­ve­tő ér­té­kek, a kö­zös hit fon­tos ré­sze jut fel­szín­re.

Pál apos­tol itt a gö­rög­ben nem azt a ki­fe­je­zést – kü­ber­né­zisz – hasz­nál­ja a ve­zér­lés­re, ame­lyet a mai tu­do­má­nyos nyelv­ből jól is­me­rünk a ki­ber­ne­ti­ka szó­ból vagy a szá­mí­tó­gé­pes vi­lág cy­ber sza­vá­ból – ame­lyet egyéb­ként a Cse­le­ke­de­tek köny­vé­ben meg­ta­lá­lunk –, ha­nem az agó igét, amely „ve­zet, űz, irá­nyít, hajt, hoz, ün­ne­pel, ülést tart, el­in­dul” ér­te­lem­ben len­ne for­dít­ha­tó. Könnyű ezek­ből so­kat ak­tu­á­li­san er­re az ün­ne­pi al­ka­lom­ra ér­te­ni: ün­nep­lünk, ezt meg­előz­te jó né­hány ülés. Sze­ret­né­lek meg­nyug­tat­ni: kö­vet­ni is fog­ja szám­ta­lan. Te most el­in­dulsz, ve­ze­tő­ként, a Ka­to­li­kus Tá­bo­ri Püs­pök­ség irá­nyí­tó­ja­ként, dön­té­se­ket ho­zol – a sor még foly­tat­ha­tó.

En­ged­tes­sék meg, hogy fel­hív­jam a fi­gyel­met ar­ra, hogy a hajt mennyi­re gaz­dag ki­fe­je­zés: a tett­vágy, a ha­tár­idő, a bel­ső kény­szer össze­füg­gé­se­i­ben, de akár a fi­zi­ka ki­fe­je­zé­se­i­ből is me­rít­he­tünk: fel­haj­tó­erő, meg­haj­tó­mo­tor. Lu­ther tö­mö­ren az ige­hir­de­tés lé­nye­gét így de­fi­ni­ál­ta: „Was Ch­ris­tum tre­i­bet” – kö­rül­be­lül, ami Krisz­tust (az­az az ő ügyét és or­szá­gát) hajt­ja (elő­re).

Ked­ves La­ci!

Las­san har­minc­öt éve élsz lel­kész­ként, pap­ként, ige­hir­de­tő­ként, lel­ki­gon­do­zó­ként, csa­lá­dok pász­to­ra­ként, ide­s­to­va ti­zen­öt éve vi­se­led a ve­ze­tői, püs­pö­ki szol­gá­lat emelt fe­le­lős­sé­gét. Nyil­ván­va­ló­an tu­dod, sok­szor át­él­ted, hogy sem­mi­lyen kö­rül­mé­nyek közt sem könnyű szol­gá­lat ez. Erőnk vé­ges, egye­dül, sa­ját kút­fő­ből a tisz­tes helyt­ál­lás is re­mény­te­len.

„Aki­ket pe­dig Is­ten Lel­ke ve­zé­rel…” – em­lé­kez­tet új­ra az apos­tol. Ez a Lé­lek – akit mi nem irá­nyí­tunk, csak vá­runk, aki­ben re­mény­ke­dünk – ad­hat erőt a hi­te­les Krisz­tus-kö­ve­tés­hez, az evan­gé­li­um e vi­lág­ba be­le­élé­sé­hez, ki­hí­vá­sok­hoz, csa­pá­sok és örö­mök el­vi­se­lé­sé­hez. Ez a fo­lya­ma­tos erő­for­rás mind­egyi­kük­nek. Ha min­den ne­héz­ség, a bűn re­a­li­tá­sa el­le­né­re is hagy­juk ezt az erőt át­üt­ni éle­tün­kön, le­szünk tény­leg Is­ten fi­ai, re­mény­sé­günk és hi­tünk sze­rint nem­csak eb­ben a mu­lan­dó vi­lág­ban, ha­nem az el­jö­ven­dő­ben is.

Er­re bá­to­rí­ta­lak és biz­tat­lak az­zal az igé­vel, amely ér­de­kes mó­don az elő­ző „szám­csa­var­ja” (Róm 14,8), s ame­lyet nem e szám­misz­ti­ka mi­att vá­lasz­tot­tam, ha­nem mert ez a pro­tes­táns tá­bo­ri lel­ké­szi szol­gá­la­tok­nak szer­te a vi­lág­ban a teo­ló­gi­ai alap­ve­té­sük: „Mert ha élünk, az Úr­nak élünk, ha meg­ha­lunk, az Úr­nak ha­lunk meg. Te­hát akár élünk, akár meg­ha­lunk, az Úréi va­gyunk.” Így le­gyen, ámen.

::Nyomtatható változat::