Napról napra

Hozzászólás a cikkhez

Va­sár­nap

Ra­gasz­kodj az in­te­lem­hez, ne térj el tő­le, vi­gyázz reá, mert ez a te éle­ted! Péld 4,13 (1Tim 4,16; Jn 2,1–11; Róm 12,/4-8/9–16; Zsolt 4) A 21. szá­zad nagy vív­má­nya az „élet­hosszig tar­tó ta­nu­lás”, a fel­nőtt­kép­zés új ala­pok­ra va­ló he­lye­zé­se. Ré­gen nem elég már az élet­ben va­ló bol­do­gu­lás­hoz az, amit va­la­ha az is­ko­lá­ban (gimnáziumban, felsőoktatásban) meg­ta­nul­tunk. Min­dig ta­nul­ni kell, elő­re­jut­ni az is­me­re­tek­ben, de per­sze nem csu­pán el­mé­le­ti szin­ten, ha­nem a hasz­no­sít­ha­tó­ság szint­jén is. Rö­vi­den: nem elég tud­ni va­la­mit, ten­ni, él­ni is kell! Va­jon a hit­tan­órá­kon, a kon­fir­má­ci­ói vizs­gá­val mi is „min­dent” el­sa­já­tí­tot­tunk, és az­óta is hasz­nál­juk az ak­kor meg­sze­re­zett is­me­re­te­ket? Ne irat­koz­zunk ki Is­ten is­ko­lá­já­ból, ha­nem le­gyünk és ma­rad­junk is szor­gal­mas di­ák­jai!

Hét­fő

Jé­zus így szólt: „Imád­koz­za­tok azo­kért, akik bán­tal­maz­nak ti­te­ket.” Lk 6,28 (Ézs 50,6; 5Móz 4,5–13; Lk 6,1–11) Éle­tünk­ben sok­szor ke­se­rű­en ta­pasz­tal­hat­juk, hogy bi­zo­nyos em­be­rek cél­táb­lái va­gyunk, ki­sze­melt ál­do­za­tok. Va­la­mit ten­nünk kell, hogy mind­ezt fel­dol­goz­zuk. A sző­nyeg alá söp­rés a le­he­tő leg­rosszabb tech­ni­ka. Az ősi elv pedig: „Fuss el vagy üss vissza!” Jé­zus e két prob­lé­ma­meg­ol­dás egyi­ké­nek sem hí­ve. Azt mond­ja: imád­koz­za­tok ér­tük! Ag­resszió ag­resszi­ót szül. Ha­rag ha­ra­got szül. Bosszú bosszút szül. Sze­re­tet sze­re­te­tet. „Imád­koz­za­tok azo­kért, akik bán­tal­maz­nak ti­te­ket.”

Kedd

Így szól az én Uram, az Úr: Tér­je­tek meg, for­dul­ja­tok el bál­vá­nya­i­tok­tól! Ez 14,6 (Lk 16,13b; Mk 2,23–28; Lk 6,12–16) Le­tér­ni a he­lyes, jel­zett út­ról sö­té­te­dés előtt az er­dő­ben? Ki­tér­ni a fe­lénk irá­nyu­ló se­gély­ké­rés elől? El­tér­ni a köny­vek köny­vé­ben meg­ír­tak­tól? Mind-mind egy­faj­ta irány­ba té­rést, ka­nya­ro­dást je­lent, el­ve­zet Is­ten­től az is­te­nek, a bál­vá­nyok, a „mint­ha hit” fe­lé. Egyet­len út visz Is­ten­hez: a meg­té­rés. Ha szí­vün­ket az ő sze­re­te­te töl­ti be, nem lesz szük­sé­günk kis­be­tűs, ti­sza­vi­rág-éle­tű bál­vá­nyok­ra.

Szer­da

Jé­zus ezt mond­ta: „An­nak örül­je­tek, hogy a ne­ve­tek fel van ír­va a menny­ben.” Lk 10,20 (1Sám 2,1b; Lk 16,14–17/18/; Lk 6,17–26) Kö­szö­nöm, Is­te­nem, hogy ve­led és ál­ta­lad át­él­he­tem az éle­te­met fel­sza­ba­dí­tó iga­zi örö­möt! Add, hogy tel­je­sen ki­tölt­hes­se egész lé­nye­met, és ne en­ged­jem, hogy bár­mi meg­aka­dá­lyoz­zon ab­ban, hogy ez az öröm irá­nyít­sa tet­te­i­met. Jár­ja át há­la na­pon­ta szí­ve­met irán­tad, de ta­lán so­se fo­gom tud­ni meg­kö­szön­ni, amit ér­tem te­szel. Kér­lek, Uram, érezd öle­lé­sem, lásd se­te­su­ta pró­bál­ko­zá­sa­im, halld meg el­csuk­ló han­go­mat, és tudd, hogy ak­kor is örü­lök, ha né­ha nem tu­dok ne­vet­ni. Ámen.

Csü­tör­tök

Olya­nok vagy­tok a ke­zem­ben, mint az agyag a fa­ze­kas ke­zé­ben. Jer 18,6 (Róm 9,20; Ap­Csel 15,22–31; Lk 6,27–35) Rit­mu­so­san kop­pan a talp az agya­go­zó­ko­rong pe­dál­ján, a vi­zes-sá­ros mun­ka­la­pon erős kéz tart­ja-te­ke­ri-for­máz­za a kép­lé­keny agya­got. Cso­dá­la­tos lát­vány, ahogy pör­gés-for­gás ered­mé­nye­ként szebb­nél szebb tár­gyak ke­rül­nek ki a fa­ze­kas ke­zei kö­zül. Ami nem si­ke­rül, azt új­ra fel­dol­goz­za, egyet­len csep­pet sem dob ki a mes­ter az alap­anyag­ból. Az agyag pe­dig, meg­ad­va ma­gát, en­ge­di, hogy mes­te­re for­mál­ja. Na­gyon szép, szem­lé­le­tes kép ez Je­re­mi­ás­tól. Kép­zel­jük be­le ma­gun­kat az agyag he­lyé­be, és en­ged­jük meg Urunk­nak, az egyet­len jó Mes­ter­nek, hogy ala­kít­sa-for­mál­ja éle­tün­ket! Is­ten ke­zé­ben a le­he­tő leg­jobb he­lyen va­gyunk.

Pén­tek

Jé­zus ezt mond­ta: „Az én Atyám min­dent át­adott ne­kem, és sen­ki sem is­me­ri a Fi­út, csak az Atya, az Atyát sem is­me­ri sen­ki, csak a Fiú és az, aki­nek a Fiú akar­ja ki­je­len­te­ni.” Mt 11,27 (Ézs 45,12a; Jn 7,1–13; Lk 6,36–42) Atya, Fiú, Szent­lé­lek. Is­te­ni egy­ség, is­te­ni ti­tok. Még­is meg­sejt­he­tünk be­lő­le va­la­mics­két tü­kör ál­tal ho­má­lyo­san, hi­szen Is­ten igé­je be­pil­lan­tást en­ged az igaz­ság­ba. Jé­zus­sal együtt Atyánk­nak szó­lít­hat­juk a te­rem­tő, for­má­ló, ke­gyel­mes Is­tent. Nem va­gyunk már ide­ge­nek, „kül­ső­sök”, tá­vol­le­vők, ha­nem sze­re­tett csa­lád­ta­gok, és ez öröm­re és há­la­adás­ra ad okot. Ad­junk há­lát szű­kebb és tá­gabb csa­lá­dun­kért, és ke­res­sük meg ben­ne he­lyün­ket, fel­ada­ta­in­kat!

Szom­bat

Ne bán­kód­ja­tok, mert az Úr előtt va­ló öröm erőt ad nek­tek! Neh 8,10b (Fil 4,4; 5Móz 33,1–4/7.12–16/; Lk 6,43–49) „Ne félj, ne ag­gódj, ne sírj, ne bán­kódj, ha ti­éd Is­ten, ti­éd már min­den!” – éne­kel­jük a szép ta­izéi ének­ben, és va­ló­ban bíz­ha­tunk ígé­re­te­i­ben: Isten erőt ad min­den hely­zet­ben, ha kér­jük tő­le. Az Úr előtt va­ló öröm cso­dá­la­tos aján­dé­ka Is­ten­nek, mer­jük el­fo­gad­ni és ko­mo­lyan ven­ni! Mer­jük a most kez­dő­dő új esz­ten­dő­ben is az Is­ten­ben bi­za­ko­dó, örö­mös élet­for­mát vá­lasz­ta­ni! Nem lesz min­dig könnyű, de nem egye­dül kell vé­gig­jár­nunk az utat.

Bog­dá­nyi Má­ria

::Nyomtatható változat::