Evangélikus Egyház
- Online újságok
- Evangélikus Élet
- Archívum
- 2009
- 03
- „Van mihez igazodni”
Egyházunk egy-két hete
Hozzászólás a cikkhez
„Van mihez igazodni”
EBBE-estek az Üllői úton
Folytatódik az Evangélikus Belmissziói Baráti Egyesület (EBBE) „Serkenj fel, aki aluszol!” – A magyar evangélikus ébredés kiemelkedő egyéniségei a 20. században témacímmel tavaly ősszel megkezdett, nagy sikerű programsorozata. Mint ismeretes, a 2002. január 8-án alakult EBBE célja az anyaszentegyház ébredésének és építésének munkálása „azzal a meggyőződéssel, hogy az egyháznak és a hívőknek állandó reformációra van szüksége”. Az egyesület majdnem hetven évvel a Baráti Mozgalom megalakulása után és annak példájára jött létre. (A mozgalom Túróczy Zoltán, Gáncs Aladár és mások vezetésével az 1930-as években bontakozott ki.)
A 2008–2009. évi programsorozat célja olyan neves és méltán elismert evangélikus lelkészek bemutatása, akik a 20. század folyamán munkálkodtak, és egyházunk életének egyik legnehezebb időszakában hirdették Isten igéjét.
A tavaszi félév első előadásán, január 8-án Túróczy Zoltán egykori püspök életéről és munkásságáról tartott beszámolót dr. Fabiny Tibor, az EBBE elnöke. Az Üllői úti Országos Iroda földszinti termében tartott alkalom elején Túróczy egyik prédikációját hallgathatták meg felvételről az egybegyűltek. Közös imádkozás után Szeverényi János köszöntötte a megjelenteket. Az EBBE lelkészi elnöke elmondta, hogy örömteli, de nehéz feladat volt összeállítani a – Kiss János személyében egy nem lelkészi, laikus igehirdetőt is bemutató – tavaszi sorozatot, hiszen nagyon sok kiemelkedő alakja van az elmúlt évszázadnak. Az elhangzott előadások anyagait az egyesület a későbbiek folyamán szeretné füzetben megjelentetni.
Dr. Fabiny Tibor előadásának első felében Túróczy Zoltán életútjával ismertette meg az érdeklődőket, majd igehirdetéseinek jelentőségéről hallhattak, végezetül pedig az egyháztörténelmünkben egyedüli módon háromszor is püspöki tisztségbe került egyházvezető három püspöki székfoglalóját elemezte az előadó. Az együttlét végén a résztvevőknek is lehetőségük nyílt megosztani a többiekkel a néhai püspökhöz kapcsolódó élményeiket.
A rendezvényen részt vett Terei Gábor, Túróczy Zoltán unokája, aki egyben a Túróczy-hagyaték Alapítvány titkára is. Az est záróakkordjaként mindenkit arra kért, hogy Túróczyval kapcsolatos emlékeiket, személyes élményeiket írják le és juttassák el az alapítvány címére (1015 Budapest, Batthyány u. 59.).
„Ezekben az elrugaszkodott időkben figyelnünk kell – a mi egyházunknak is, és a magyarországi kereszténységnek is – a fundamentumra, az alapra. Van mihez igazodni, van alap, van sarokkő, van biztos pont, és ők erre a biztos pontra mutattak” – állapította meg Szeverényi János a programsorozatban szereplő személyiségekről.
Jenei Orsolya
::Nyomtatható változat::
|