Kultúrkörök

Hozzászólás a cikkhez

Szá­mos nagy csa­tát vív­tak Bu­da kör­nyé­kén, de egy sem volt olyan vé­res, mint a leg­utol­só, vagy­is az 1945. évi. A má­so­dik vi­lág­há­bo­rú egyik leg­hosszabb ide­ig tar­tó ost­ro­ma üsz­kös rom­hal­maz­zá vál­toz­tat­ta ha­zánk fő­vá­ro­sát. Utol­só fel­vo­ná­sa, vagy­is a né­met és ma­gyar vé­dők ki­tö­ré­si kí­sér­le­te pe­dig va­ló­sá­gos mé­szár­lás­sá fa­jult. A bu­dai Vár­ból a Vö­rös Had­se­reg arc­vo­na­lán ke­resz­tül mint­egy hu­szon­két­ezer ka­to­na sze­re­tett vol­na ki­tör­ni, de csak hét­száz ju­tott el a sa­ját vo­na­la­i­hoz.

Sztá­lin pa­ran­csa alap­ján Bu­da­pest be­vé­te­lé­re a Vö­rös Had­se­reg Kecs­ke­mét irá­nyá­ból 1944. ok­tó­ber 29-én in­dí­tott of­fen­zí­vát. Ez a ma­gyar fő­vá­ros ke­le­ti szek­to­ra, vagy­is Pest kö­rül ki­épí­tett At­ti­la vé­del­mi vo­nal előtt no­vem­ber 5-én el­akadt. Moszk­vá­ban hi­á­ba is szá­mí­tot­tak ar­ra, hogy no­vem­ber 7-én már dísz­szem­lét le­het tar­ta­ni a fris­sen el­fog­lalt Bu­da­pes­ten, új had­mű­ve­le­ti ter­ve­ket kel­lett ki­dol­goz­ni­uk. Ek­kor ha­tá­roz­ták el, hogy a ma­gyar fő­vá­rost be­ke­rí­tik, és két gyű­rűt von­nak kö­ré­je. A bel­ső gyű­rű­be so­rolt ala­ku­la­tok fel­ada­tá­ul tűz­ték, hogy ost­rom­mal ve­gyék be a vá­rost, a kül­ső gyű­rű pe­dig a vár­ha­tó né­met és ma­gyar el­len­tá­ma­dás ki­vé­dé­sé­re volt hi­va­tott.

En­nek meg­fe­le­lő­en a 3. uk­rán front csa­pa­tai a Dél-Du­nán­tú­lon in­dí­tot­tak tá­ma­dást, in­nen nyo­mul­tak Bu­da­pest fe­lé, át­tör­ve a Drá­vá­tól a Ba­la­to­non és a Ve­len­cei-ta­von ke­resz­tül Bu­dá­ig ki­épí­tett Mar­git-vo­na­lat. Meg kell je­gyez­ni: ez a vo­nal pon­to­san Bu­da kör­nyé­kén volt a leg­gyen­gébb, a né­met had­ve­ze­tés ugyan­is nem szá­mí­tott ar­ra, hogy ilyen gyor­san el­éri a front, és nem tu­dott ele­gen­dő erőt cso­por­to­sí­ta­ni oda. A tá­ma­dás si­ke­res volt, még Szé­kes­fe­hér­vár is el­esett. A 2. uk­rán front csa­pa­tai pe­dig a Du­na bal part­ján, vagy­is a pes­ti ol­da­lon tá­mad­tak. Vác, majd a Du­naka­nyar is a ke­zük­be ke­rült.

A békés mindennapokból az ostrom poklába

Bu­da­pest kö­rül a gyű­rű de­cem­ber 24-én zá­rult be. Sztá­lin dön­té­si hely­zet­be ke­rült: vagy foly­tat­ja to­vább a nyu­ga­ti irá­nyú tá­ma­dást, és Bu­da­pest kö­rül kat­lan­csa­tát vív, vagy le­ál­lít­ja az elő­re­nyo­mu­lást, és min­den ere­jé­vel az ost­rom­ra kon­cent­rál. Ez utób­bi mel­lett dön­tött. Azt re­mél­te ugyan­is, hogy a ma­gyar fő­vá­ros el­fog­la­lá­sa után a még fegy­ver­ben ál­ló ma­gyar ala­ku­la­tok nem foly­tat­ják to­vább a har­cot. Az­zal már le­szá­molt, hogy a Ma­gyar Ki­rály­ság ma­ra­dék – mint­egy há­rom­száz­ezer ka­to­ná­ra be­csül­he­tő – had­ere­je ro­mán vagy bol­gár min­tá­ra át­áll a szö­vet­sé­ge­sek ol­da­lá­ra, de azt el tud­ta kép­zel­ni, hogy a hon­véd­ség le­te­szi a fegy­vert.

Bu­da­pest szim­bo­li­kus hely­ze­té­vel a né­met had­ve­ze­tés is tisz­tá­ban volt, bár ők in­kább Bécs kül­ső vé­del­mi öve­ze­te­ként te­kin­tet­tek rá. Ez­zel vet­te kez­de­tét az ost­rom.

A pes­ti had­mű­ve­le­tek­kel pár­hu­za­mo­san Bu­dát is in­ten­zí­ven tá­mad­ta a Vö­rös Had­se­reg. Ka­rá­csony nap­ján egy elő­őrs rést ta­lált a vé­dő­öve­ze­ten, és egé­szen a Já­nos-kór­há­zig ju­tott.

Mind­ez meg­le­pe­tés­ként ér­te a fő­vá­ro­si la­kos­sá­got, amely az ün­nep­pel fog­la­la­tos­ko­dott. El sem tud­ták kép­zel­ni, hogy mi vár rá­juk. A bol­tok nyit­va vol­tak, a tö­meg­köz­le­ke­dés üze­melt. A vá­ros él­te min­den­na­pi éle­tét. Csu­pán ér­de­kes­ség­ként írom, hogy egy orosz fel­de­rí­tő ala­ku­lat ka­rá­csony nap­ján a még mű­kö­dő fo­gas­ke­re­kűn uta­zott le a hegy­ről, és a ka­la­uz je­gyet kért tő­lük! Az­tán ész­re­vet­te, hogy jegy he­lyett dob­tá­ras gép­pisz­toly van a szá­má­ra ide­gen egyen­ru­hás ka­to­nák­nál, ezért in­kább ő szállt le, az oro­szo­kat pe­dig hagy­ta, hogy to­vább utaz­za­nak.

Meghiúsult ellentámadás

De­cem­ber vé­gén a leg­sú­lyo­sabb har­cok a Vá­ros­ma­jor kör­nyé­kén zaj­lot­tak, de a bu­dai he­gyek­ben is ke­mény üt­kö­ze­tek ala­kul­tak ki. A Má­tyás-hegy pél­dá­ul pár nap le­for­gá­sa alatt hét­szer cse­rélt gaz­dát. El­szán­tan véd­ték a Sas-he­gyet is, hi­szen an­nak eles­té­vel nem­csak a Ci­ta­del­la vált vol­na véd­te­len­né, de a Vér­me­zőn ki­ala­kí­tott re­pü­lő­tér is, ame­lyet feb­ru­ár 5-ig hasz­nál­tak a né­me­tek. A kat­lan­ba re­kedt ala­ku­la­tok lé­gi után­pót­lá­sa ugyan­is ja­nu­ár ele­jé­től kezd­ve már csak on­nan volt meg­old­ha­tó. A Vö­rös Had­se­reg vé­gül feb­ru­ár 6-án fog­lal­ta el a Sas-he­gyet, és azon­nal ágyú­ál­lást ala­kí­tott ki ott.

A front csak ja­nu­ár kö­ze­pén sta­bi­li­zá­ló­dott né­hány nap­ra, ami­kor a Pest­ről át­me­ne­kült csa­pa­tok­kal erő­sí­tet­ték meg a bu­dai vé­del­mi vo­na­la­kat. A harc­vo­nal ek­kor a Fló­ri­án tér – Má­tyás-hegy – Vá­ros­ma­jor – Or­bán-hegy – Far­kas­ré­ti te­me­tő – Sas-hegy – lágy­má­nyo­si vas­úti töl­tés men­tén hú­zó­dott.

Az ost­rom zá­ró sza­ka­sza ja­nu­ár 20. és feb­ru­ár 11. kö­zött zaj­lott. A tel­je­sen be­ke­rí­tett vé­dők­nek ek­kor már sem­mi esé­lyük sem volt. A lét­szám­ban és ha­di­anyag­ban dön­tő fö­lény­ben lé­vő Vö­rös Had­se­reg elő­re­nyo­mu­lá­sát em­ber­fe­let­ti erő­fe­szí­té­sek árán las­sí­ta­ni tud­ták ugyan, de meg­ál­lí­ta­ni nem. Ja­nu­ár 25-én már csak na­pi száz­öt­ven de­ka­gramm ke­nyér és ló­hús­ból fő­zött le­ves volt a ka­to­nák el­lát­má­nya. A vé­dők ek­kor már csak a bu­dai Vá­rat és köz­vet­len kör­nyé­két tar­tot­ták.

Ma­gyar ol­dal­ról egy­re gyak­rab­ban me­rült fel, hogy te­gyék le a fegy­vert, ezt azonban a né­me­tek ha­tá­ro­zot­tan el­uta­sí­tot­ták. Hit­ler meg­üzen­te: az utol­só töl­té­nyig és az utol­só em­be­rig har­col­ni kell. Hit­ler azon­ban mást is tett: há­rom el­len­tá­ma­dá­si kí­sér­le­tet in­dí­tott. A ki­tö­rést te­hát ha­tá­ro­zot­tan el­uta­sí­tot­ta, csak­is az el­len­tá­ma­dást tud­ta el­fo­gad­ni. A fel­men­tés­sel Her­bert Ot­to Gil­le SS-Ober­grup­pen­füh­rert bíz­ta meg, a Wi­king és a To­ten­kopf SS-pán­cé­los­had­osz­tályt ren­del­ve alá.

A Kon­rad-had­mű­ve­let el­ső tá­ma­dá­sa ja­nu­ár 1-jén in­dult Ta­ta–Al­más­fü­zi­tő tér­sé­gé­ből, de Zsám­bék­nál 6-án el­akadt. Má­so­dik al­ka­lom­mal a né­me­tek Szé­kes­fe­hér­vár és Mór kö­zött tá­mad­tak. Mind­ez ja­nu­ár 7-én tör­tént. Ma­li­novsz­kij mar­sall azon­ban fel­ké­szült a tá­ma­dás­ra: mély­ség­ben ta­gol­tan erő­sí­tet­te meg az ál­lá­sa­it. Így a né­me­tek újabb kí­sér­le­te ja­nu­ár 9-ére össze­om­lott.

A har­ma­dik el­len­tá­ma­dás ja­nu­ár 19. és 27. kö­zött zaj­lott. Ez volt a leg­erő­sebb el­len­lö­kés, amely so­rán kor­lá­to­zott ered­mé­nye­ket ér­tek el. A Ba­la­ton és Szé­kes­fe­hér­vár kö­zöt­ti tér­ség­ből in­dult tá­ma­dás ugyan­is át­tör­te a Vö­rös Had­se­reg vé­del­mi vo­na­lát. A né­me­tek vissza­fog­lal­ták Szé­kes­fe­hér­várt, és Bu­da­pest­től dél­re ki­ju­tot­tak a Du­ná­hoz. Tol­bu­hin mar­sall ja­nu­ár 27-én el­len­tá­ma­dás­ba ment át: vissza­szo­rí­tot­ta az SS pán­cé­lo­sa­it, sőt Szé­kes­fe­hér­várt is vissza­vet­te. Ez­zel még az el­mé­le­ti le­he­tő­sé­ge is meg­szűnt an­nak, hogy a né­me­tek el­ér­jék Bu­da­pes­tet.

Végjáték: a kitörési kísérlet

A vé­dők re­mény­te­len hely­zet­be ke­rül­tek. Pfef­fer-Wil­denb­ruch, a kat­lan­ba re­kedt ala­ku­la­tok pa­rancs­no­ka is tisz­tá­ban volt ez­zel. Ezért az­tán feb­ru­ár 11-én dél­előtt kö­zöl­te tiszt­je­i­vel, hogy még az­nap es­te ki­tör­nek a Vár­ból. A le­gény­ség köz­vet­le­nül az ak­ció előtt tud­ta meg a rész­le­te­ket. Pfef­fer-Wil­denb­ruch ek­kor rá­di­ón ér­te­sí­tet­te fe­let­te­se­it dön­té­sé­ről, majd be­le­lőtt a ké­szü­lék­be, ne­hogy pa­rancs­ban meg­tilt­sák a ki­tö­rést.

Az ak­ció pon­to­san 20 óra­kor kez­dő­dött. A meg­ma­radt tel­jes né­met és ma­gyar had­erő, nagy­já­ból hu­szon­két­ezer ka­to­na, a csa­lád­ta­gok, de még a könnyű se­be­sül­tek is fel­so­ra­koz­tak a ki­tö­rés­re. Pfef­fer-Wil­denb­ruch azt mond­ta, hogy a fel­men­tő csa­pa­tok át­tör­ték a szov­jet ost­rom­gyű­rűt, így csak pár ki­lo­mé­tert kell meg­ten­ni­ük. Tud­ta, hogy nem mond iga­zat.

A vé­dők az Ost­rom ut­cán eresz­ked­tek le a Szé­na tér­re, hogy on­nan a Szi­lá­gyi Er­zsé­bet fa­so­ron ke­resz­tül jus­sa­nak el bu­dai he­gye­kig, majd azo­kon túl a né­met vo­na­la­kig. A Vö­rös Had­se­reg azon­ban el­söp­rő ere­jű per­gő­tü­zet zú­dí­tott a te­rü­let­re. Az ered­mény: több ezer ma­gyar és né­met ka­to­na halt meg. Mind­össze hét­száz em­ber ér­te el a né­met vo­na­la­kat.

Ez­zel gya­kor­la­ti­lag vé­get is ért az ost­rom, bár ki­sebb, tisz­to­ga­tó jel­le­gű had­mű­ve­le­tek még zaj­lot­tak né­hány na­pon ke­resz­tül. Bu­da­pest ro­mok­ban he­vert, alig ma­radt ép épü­le­te. A bu­dai Vár kü­lö­nös­kép­pen meg­síny­let­te az ost­ro­mot.

Töb­bek közt a Bé­csi ka­pu té­ren ál­ló evan­gé­li­kus temp­lom is sú­lyos ká­ro­kat szen­ve­dett. Az 1895-ben ek­lek­ti­kus-neo­ba­rokk stí­lus­ban épült is­ten­há­zát bom­ba­ta­lá­lat ér­te: a hom­lok­zat ki­vé­te­lé­vel szin­te min­den meg­sem­mi­sült, be­le­ért­ve az ol­tárt, a szó­szé­ket, a pa­do­kat és az or­go­nát is. Az új­já­épí­tés ter­ve­it Fried­rich Ló­ránt és ifj. Bretz Gyu­la ké­szí­tet­te. A meg­újult temp­lo­mot 1948 vi­rág­va­sár­nap­ján szen­tel­te fel Or­dass La­jos püs­pök.

Je­zsó Ákos

::Nyomtatható változat::