Evangélikus Egyház
- Online újságok
- Evangélikus Élet
- Archívum
- 2009
- 19
- Magyar orvos szerzetes Kongóban
Keresztutak
Hozzászólás a cikkhez
Magyar orvos szerzetes Kongóban
Éhező gyermekek népesítik be mostanában az ipari gyémántban gazdag, Kabinda központú régiót a Kongói Demokratikus Köztársaságban. Itt, Afrikában gyógyít tizenhárom éve Richárd testvér, akit Magyarországon Hardi Richárd néven ismernek a barátai.
Hogyan lett orvos szerzetes Hardi Richárd, és miként került Budapestről Közép-Afrikába? Tizenhat évvel ezelőtt, az orvosi diploma megszerzése után – még a budapesti szemészeti szakvizsgára készülve – lépett be a Nyolc Boldogság Katolikus Közösségbe, mint magánfogadalmas szerzetes. (A közösség alapvető céljai – a katolikusok internetes honlapja szerint – a szegények szolgálata, az önkéntes szegénység vállalása, a javak megosztása, a testvéri szeretet megélése, az intenzív szentségi és liturgikus élet, valamint az evangélium hirdetése.)
Mint Richárd testvér a Magyar Távirati Irodának elmondta, a közösség neve a Hegyi beszédből való, a franciák alapították az 1970-es években. A kabindai katolikus misszió, amely tizenhárom fős (közülük öten külföldiek), Belgiumhoz tartozik, a magánfogadalmas szerzetesség pedig azt jelenti, hogy a Vatikánban – mivel fiatal a közösség – még folyamatban van az elismerésük.
A fiatal orvos szerzetes 1995-ben érkezett a megnevezését gyakran változtató Kongói Demokratikus Köztársaságba, amely akkor éppen Zaire néven szerepelt a térképeken. Beilleszkedését segítette, hogy iskolás korában Algériában élt a szüleivel, mert mérnök édesapja ott dolgozott, s ott jól megtanult franciául. A 62,5 millió lakosú országban ugyan több száz nyelvet beszélnek, de a francia a hivatalos nyelv.
– Kabindában, egy kétszáztíz ágyas kórházban dolgozom. Az intézményt, amelyet a belgák építettek az 1960-as évek elején, az állam működtetésre átadta a missziónak. Két apáca, velem együtt három fehér orvos és még öt helyi doktor látja el a betegeket – beszélt Richárd testvér kinti életéről az MTI-nek.
Szomorú és elkeserítő dolognak tartja, hogy nem elég gyors a változás az országban, és éhínség van a rossz termés, illetve az élelmiszer-világválság miatt.
– Mielőtt az év végi ünnepekre hazalátogattam, a kétszáztíz ágyon már hatszáz beteg zsúfolódott össze, nagy részük gyermek. Alultápláltak, fehérjehiányosak. A családjuk is beköltözött velük a kórházba, így őket is élelmezni kell. Ez óriási feladatot ró a közösségre – érzékeltette a helyi állapotokat, hozzátéve, hogy az ENSZ Gyermekalapja, az UNICEF tejport és gyógyszert ad a kicsiknek, de ez nem elegendő ahhoz, hogy a körülmények emberségesebbek legyenek. Az élelmezési gondoknál maradva elmondta, hogy az ottani emberek alaptápláléka a kukorica, ehhez keverik a maniókát, de termelnek földimogyorót, avokádót, papayát, banánt és pálmaolajat is. Az állati fehérje, vagyis a hús igen kevés, aki megteheti, kecskéket és baromfit tart.
Az egészségügyi kultúra sem európai ebben a térségben:
– A kabindai és a környékbeli emberek csak komolyabb betegség esetén keresik föl a kórházat. Előtte megfordulnak a kisebb egészségügyi centrumokban, de persze mindenekelőtt a törzsi varázslónál járnak. Ha ő nem tud segíteni, akkor mennek valódi orvoshoz – magyarázza a szerzetes.
A Nyolc Boldogság Katolikus Közösség a kórház mellett öregek otthonát alapított. A konyhán naponta kétszáz-kétszázötven embernek készítenek egyszeri meleg ételt. Árvaházuk is van, harminc gyermeket látnak el, a fiatalok onnan járnak iskolába is, taníttatásukat a közösség finanszírozza. Az országban ugyanis nem ingyenes az oktatás, ezért a gyermekeknek mintegy a fele jár csak iskolába. Egy-egy családban legalább tíz gyermek van, és nem jut pénz az oktatásukra.
A közösség kórháza, amely száz főt foglalkoztat, az áramot napjainkban már nyolcvan százalékban napelemekből nyeri. A vízellátás bonyodalmasabb: hegyes vidéken élnek, a völgyekben található forrásokból víztornyokba pumpálják föl a vizet. A helyi fiatal lányoknak és asszonyoknak viszont szinte egész életükben hordaniuk kell a vizet a hegyre.
Richárd testvér a szakmájáról szólva elmondta, hogy a legrettegettebb szembetegség a folyami vakság, amely parazita okozta betegség. A kórokozó légycsípéssel kerül az ember szervezetébe, a bőrt rágja, a szembe is elkerül, krónikus gyulladást okozva. Pár év alatt a páciens megvakul. Nemzetközi kampány indult e betegség megelőzésére, évente egy tablettát kell bevennie az embernek tíz éven át, s akkor elkerülheti ezt a szembetegséget.
A másik gyakori betegség a szürkehályog, amelyet nincs, aki megoperáljon, mert ötmillió emberre két szemész szakorvos jut. Kelet-Kasai megyében, ahol ő is dolgozik, gyakran több száz kilométerről gyalog jönnek a kórházba, segítséget, gyógyulást várva. Hála magyar és belga kapcsolatainak, nagyon jó szemészeti felszerelése van a kórháznak, így eredményesen gyógyíthat.
A legtöbb kongóinak negyven év fölött már szemüveg kellene, de ő hiába írja föl nekik, csak a távoli fővárosban, Kinshasában vannak optikusok. Ezért aztán beszerzett rengeteg kínai olvasószemüveget és a megfelelő dioptriásat adja a rászorulónak.
Az emberek Kabindában vidámak, jólelkűek, szelídek, befogadók, hívők. Csakhogy többnyire fatalisták, akik úgy vélik: a baj, a betegség Isten akarata, s beletörődnek állapotuk folyamatos romlásába.
A liturgiákon részt vesznek, és nagyon szeretik, ha Frére Richard gitárral vagy corával kíséri az imádságot. (A cora afrikai hárfa, Szenegálból származik. Nagyra nőtt tök, amelyet bőröznek, és huszonegy húrt tesznek rá.) Richárd testvér mint szerzetes csak imádságokat vezethet, a szentmisét felszentelt pap tartja.
Hardi Richárd két éve a gyémántbányákhoz közeli nagyvárosban, Mbuji Mayiban nyitott egy kis szemészeti központot. Idejét megosztja a kórház és a rendelő között. Nagy vágya, hogy egyszer szemészeti kórházat építsen a Kongói Demokratikus Köztársaságban.
MTI
::Nyomtatható változat::
|