Evangélikus Egyház
- Online újságok
- Evangélikus Élet
- Archívum
- 2009
- 19
- Az önkéntes munkások szerepe az egyház életében
A hét témája
Hozzászólás a cikkhez
Az önkéntes munkások szerepe az egyház életében
Véleményem szerint az egyházi élet legfontosabb színterei a gyülekezetek. Hiszen az egyház népének többsége semmilyen kapcsolatban nincs, vagy csak igen csekély mértékben van kapcsolatban a felsőbb szintekkel, az élet javarészt a gyülekezetekben folyik. Én kizárólag az önkéntes munkatársaknak a gyülekezetben betöltött szerepéről szeretnék szólni.
Az önkéntes munkatársak szerepe alapvetően az, hogy a lelkész munkáját segítsék, kiegészítsék. Nyilvánvaló, hogy ez a szolgálat igen fontos, hiszen Magyarországon a lelkészek száma viszonylag csekély, így rájuk általában nagyon sok feladat hárul, amelyet segítség nélkül képtelenség lenne elvégezni. Egy-egy gyülekezet életképessége döntő mértékben függ a hadra fogható segítők számától. Én azt is fontosnak tartom, hogy minél több aktív tagja legyen az egyháznak, tehát az önkéntes munkások szerepe az általuk végzett munka jelentőségétől elvonatkoztatva is lényeges.
Az önkéntes munkatársak alapvetően három területen tevékenykedhetnek. Az első terület a szervezés. Talán ez a legfontosabb. A szervezőmunka fontos és sok energiát igényel, teológiai szaktudást viszont nem. A szervezés alapvető fontosságú a testvér-gyülekezeti kapcsolatokban, akár hazai, akár külföldi kapcsolatról van szó, de ugyancsak fontos a bibliaórák, előadások, fórumok, gyülekezeti konferenciák, kirándulások, munkanapok és más alkalmak megszervezése. Hiába a legjobb előadó, a legszebb helyszín, a legalkalmasabb időjárás, ha nincs, aki megszervezze az alkalmat, akkor az elmarad, vagy jobb esetben létrejön, de nem optimális módon. A szervezőmunkában fontos szerepe lehet a lelkésznek, hiszen neki vannak – sok esetben kizárólag – megfelelő kapcsolatai, de az önkéntes munkatársak a terhek döntő részét levehetik a válláról. Egy jól működő gyülekezetben ez történik.
A második terület az egyszerű munkák területe. Ide tartozik a rendrakás, a takarítás, a javítás, a kert ápolása, fűnyírás stb. Ezek a munkák különösebb szakértelmet nem igényelnek, így itt bárki kiélheti segítőkészségét anélkül, hogy a szaktudás hiánya a minőség rovására menne. Ezeknek a munkáknak jelentős részét az egyházfi végzi, nem önkéntes alapon. Ám azt világosan kell látni, hogy az egyházfi általában nem képes minden ilyen jellegű munkát maradéktalanul ellátni, különösen akkor nem, ha egyéb feladatai is vannak (például irodai munka, ügyelet). Véleményem szerint ez is igen fontos terület, és ellátásának érdemes különös figyelmet szentelni.
A harmadik terület a spirituális munka. Ennek java részét természetesen a lelkész végzi, de nyílik tér azért az önkéntes segítők számára is, hiszen a bibliaórák, fórumok, konferenciák valamennyi előadását nem tudják a lelkészek tartani, és szükség van áhítatok tartására is. Ez a terület rendkívül szép, felemelő és lelkesítő feladatokat kínál valamennyiünk számára. Bizonyára helyes és jó, ha ezen a területen is tudunk feladatokat vállalni és ellátni. Itt azonban vigyázni kell! Ez a terület bizony szaktudást is igényel, amellyel mi általában nem rendelkezünk.
Nem állítom, hogy teológiai képzettség nélkül nem szabad áhítatot vagy teológiai tárgyú előadást tartani, de határozottan állítom, hogy igen gondosan kell készülni ezekre. Nem szabad azt hinni, hogy amit lelkészeink hat éven át tanulnak, azt mi tanulás nélkül is tudjuk, hiszen annyi prédikációt hallottunk már.
Különösen veszélyesnek tartom a Szentírás amatőr magyarázatát. Természetesen mindenkinek joga van a Biblia bármely igéjét magyarázni és elmondani saját gondolatait, az azonban igen veszélyes, ha valaki a Szentírás egészének ismerete nélkül próbál egy-egy ige köré áhítatot fabrikálni. Előfordulhat ugyanis, hogy a mélyebb összefüggések ismerete nélkül éppen ellenkező magyarázatot találunk, mint ami az ige üzenete. Ez gondos felkészüléssel elkerülhető, hiszen ha hosszan törjük a fejünket, hogy Isten valóban azt akarja-e általunk elmondani, amit mi kigondoltunk, akkor előbb-utóbb rádöbbenünk esetleges tévedésünkre.
Fontosnak tartom ezt a területet, különösen szellemi foglalkozású civilek számára, hiszen nyilvánvalóan sokunkban megfogalmazódik az igény, hogy ezen a téren is helytálljunk. Az óvatosság azonban itt különösen is indokolt.
Végül van még egy terület: az istentiszteleti segítők szolgálata. Az ige olvasása és az úrvacsora kiszolgáltatásában való segítség szintén fontos, azt azonban világosan kell látni, hogy erre nem mindenki alkalmas. Igét felolvasni csak annak szabad, aki ezt érthetően és lehetőleg szépen képes megtenni. Az úrvacsorai segítő nyilván a lelkész méltó társa kell hogy legyen, a kiválasztás természetesen lelkészi feladat.
Ha az ember megöregszik, nem lesz ugyan bölcs, egy-két dolgot azonban talán megtanul, így az arany középút fontosságát is. A bevezetőben az önkéntes munkatársak szerepét hangsúlyoztam, most szeretném a szolgálat szerepének korlátaira felhívni a figyelmet. A gyülekezet lelki vezetője mindenképpen a lelkész, az önkéntes munkatársak segíthetik vagy gátolhatják munkáját, de sem helyettesíteni, sem irányítani nem tudják, ezért ezzel próbálkozni sem szabad.
Dr. Vidovszky István
::Nyomtatható változat::
|