Kultúrkörök

Hozzászólás a cikkhez

Két­száz­öt­ven éve tá­vo­zott az élők so­rá­ból Ge­org Fried­rich Hän­del. Sok­szor együtt em­lí­tik őt a ba­rokk ze­ne má­sik fe­je­del­mé­vel, Jo­hann Se­bas­ti­an Bach­hal. No­ha egy év­ben, 1685-ben szü­let­tek, élet­pá­lyá­juk, élet­mű­vük sor­sa még­is erő­sen kü­lön­bö­zik. Bach­nak a min­den­na­pok­ban ál­lan­dó fel­ada­tot adott, hogy gon­dos­kod­nia kel­lett né­pes csa­lád­já­ról, s a kor­tár­si el­is­me­rés is szű­ken csor­do­gált. Is­mert tör­té­net, hogy ami­kor Bach a lip­csei Ta­más-temp­lom kán­to­ri ál­lá­sá­ra je­lent­ke­zett, a posz­tot jobb hí­ján nyer­het­te csak el, mi­vel a pá­lyá­za­tot meg­nye­rő Te­le­mann in­kább a zsí­ro­sabb ham­bur­gi ál­lást vá­lasz­tot­ta. Hän­del éle­té­nek is vol­tak ne­he­zebb pe­ri­ó­du­sai, de rend­kí­vül gaz­dag volt si­ke­rek­ben is. Két or­szág, Né­met­föld és Ang­lia is sa­ját fi­á­nak te­kin­ti. Mun­kás­sá­ga rend­kí­vül nagy ha­tás­sal volt utó­da­i­ra, töb­bek kö­zött Haydn, Mo­zart és Bee­tho­ven mű­vé­sze­té­re.

Ered­mé­nye­i­ért ke­mé­nyen meg­dol­go­zott, szisz­te­ma­ti­ku­san épí­tet­te fel kar­ri­er­jét. Pá­lyá­ja kez­de­tén szem­be­szállt aty­ja aka­ra­tá­val, aki jo­gi pá­lyá­ra szán­ta. (A fi­a­tal Hän­del a szász-weis­sen­fel­si her­ceg párt­fo­gá­sát kér­te, hogy ap­ját el­tán­to­rít­sa szán­dé­ká­tól.)

Ki­vá­ló ze­nész és or­go­na­já­té­kos volt. Ze­ne­szer­zői is­me­re­te­i­nek gya­ra­pí­tá­sá­ra 1706-ban Itá­li­á­ba uta­zott, ahol Co­rel­li, Lot­ti és a két Scarlat­ti mu­zsi­ká­ja ha­gyott ki­tö­röl­he­tet­len nyo­mot mű­vé­sze­té­ben. Tu­dá­sát ez­után a han­no­ve­ri ud­var­ban ka­ma­toz­tat­ta, de ek­kor már fé­nye­sebb ter­ve­ket szőtt, ang­li­ai mun­ká­ban re­mény­ke­dett.

Az álom 1712-ben va­ló­sult meg, s a szi­get­or­szág­ban má­so­dik ha­zá­já­ra lelt. Al­ko­tó­ere­je itt szár­nya­kat ka­pott, ki­lenc­ven­négy kö­tet­nyi élet­mű­vet ha­gyott ma­ga után: negy­ven­két ope­rát, har­minc­öt ora­tó­ri­u­mot, hu­szon­két egy­há­zi mű­vet, száz­nál több kan­tá­tát, va­la­mint ze­ne­ka­ri mű­ve­ket, or­go­na­ver­se­nye­ket, ka­ma­ra­ze­nei kom­po­zí­ci­ó­kat.

Hit­hű mű­vek

Mű­ve­i­nek té­má­ját gyak­ran me­rí­tet­te a hit vi­lá­gá­ból. Ora­tó­ri­u­ma­i­nak té­mái kö­zött meg­je­len­nek az Ószö­vet­ség je­les alak­jai: Esz­ter, Saul, Zsu­zsan­na, Jú­dás Mak­ka­be­us, Sám­son. Mind mí­ves al­ko­tás, a mai kor em­be­re még­is a Mes­si­ás cí­mű ora­tó­ri­u­ma alap­ján is­me­ri őt.

A „jó mun­ká­hoz idő kell” köz­hely­sze­rű mon­dás a Mes­si­ás ese­té­ben nem áll­ja meg a he­lyét, a ze­ne­szer­ző ugyan­is nem egé­szen egy hó­nap alatt ké­szí­tet­te elő a dub­li­ni be­mu­ta­tó­ra a par­ti­tú­rát. Si­ke­ré­nek tit­ka, hogy a mes­ter jól is­mer­te az ak­ko­ri an­gol kö­zön­ség íz­lé­sét, s al­ko­tó­ere­je tel­jé­ben, szá­mos si­ke­res mű­vel a há­ta mö­gött ön­töt­te írás­ba egész tu­dá­sát.

Ez az egyet­len mű­ve, amely­nek nincs össze­füg­gő drá­mai cse­lek­mé­nye. A mű el­ső ré­szé­ben Charles Jen­nens, a szö­veg­író a Meg­vál­tó előt­ti idő­ket idé­zi fel, a má­so­dik rész a szen­ve­dés­tör­té­net kö­ré cso­por­to­sul, a har­ma­dik rész az em­ber ha­lá­lá­val és a fel­tá­ma­dás­sal kap­cso­la­tos hit­nek ad ki­fe­je­zést.

Egy­ház­ze­nei mű­vei kö­zül ki­ma­gas­lik még el­ső je­len­tős ang­li­ai si­ke­re, az ut­rech­ti bé­ke ün­ne­pé­re írt Te De­um, va­la­mint a Dett­in­ge­ni Te De­um. A ham­bur­gi ta­ná­csos, Bart­hold Hein­rich Brockes 1712-ben je­len­tet­te meg A vi­lág bű­ne­i­ért szen­ve­dő és éle­tét ál­do­zó Jé­zus cím­mel lib­ret­tó­ját, amely az ak­ko­ri evan­gé­li­kus pi­e­tis­ta moz­ga­lom­ban gyö­ke­re­zett. Szö­ve­gé­ben mind a négy evan­gé­li­um szö­ve­ge fel­lel­he­tő, s a kor­társ ope­rák for­mai ha­tá­sát is tük­rö­zi. Hän­del ál­tal meg­ze­né­sí­tett vál­to­za­tát a vi­lág Brockes-pas­sió né­ven is­me­ri.

Si­ke­rek so­ro­za­ta

A szer­ző éle­tét az utó­kor si­ke­rek so­ro­za­ta­ként tart­ja szá­mon. Ural­ko­dók, be­fo­lyá­sos em­be­rek párt­fo­gá­sá­nak ör­vend­he­tett, a hét­köz­na­pok har­cát vi­szont sa­ját ma­gá­nak kel­lett meg­vív­nia.

1720-ban ki­ne­vez­ték az an­gol fő­vá­ros el­ső dal­szín­há­za, a Ro­yal Aca­demy of Mu­sic élé­re, ahol az élet sű­rű­jé­ben ta­lál­ta ma­gát: int­ri­ku­sok­kal, hisz­tis kaszt­rált éne­ke­sek­kel kel­lett na­pon­ta meg­küz­de­nie. Ké­sőbb ön­ál­ló szín­há­zi vál­lal­ko­zás­ba kez­dett, de a sze­ren­cse el­pár­tolt tő­le, s újabb év­ti­ze­dek szí­vós mun­ká­já­val me­ne­kült ki adós­sá­ga­i­ból. A negy­ve­nes évek­ben a sok iz­ga­lom ha­tá­sá­ra szél­ütés ér­te. Eb­ből még ki­gyó­gyult, de éle­te utol­só éve­it va­kon él­te le.

A hän­de­li stí­lus alap­jai Itá­li­á­hoz köt­he­tők. Né­met szár­ma­zá­sa el­le­né­re Ang­li­á­ban is olasz szer­ző­ként tar­tot­ták szá­mon. Mű­ve­i­ben, ope­rá­i­ban és ora­tó­ri­u­ma­i­ban vi­szont köz­pon­ti sze­re­pet kap a drá­ma­i­ság, amely ilyen erő­vel a ké­sői ve­len­cei ope­rák­ban fi­gyel­he­tő meg. Az em­be­ri hang­nak, a kó­ru­sok­nak fő­sze­re­pet szánt mű­ve­i­ben.

„Hän­del ope­rái az év­szá­za­dok alatt sem vesz­tet­ték el fé­nyü­ket” – ér­té­ke­li a ze­ne­szer­ző élet­mű­vét Ró­zsa Fe­renc kar­mes­ter és ze­ne­ku­ta­tó, aki ta­valy au­gusz­tus 20-án a szom­bat­he­lyi kö­zön­ség­gel is­mer­tet­te meg a mes­ter egyik leg­nép­sze­rűbb ope­rá­ját, a Ju­li­us Cae­sar Egyip­tom­ban cí­műt. „El­en­ged­he­tet­len­nek tar­tom, hogy aki au­ten­ti­kus elő­adás­ban gon­dol­ko­dik, az vissza ne nyúl­jon a tisz­ta for­rás­hoz, mi­vel a ne­gyed év­ez­red alatt na­gyon sok át­köl­tés, por ra­kó­dott a mes­ter­mű­vek­re. A ku­ta­tó­nak hang­ról hang­ra kell re­konst­ru­ál­nia a mű­ve­ket, s a rö­vi­dí­té­sek­kel is bát­ran kell él­nie.”

Kor­sze­rű in­terp­re­tá­ci­ók

Va­ló­ban, a kor­sze­rű Hän­del-in­terp­re­tá­ci­ók­nak rész­ben az ere­de­ti, a szer­ző szán­dé­kát tük­rö­ző ki­ad­vá­nyok­ból kell ki­in­dul­ni­uk. Más­részt el­en­ged­he­tet­len e mű­vek je­len­tős meg­kur­tí­tá­sa. Ne fe­led­jük, ak­ko­ri­ban egy négy­órás ope­ra elő­adá­sa a vál­to­zó szí­nek dísz­le­te­i­nek át­épí­té­sé­vel majd fél na­pot vett igény­be. Ku­ta­tók sze­rint egy ilyen be­mu­ta­tó in­kább sport­ese­mény­re, mint mai szín­há­zi elő­adás­ra em­lé­kez­te­tett. Ba­rá­tok, is­me­rő­sök ta­lál­koz­tak itt, be­szél­get­tek, et­tek, it­tak, ma­gya­rán jól érez­ték ma­gu­kat. Egy szebb ári­á­nál el­hal­kult a kö­zön­ség, majd a re­ci­ta­tivók­nál min­den kez­dő­dött elöl­ről. A 21. szá­zad ze­ne­ked­ve­lő em­be­re szá­má­ra csak egy per­gőbb elő­adás le­het ver­seny­ké­pes az ope­rák gaz­dag bi­ro­dal­má­ban.

Főhajtás az alkotó előtt

Az év­for­du­ló­ról vi­lág­szer­te meg­em­lé­kez­tek. Az ün­ne­pi so­ro­za­tot a ze­ne­szer­ző szü­lő­vá­ro­sa nyi­tot­ta meg. A ze­nész utó­dok Hän­del meg­ke­resz­te­lé­sé­nek hely­szí­nén, a Markt­kirché­ben az 1784-es, a West­mins­ter-apát­ság­ban meg­tar­tott Hän­del-em­lék­ün­nep re­per­to­ár­ját is­mé­tel­ték meg.

Itt­hon az Ope­ra­ház no­vem­ber 30-án mu­tat­ta be Hän­del egyik leg­is­mer­tebb ope­rá­ját, az 1738-ban nap­vi­lá­got lá­tott Xer­xészt. A mű­re egyéb­ként ko­mi­kus ele­mei mi­att a kri­ti­ku­sok a „víg­ope­ra” jel­zőt is rá­ag­gat­ták. Tény, hogy e da­rab­ban a kom­po­nis­ta szá­mos szo­kat­lan új­don­ság­gal ör­ven­dez­tet­te meg a kö­zön­sé­get. A né­ző­ben az ope­ra meg­te­kin­té­se­kor tu­da­to­sul­hat, hogy a dal­mű leg­nép­sze­rűbb dal­la­ma, a lar­go ere­de­ti­leg a per­zsa zsar­nok­nak egy pla­tán­fá­hoz in­té­zett val­lo­má­sát ön­ti dal­ba.

E so­ro­kat még a be­mu­ta­tó előtt ve­tet­tem pa­pír­ra, de a fő­pró­ba alap­ján. No­ha mo­dern ren­de­zést lát­hat­tak a né­zők, még­is vi­szony­lag ked­ve­ző­en fo­gad­ták a pro­duk­ci­ót.

„Né­hány esz­ten­dei ta­nul­mány nem elég, hogy Hän­del ko­losszá­lis mű­vét össze­fog­lal­has­suk” – ír­ja Ro­ma­in Rolland mo­nog­rá­fi­á­já­ban, majd hoz­zá­te­szi: „Egy egész élet kel­le­ne ah­hoz, hogy er­ről az élet­ről mél­tó­kép­pen be­szél­hes­sünk.”

Ang­li­á­ban még ma is szo­kás, hogy a Mes­si­ás Hal­le­lu­já­ját a pub­li­kum áll­va hall­gas­sa vé­gig. Szép ha­gyo­mány, de két­száz­öt­ven év után a töb­bi mű­vé­nek is jár – leg­alább egy fő­haj­tás.

::Nyomtatható változat::