Evangélikus Egyház
- Online újságok
- Evangélikus Élet
- Archívum
- 2009
- 22
- „Mi akar ez lenni?” – Isten munkatársai vagyunk?
Keresztény szemmel
Hozzászólás a cikkhez
„Mi akar ez lenni?” – Isten munkatársai vagyunk?
Ha pünkösd közöttünk is megtörténik, ha a Szentlélek ereje kiárad a magyarországi és a határon túli evangélikus gyülekezetekben, ha felügyelők és presbiterek lelkében visszhangzik a pünködi kérdés: „Mi akar ez lenni?” – akkor 2009. szeptember 12-én zsúfolásig megtelik a pestszentimrei Sportkastély az evangélikus presbiterek országos találkozója alkalmával.
Az Evangélikus Élet húsvéti számában Gáncs Péter püspök megadta az első országos presbiteri találkozó alaphangját: Isten munkatársai vagyunk. A kijelentő módban fogalmazott cím húsvét egyenes következménye, mert a feltámadott Krisztus nemcsak a lezárt síron lépett túl, hanem tanítványai tagadásán, hitetlenségén, alkalmatlan voltán is. Nem hányja szemükre botrányos elbukásukat, hanem egyszerűen kijelenti: „…tanúim lesztek…”
Mester, én megtagadtalak, mégis rám bízod a nyájat? – kérdezhette Péter. Uram, én hitetlen voltam, mégis bízol bennem? – így Tamás. Magadra hagytunk a szenvedésben, mit kezdesz velünk? – mondhatták a többiek. A levitézlett tanítványok csak kérdő formában mondhatták volna: mégis Isten munkatársai vagyunk? Ez a mélypont, ez a teljes kudarc, de pünkösd csodája ezen a mélyponton születik!
A mélypont adva van ma is, egyházunkban is. Kezdünk ráébredni a valóságra: egyre fogyunk, erőtlen a szolgálatunk, szétszóródtunk, meghasonlottunk. Megoldhatatlannak látszó anyagi, etikai, hitéleti és teológiai kérdések tornyosulnak előttünk. Tudjuk, hogy a bajok nem véletlenszerűen jöttek, a mi Krisztus-tagadásunk, hitetlenségünk és szeretetlenségünk következményei ezek. Péter pünkösdi prédikációja ezzel a tényfeltárással kezdődik: „…azt, aki az Isten elhatározott döntése és terve szerint adatott oda, ti… megöltétek.” Ma sem lehet másként kezdeni, a múltat be kell vallani.
Az első keresztény pünkösd Izrael egyik jeles ünnepére, az aratási hálaünnepre esett. A birodalom minden tájáról ezrével érkeztek az úgynevezett diaszpórazsidók, hogy vallásos tudatukban megerősödjenek. Ez az ünnep nem a megszokott módon alakult. Az előírt ceremóniákat teljesen átírta a Szentlélek, és ez zavarba ejtette a résztvevőket.
„Mi akar ez lenni?” – kérdezték döbbenten, amikor a Lélek kiáradása fölkavarta a jeruzsálemi hitélet állóvizét. Hogy lehet, hogy egy csapásra megszűnnek az embereket elválasztó nyelvi korlátok? Miféle erő munkálkodik itt? Kérdésükre választ kaptak, amikor az apostolok bizonyságot tettek a feltámadott Krisztusról. Betöltötte és új közösséggé, egyházzá formálta őket a Szentlélek. A már formálissá vált aratási ünnepet Isten minden képzeletet felülmúló aratássá tette.
Ötven nappal ezelőtt az Evangélikus Élet húsvéti vezércikkében a gyülekezeti felügyelők és presbiterek meghívást kaptak az első országos presbiteri találkozóra. Voltak talán, akik értetlenül kérdezték: mi akar ez lenni? Megint egy fölöslegesen föláldozott hétvége, úgyis marad minden a régiben…
Ötven nappal húsvét után pünkösdi hittel hiszem, hogy többen vannak, akik nem értetlenül, hanem reménységgel kérdezik: mi akar ez lenni? Azokra gondolok, akik már régen arra várnak, azért imádkoznak, hogy frissüljön, lendüljön egyházunk élete, hogy a presbitériumoknak ne a gyülekezetek szanálásáról kelljen dönteniük, hanem ébredésről, missziói gyülekezetek születéséről, reménységről szóljon a jövő!
Hiszem, hogy szeptember 12-én újra megtörténhet a pünkösdi csoda. Hiszem, hogy a mintegy négyezer-ötszáz hazai evangélikus presbiterből lesz ezerötszáz, aki mozdul a hívásra, és megtölti a pestszentimrei sportcsarnokot. Hiszem, hogy a Szentlélek ereje betöltheti, új életre lendítheti az egyházunkért, gyülekezeteinkért aggódó és tenni akaró presbitereket. Hiszem, hogy a pünkösdi „nyelvjárást” egyaránt megérthetik az északi és déli, nyugati és határon túli egyházkerületből jövők, csakúgy, mint a Békésből, Nógrádból vagy Somogyból érkező presbiterek, akár többlelkészes nagy gyülekezetben, akár eldugott kis szórványgyülekezetben végzik szolgálatukat.
Pünkösd csodája valósul meg, ha ezen az országos méretű presbiteri gyűlésen végre nem az egyházfinanszírozás megosztó témája korbácsolja fel az indulatokat, hanem az erő, szeretet és józanság Lelke teremti meg a különbözőség áldott egységét. Az ilyen közösségben magától megterem a Lélek minden gyümölcse: szeretet, öröm, békesség… Ez az igazi szolidaritás alapja.
Kedves Felügyelők, Presbiterek, Munkatársak! Halljuk hírét, hogy a Lélek hatalmas ébredéseket munkál sokfelé a világban, miközben Európa megtagadja a keresztény örökséget. Isten természetesen tud magának egyházat teremteni akár a kövekből is, mégis először rajtunk, a gyülekezet „kemény magján” kezdi. Az evangéliumok szerint Krisztus szavára megkövült szívű, száradt kezű, béna lábú, süketnéma emberek kapnak új életet, új lehetőséget. Pünkösd ennek az evangéliumi történetnek a folytatása, megvalósulása ma. A Szentlélek által gyógyulhat, újulhat, épülhet az élő kövek egyháza!
„Élő kövekből épít már / Templomot itt a Szentlélek. / Kegyelem és új élet vár: / Megváltott, szolgáló élet. / S hol kettő-három ráfigyel, / Mit ígért, nem felejti el, / Jelen van Jézus közöttük.” (EÉ 288,4)
Isten munkatársai vagyunk? Ez többé nem kérdés azok számára, akik a pünkösdi Lélek erőterében élnek!
Győri Gábor
::Nyomtatható változat::
|