Evangélikus Egyház
- Online újságok
- Evangélikus Élet
- Archívum
- 2009
- 22
- Adj, Úristen, nékünk Szentlelket!
Cantate
A Szentlélek ajándéka – a Szentháromság csodája
Hozzászólás a cikkhez
Adj, Úristen, nékünk Szentlelket!
Ezen a héten pünkösd ünnepe rovatunk „szerkesztője”. Nagy örömmel mutatjuk be gazdag pünkösdi énekrepertoárunk újabb értékes darabját.
Az Adj, Úristen, nékünk Szentlelket (GyLK 816) a régi magyar énekek csoportjába tartozik; már a reformáció első, egészében fennmaradt gyűjteményében, Huszár Gál 1560-as énekeskönyvében megjelenik. A kötetet nyitó énekcsoport – A Szentlélekért való könyörgések a prédikáció előtt – harmadik tagjaként fontos helyen szerepel. Itt is, valamint Huszár kiemelt jelentőségű graduál-énekeskönyvében (1574) is a Jer mi kérjünk Szentlelket kezdetű ének után következik, dallamközlés nélkül, „Azon nótára” jelzéssel. Az 1574-es gyűjteményben már egy öt énekből álló csoport énekelhető, legalábbis a felirat szerint, a – Luther Mártoné alcímmel ellátott – Jer mi kérjünk Szentlelket eredetije, a Nun bitten wir den Heiligen Geist dallamára.
Ha ezt megpróbáljuk, kiderül, hogy a strófa eltérése és a szótagszámok ingadozása miatt a dolog sajnos nemigen megy. Valószínűleg volt ennek a dallamnak egy magyar variánsa; ez viszont nincs közölve a kötetben. Így hát sötétben tapogatózunk. Vagy mégsem?
A válaszhoz érdemes röviden áttekinteni az érintett énekeket és a közöttük lévő kapcsolatot. A Jer, kérjük Isten áldott Szentlelkét (EÉ 232) forrása egy 12. századi, német nyelvű, egystrófás pünkösdi ének (elnevezése a „Kyrieleis” záradék nyomán leise), melyhez Luther még három versszakot illesztett. Az ének fordítása két változatban (négy-öt versszak, valamint ennek hat-hét strófás bővített parafrázisa) jelenik meg a 16. századi énekeskönyvekben; verselése mindegyiknek meglehetősen kezdetleges, ezért nem is maradtak fenn sokáig.
A pünkösdi énekcsoportban megtalálható még egy számunkra ismerős ének: Hallgass meg minket, nagy Úristen (EÉ 275); ennek dallama a német eredeti magyar variánsa, melyet – 16. századi forrás híján – először az 1744-es kolozsvári énekeskönyv közöl. A két strófa felépítését a szótagszám eltérése ellenére is rokonnak érezzük, elsősorban a rövid zárósor miatt. A hasonlóság nyilvánvaló: mindkét dallam jón hangnemű, az 1–2. sor kezdete dallamilag azonos. A magyar dallam első sora az alaphangot járja körül; a második sor a hármashangzat hangjain megfontoltan felfelé lépdel, érinti a szextet, majd visszatér. A 3–4. sor főképp nyolcadmozgással használja ki a hangterjedelmet, míg a záró rövid sor határozottan kerekíti le a versszakot.
Mai énekünk, az Adj, Úristen, (nékünk) Szentlelket GyLK-beli nótajelzése éppen erre az énekre hivatkozik, így „nyomozásunk” sikerrel járt.
Az ének négy versszaka szervesen épül egymásra. Az első strófa az Úristent szólítja meg, és az ige általi épülésért, az igaz hitért könyörög. A második versszaktól megjelenik a Szentháromság: a költő Atyának szólítja az örök Úristent, és kéri, hogy hitünket Krisztus ismeretében növelje. A harmadik versszak már Krisztushoz, az Üdvözítőhöz szól, az ő dicsőítését zengi. Végül a negyedik strófa címzettje a Szentlélek: az ő vigasztalásáért imádkozik a hívő.
A Szentlélekért, világosságért, szeretetért, igazságért, vigasztalásért való könyörgés változatos formában való megfogalmazása állandó eleme a pünkösdi énekeknek; mai költeményünk különlegessége, hogy ezt összekapcsolja a Szentháromság megéneklésével és megszólításával.
A szöveg világos, logikusan felépített, a dallamot már ismeri a gyülekezet: semmi akadálya nem lehet annak, hogy gyorsan megtanuljuk és befogadjuk ezt az éneket, mindannyiunk hitbeli épülésére!
Ecsedi Zsuzsa
::Nyomtatható változat::
|