Cantate

A Szent­lé­lek aján­dé­ka – a Szent­há­rom­ság cso­dá­ja

Hozzászólás a cikkhez

Ezen a hé­ten pün­kösd ün­ne­pe ro­va­tunk „szer­kesz­tő­je”. Nagy öröm­mel mu­tat­juk be gaz­dag pün­kös­di ének­re­per­to­á­runk újabb ér­té­kes da­rab­ját.

Az Adj, Úr­is­ten, né­künk Szent­lel­ket (GyLK 816) a ré­gi ma­gyar éne­kek cso­port­já­ba tar­to­zik; már a re­for­má­ció el­ső, egé­szé­ben fenn­ma­radt gyűj­te­mé­nyé­ben, Hu­szár Gál 1560-as éne­kes­köny­vé­ben meg­je­le­nik. A kö­te­tet nyi­tó ének­cso­port – A Szent­lé­le­kért va­ló kö­nyör­gé­sek a pré­di­ká­ció előtt – har­ma­dik tag­ja­ként fon­tos he­lyen sze­re­pel. Itt is, va­la­mint Hu­szár ki­emelt je­len­tő­sé­gű gra­du­ál-éne­kes­köny­vé­ben (1574) is a Jer mi kér­jünk Szent­lel­ket kez­de­tű ének után kö­vet­ke­zik, dal­lam­köz­lés nél­kül, „Azon nó­tá­ra” jel­zés­sel. Az 1574-es gyűj­te­mény­ben már egy öt ének­ből ál­ló cso­port éne­kel­he­tő, leg­alább­is a fel­irat sze­rint, a – Lu­ther Már­to­né al­cím­mel el­lá­tott – Jer mi kér­jünk Szent­lel­ket ere­de­ti­je, a Nun bit­ten wir den Hei­li­gen Ge­ist dal­la­má­ra.

Ha ezt meg­pró­bál­juk, ki­de­rül, hogy a stró­fa el­té­ré­se és a szó­tag­szá­mok in­ga­do­zá­sa mi­att a do­log saj­nos nem­igen megy. Va­ló­szí­nű­leg volt en­nek a dal­lam­nak egy ma­gyar va­ri­án­sa; ez vi­szont nincs kö­zöl­ve a kö­tet­ben. Így hát sö­tét­ben ta­po­ga­tó­zunk. Vagy még­sem?

A vá­lasz­hoz ér­de­mes rö­vi­den át­te­kin­te­ni az érin­tett éne­ke­ket és a kö­zöt­tük lé­vő kap­cso­la­tot. A Jer, kér­jük Is­ten ál­dott Szent­lel­két (EÉ 232) for­rá­sa egy 12. szá­za­di, né­met nyel­vű, egy­stró­fás pün­kös­di ének (el­ne­ve­zé­se a „Ky­ri­ele­is” zá­ra­dék nyo­mán leise), mely­hez Lu­ther még há­rom vers­sza­kot il­lesz­tett. Az ének for­dí­tá­sa két vál­to­zat­ban (négy-öt vers­szak, va­la­mint en­nek hat-hét stró­fás bő­ví­tett pa­ra­frá­zi­sa) je­le­nik meg a 16. szá­za­di éne­kes­köny­vek­ben; ver­se­lé­se mind­egyik­nek meg­le­he­tő­sen kez­det­le­ges, ezért nem is ma­rad­tak fenn so­ká­ig.

A pün­kös­di ének­cso­port­ban meg­ta­lál­ha­tó még egy szá­munk­ra is­me­rős ének: Hall­gass meg min­ket, nagy Úr­is­ten (EÉ 275); en­nek dal­la­ma a né­met ere­de­ti ma­gyar va­ri­án­sa, me­lyet – 16. szá­za­di for­rás hí­ján – elő­ször az 1744-es ko­lozs­vá­ri éne­kes­könyv kö­zöl. A két stró­fa fel­épí­té­sét a szó­tag­szám el­té­ré­se el­le­né­re is ro­kon­nak érez­zük, el­ső­sor­ban a rö­vid zá­ró­sor mi­att. A ha­son­ló­ság nyil­ván­va­ló: mind­két dal­lam jón hang­ne­mű, az 1–2. sor kez­de­te dal­la­mi­lag azo­nos. A ma­gyar dal­lam el­ső so­ra az alap­han­got jár­ja kö­rül; a má­so­dik sor a hár­mas­hang­zat hang­ja­in meg­fon­tol­tan fel­fe­lé lép­del, érin­ti a szex­tet, majd vissza­tér. A 3–4. sor fő­képp nyol­cad­moz­gás­sal hasz­nál­ja ki a hang­ter­je­del­met, míg a zá­ró rö­vid sor ha­tá­ro­zot­tan ke­re­kí­ti le a vers­sza­kot.

Mai éne­künk, az Adj, Úr­is­ten, (né­künk) Szent­lel­ket GyLK-be­li nó­ta­jel­zé­se ép­pen er­re az ének­re hi­vat­ko­zik, így „nyo­mo­zá­sunk” si­ker­rel járt.

Az ének négy vers­sza­ka szer­ve­sen épül egy­más­ra. Az el­ső stró­fa az Úr­is­tent szó­lít­ja meg, és az ige ál­ta­li épü­lé­sért, az igaz hi­tért kö­nyö­rög. A má­so­dik vers­szak­tól meg­je­le­nik a Szent­há­rom­ság: a köl­tő Atyá­nak szó­lít­ja az örök Úr­is­tent, és ké­ri, hogy hi­tün­ket Krisz­tus is­me­re­té­ben nö­vel­je. A har­ma­dik vers­szak már Krisz­tus­hoz, az Üd­vö­zí­tő­höz szól, az ő di­cső­í­té­sét zen­gi. Vé­gül a ne­gye­dik stró­fa cím­zett­je a Szent­lé­lek: az ő vi­gasz­ta­lá­sá­ért imád­ko­zik a hí­vő.

A Szent­lé­le­kért, vi­lá­gos­sá­gért, sze­re­te­tért, igaz­sá­gért, vi­gasz­ta­lá­sért va­ló kö­nyör­gés vál­to­za­tos for­má­ban va­ló meg­fo­gal­ma­zá­sa ál­lan­dó ele­me a pün­kös­di éne­kek­nek; mai köl­te­mé­nyünk kü­lön­le­ges­sé­ge, hogy ezt össze­kap­csol­ja a Szent­há­rom­ság meg­ének­lé­sé­vel és meg­szó­lí­tá­sá­val.

A szö­veg vi­lá­gos, lo­gi­ku­san fel­épí­tett, a dal­la­mot már is­me­ri a gyü­le­ke­zet: sem­mi aka­dá­lya nem le­het an­nak, hogy gyor­san meg­ta­nul­juk és be­fo­gad­juk ezt az éne­ket, mind­annyi­unk hit­be­li épü­lé­sé­re!

Ecse­di Zsu­zsa

::Nyomtatható változat::