Evangélikus Egyház
- Online újságok
- Evangélikus Élet
- Archívum
- 2009
- 22
- A templomajtó is a misszió eszköze lehet(ne)!
evél&levél
Hozzászólás a cikkhez
A templomajtó is a misszió eszköze lehet(ne)!
Az elmúlt két hétvégén hivatalos elfoglaltságaim a Nyugat-Dunántúl városaiba szólítottak. Régi szokásunk szerint ilyenkor – gyermekeimnek is bemutatandó – felkeressük az útba eső helységek evangélikus templomait. Be általában nem jutunk, részben a templom – érthető okokból történő – bezártsága, részben „látogatásaink” lehetetlen időpontja miatt.
Ez alkalommal öt lutheránus egység legalább külső megtekintésére volt módunk. Öröm volt látni a megújult, gyönyörűen felújított templomokat és a(z) (általában) tőszomszédságukban álló, ugyancsak igen jó állapotú parókiákat.
Meglepve tapasztaltuk ugyanakkor, hogy egyetlen esetben sem jelezte semmilyen információs tábla, vajon mikor milyen alkalmak vannak a gyülekezetben. Kivéve azt a parókia kertjében lévő kis templomot, ahol a kertkapu belső oldalára tüntették fel, mikor lesz a következő istentisztelet.
Még tavasz van, a belföldi turizmus és nyaralások időszaka most kezdődik. Bizonyára sokan lennének, akik a közelben tartózkodva legalább a vasárnapi istentiszteletre szeretnének elmenni. Ha tudják, mikor van alkalom! Vajon a zárt ajtó és az információ hiánya a helyi bennfenteseken kívül kinek a számára hívogató? Nem az lesz-e ennek az eredménye, hogy a templom a helyi közösségen kívüliek számára csak aktuális látványossággá degradálódik?
Meg kell ragadni minden lehetőséget a misszió kiterjesztésére! A templomajtó és a rajta elhelyezett korrekt információ ennek egyik hathatós eszköze lehet. Ugyanakkor megteremtődne annak a lehetősége is, hogy ne csak a „külcsín”, hanem a hívogatás eredményeként megismerhető „belbecs” is megérintse a csendre, nyugalomra és az Isten igéjére vágyó „idegent”.
Dr. Blatniczky László (Budapest)
::Nyomtatható változat::
|