A hét témája

Hozzászólás a cikkhez

„Is­ten mun­ka­tár­sai va­gyunk.” Büsz­ke ön­tu­da­tot ad, ám egy­ben ko­moly fe­le­lős­sé­get is ró a ke­resz­tény em­ber­re az el­ső or­szá­gos evan­gé­li­kus pres­bi­te­ri ta­lál­ko­zó igé­je. Még in­kább át­érez­het­ték ezt a je­len­lé­vők Gáncs Pé­ter püs­pök szol­gá­la­tát hall­gat­va, aki fel­idéz­te a bib­li­ai szö­veg me­ré­szebb né­met for­dí­tá­sát, mi­sze­rint „part­ne­rei va­gyunk Is­ten­nek”. De va­jon mennyi­re va­gyunk ké­pe­sek part­ner­ség­ben len­ni egy­más­sal, sa­ját gyü­le­ke­ze­tünk­kel, egy­há­zunk­kal?

Part­ner­nek len­ni, vagy­is részt ven­ni egy­más mun­ká­já­ban, gon­do­la­ta­i­ban, éle­té­ben, hi­té­ben és bi­zony­ta­lan­ko­dá­sá­ban egy­aránt. Min­den­ki, aki ba­rát­ság­ban, há­zas­ság­ban, csa­lád­ban, baj­tár­si­as­ság­ban, mun­ka­he­lyi vagy la­kó­he­lyi kö­zös­ség­ben, szo­ci­á­lis-nem­ze­ti össze­tar­to­zás­ban meg­ta­pasz­tal­ta ezt a ré­sze­se­dést, tud­ja, hogy mi­cso­da ener­gi­á­kat te­remt az ilyen vál­la­lás. És bi­zo­nyá­ra azt is, hogy az egy­sze­ri ne­ki­buz­du­lá­so­kon, for­má­lis al­kal­ma­kon túl sem­mi­re sem ve­zet, ha ez a part­ner­ség nem ala­pul őszin­te­sé­gen, szem­be­néz­ni tu­dá­son, nyílt­sá­gon. Prőh­le Ger­gely or­szá­gos fel­ügye­lő elő­adá­sá­nak (össze­fog­la­ló­ját az Evan­gé­li­kus Élet is kö­zöl­te 2009/36. szá­má­ban) fo­gad­ta­tá­sa lesz a pró­bá­ja an­nak, hogy a ma­gyar­or­szá­gi evan­gé­li­ku­sok­nak – pres­bi­te­rek­nek és egy­ház­ta­gok­nak egy­aránt – van-e ele­gen­dő hit­bé­li szi­lárd­sá­guk eh­hez a szem­be­né­zés­hez, őszin­te­ség­hez.

Mert bár­mennyi­re mel­lé­kes­nek tűn­nek is a ke­gye­lem spi­ri­tu­á­lis él­mé­nyé­hez ké­pest a min­den­na­pi szá­mok, az egy­ház je­le­nét és jö­vő­jét a sta­tisz­ti­ka tük­ré­ben is kö­te­les­sé­günk ér­tel­mez­ni. Már­pe­dig eb­ben a tü­kör­ben fel­rá­zó ada­to­kat lát­ha­tunk: az el­múlt két év­ti­zed­ben, te­hát ab­ban az idő­szak­ban, ami­kor sza­bad­ság­ban mű­köd­he­tett az egy­ház, és sza­bad­ság­ban él­het­tük meg ke­resz­tény-pro­tens­táns hi­tün­ket, szin­te ugyan­annyi­val csök­kent kon­fir­man­du­sa­ink és a csa­lá­di össze­tar­to­zá­suk­hoz Is­ten ál­dá­sát ké­rők szá­ma, mint az or­szá­gos szü­le­tés- és há­zas­ság­kö­tés­szám. Meg­döb­ben­tő ugyan­ak­kor, hogy a ke­resz­te­lé­seket és te­me­té­seket tekintve jó­val ma­ga­sabb ará­nyú (ti­zen­két, il­let­ve hu­szon­öt szá­za­lék­kal na­gyobb!) a csök­ke­nés, mint amennyit az or­szá­gos szü­le­té­si és el­ha­lá­lo­zá­si ada­tok in­do­kol­ná­nak.

Mind­ez nem az evan­gé­li­um gyen­ge­sé­gét mu­tat­ja, hi­szen tud­juk: ahol akár csak ket­ten-hár­man össze­gyű­lünk az ő ne­vé­ben, ott van Jé­zus ve­lünk. Azon­ban a Ma­gyar­or­szá­gi Evan­gé­li­kus Egy­ház­ban majd ne­gyed­mil­li­ó­an gyűl­tünk össze, s a mi em­be­ri-szer­ve­ze­ti ki­csiny­sé­günk, ha nem tud­juk meg­őriz­ni és von­zó­an fel­kí­nál­ni ezt a he­lyet mind több ke­gyel­met ke­re­ső em­ber­tár­sunk­nak és fel­nö­vek­vő gyer­mek­nek.

Ezt a fel­ada­tot csak­is olyan egy­ház le­het al­kal­mas tel­je­sí­te­ni, amely­nek tag­jai part­ne­rei egy­más­nak, vi­lá­gi és lel­ki ve­ze­tő­i­nek – ami­hez őszin­tén meg kell is­mer­nünk ön­ma­gun­kat. Nem könnyű ez az út – a nép­moz­gal­mi ada­to­kat is­mer­ve ta­nul­sá­gos volt lát­ni, amint a majd más­fél ezer pres­bi­ter, lel­kész, egy­há­zi mun­kás dön­tő több­sé­gé­ben po­zi­tív vá­la­szo­kat adott Gáncs püs­pök­nek a gyü­le­ke­ze­tek hely­ze­tét fir­ta­tó kér­dé­seire.

Az ilyes­fé­le em­be­ri gyar­ló­sá­go­kat se­gít­het le­vet­kőz­ni a tár­sa­da­lom­ku­ta­tás ob­jek­ti­vi­tá­sa. Ezért in­dí­tunk olyan ku­ta­tást az egy­há­zon be­lül, amely a szo­cio­ló­gi­ai fel­mé­ré­sek mód­szer­ta­ná­val tár­ja fel az egy­ház­ta­gok­nak, a pres­bi­te­rek­nek, az egy­há­zi in­téz­mé­nyek mun­ka­tár­sa­i­nak, a lel­ké­szek­nek és az egy­há­zi ve­ze­tők­nek a vé­le­mé­nyét, azt, mi­ként élik meg evan­gé­li­kus­sá­gu­kat. Mennyi­re és ho­gyan kö­tőd­nek gyü­le­ke­ze­tük­höz, mi­kép­pen gya­ko­rol­ják hi­tü­ket, mit gon­dol­nak a vi­lá­gi és lel­ké­szi szol­gá­la­tok­ról, ho­gyan lát­ják az egy­há­zat a tár­sa­dal­mi gon­dok kö­ze­pet­te – ilyes­fé­le kér­dé­se­ket fel­dol­goz­va, a részt­ve­vők­nek a szak­mai sza­bá­lyok­nak meg­fe­le­lő­en név­te­len­sé­get biz­to­sít­va igyek­szünk hoz­zá­já­rul­ni az egy­há­zi ön­meg­is­me­rés­hez.

Egy ilyen, sok ér­zé­keny­sé­get fel­szín­re ho­zó mun­kán csak ak­kor le­het ál­dás, ha a hí­vek, kü­lö­nö­sen pe­dig a pres­bi­te­rek, lel­ké­szek és egy­há­zi in­téz­mé­nyek kö­zös ügyé­vé vá­lik. A ko­ráb­bi év­ti­ze­dek­ben jog­gal ala­kult ki gya­nak­vás az „in­for­má­ló­dá­sok­kal” szem­ben – de mos­ta­ná­ra a sza­bad­ság fe­le­lős­sé­gét is ér­te­nünk kell, azt te­hát, hogy szám­adás­sal tar­to­zunk a ne­künk jut­ta­tott ta­len­tu­mok­ról. Már­pe­dig ezek kö­zé tar­to­zik az egy­há­zért, a ma­gunk és test­vé­re­ink gyü­le­ke­ze­té­ért vi­selt fe­le­lős­sé­günk, a vé­le­mény­al­ko­tás­nak s meg­fo­gal­ma­zá­sá­nak fe­le­lős­sé­ge is.

Az ön­meg­is­me­rés esz­közt ad az egy­ház ve­ze­tő­i­nek és a gyü­le­ke­ze­tek­nek a ke­zé­be egy­aránt, meg­erő­sít min­ket. A pres­bi­te­ri ta­lál­ko­zó száz­nál is több sms-kér­dé­se mu­tat­ja, hogy van ér­dek­lő­dés és ener­gia az egy­ház­ban – a most for­má­ló­dó egy­há­zi stra­té­gia ép­pen er­re az ener­gi­á­ra, a job­bat aka­rás­ra tá­masz­kod­va le­het si­ke­res.

Hogy a pres­bi­te­ri kö­zös­sé­gek, a lel­ké­szek és az egy­há­zi ve­ze­tés a kö­vet­ke­ző he­tek­ben mi­kép­pen dol­goz­zák fel a ta­lál­ko­zó él­mé­nyét és tar­tal­mát, az ér­ződ­ni fog az együtt­mű­kö­dé­sek ala­ku­lá­sá­ban. Azon­ban a kö­zös imád­ság, a kö­zös ének­lés, a be­szél­ge­té­sek, a vi­ták, a pres­bi­te­ri kép­zés táv­la­ta­i­nak meg­is­me­ré­se bi­zo­nyo­san épí­tő­kö­vei le­het­nek an­nak a part­ner­ség­nek, ame­lyet az egy­más irán­ti őszin­te­ség és az imád­ság emel­het fel a Krisz­tus­ban va­ló part­ner­ség­hez.

Dr. Fáb­ri György

::Nyomtatható változat::