Evangélikus Egyház
- Online újságok
- Evangélikus Élet
- Archívum
- 2009
- 38
- "ISTEN MUNKATÁRSAI VAGYUNK." (1 Kor 3,9)
A hét témája
Hozzászólás a cikkhez
"ISTEN MUNKATÁRSAI VAGYUNK." (1 Kor 3,9)
EVANGÉLIKUS PRESBITEREK ORSZÁGOS TALÁLKOZOJA
Felelős számvetésre gyűltek össze szeptember 12-én, szombaton a Magyarországi Evangélikus Egyház gyülekezeteinek presbitériumait képviselő küldöttek a pestszentimrei Sportkastélyban. Egyházunk világi tisztségviselői közül mintegy ezerötszázan vettek részt az evangélikus presbiterek országos találkozóján (EPOT), amelyhez hasonló nagyszabású együttlétre mindeddig nem volt példa felekezetünk hazai történetében.
Nyitóáhítatában Gáncs Péter, a Déli Egyházkerület püspöke a találkozó mottójáról – „Isten munkatársai vagyunk” (1Kor 3,9) – beszélt. Mint mondta, indokolt, hogy a hatéves presbiteri ciklus félidejében visszatekintsünk a megtett útra, másrészt – a sporthasonlatnál maradva – figyeljünk az Edzőre, aki „taktikai tanácsokkal” lát el bennünket a hátralevő időre. (Minderről Gáncs Péter jelen lapszámunk Égtájoló rovatában is kifejti gondolatait. – A szerk.)
Hangolódás
A regisztrációra várakozókat a Sportkastély bejáratánál a XVIII. kerület Dohnányi Ernő nevét viselő zeneiskolájának ifjúsági fúvószenekara szórakoztatta hangulatos térzenével, míg odabent a csarnokban az evangélikus rézfúvósegyüttes „hangolt” az Evangélikus Hittudományi Egyetem (EHE) Egyházzenei Tanszékén is oktató Johann Gyula csömöri lelkész dirigálásával.
Fúvósaink az egész nap folyamán szolgáltak zenei aláfestéssel, többnyire az Evangélikus Kántorképző Intézet igazgatója, Bence Gábor vezényelte közös éneklésekhez.
Az ország mintegy háromszáz településéről érkezők már a találkozó helyszínéhez közelítve megtapasztalhatták a házigazda pestszentlőrinci–pestszentimrei gyülekezet önkénteseinek mindenre kiterjedő figyelmességét, hiszen az autósokat jól látható plakátok navigálták a modern, majd minden szempontból ideális feltételeket biztosító létesítményhez.
Kákay István Dezső, a Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) Országos Irodájának igazgatója maga is a vendéglátó gyülekezet presbitereként köszöntötte az egybegyűlteket, és látta el mintegy hét órán át a korántsem csupán a pódiumra lépők fel- és lekonferálásában kimerülő „színpadmesteri” feladatokat. Igaz, Győri Gábor esperes és helyi lelkésztársai vezetésével nagyszerű csapat segítette a találkozó zavartalan lebonyolítását. A narancssárga pólót viselő rendezőknek egyedül talán a két nagyméretű vászonra vetített álló- és mozgóképek érvényesülését lehetővé tévő optimális fényviszonyokat nem sikerült „beállítaniuk” az üvegtetővel is büszkélkedő sportcsarnokban…
A találkozót és résztvevőit köszöntötte dr. Mester László, a kerület polgármestere, valamint Nánási József, a pestszentlőrinci anyagyülekezet, illetve Szabó József, a pestszentimrei leánygyülekezet felügyelője is.
A már említett püspöki nyitóáhítat nem csak tartalmában volt szokatlanul provokatív; Gáncs Péter azonnal eldöntendő kérdéseket intézett a presbiteri közösséghez, melynek tagjai a regisztráláskor kézhez kapott – narancssárga előlappal és kék hátlappal nyomott – mappájuk megfelelő oldalának felmutatásával válaszolhattak igennel vagy nemmel…
Vitorlát fel!
Hogy az a helyzet, amelyben lelkészeinknek és presbitereinknek helyt kell(ene) ma állniuk, „nem túl rózsás”, azzal egyházunk országos felügyelője szembesítette szolgatársait. Prőhle Gergely (kelenföldi presbiter) Honnan hová, evangélikus egyház? című, kivonatosan már az Evangélikus Élet szeptember 6-ai számában vázolt nagy ívű előadásának néhány „tétele” – miként az ebédszünetben elcsípett véleményekből kitűnt – többekre szinte sokkolóan hatott. Pedig az előadó csupán az elmúlt húsz év népmozgalmi adataival szembesített: nemcsak a keresztelések, a konfirmációk és a házasságkötések száma csökkent drasztikusan, de napjainkban még az elhunyt hozzátartozóik számára egyházi temetést igénylők is lényegesen kevesebben vannak, mint voltak 1990-ben.
A jó hír, amely miatt e gyászos helyzet ellenére is bizakodva tekinthetünk a jövőbe, az, hogy hívő emberekként pontosan tudhatjuk, mihez, pontosabban Kihez kell igazodnunk. Isten előtt is felelősséget vállaló, tudatos és jogkövető állampolgárokként emberközelben kell lennünk, láthatóvá kell válnunk a társadalom számára, és – ahogyan célkitűzésként az Élő kövek egyháza – az evangélikus megújulás stratégiája is megfogalmazza – egyházunknak a gyülekezetek szolidáris közösségévé kell válnia.
„A Szentlélek várásával egyidejűleg ideje felvonnunk a vitorlákat!” – biztatta cselekvésre presbiter testvéreit Prőhle Gergely.
A jó presbiter holtig tanul
A spirituális megújulás szükségességén és a gazdálkodási-szervezési fegyelem szigorúbb érvényesítésén túl a gyülekezet- és egyházépítéshez képzett, tudatos presbiterekre van szükség. Ezért az Evangélikusok Közössége az Evangéliumért (EKE) bibliaiskolája, az Evangélikus Hittudományi Egyetemen folyó akkreditált pedagógus-továbbképzés és a D. Szebik Imre nyugalmazott püspök által elindított gyülekezetimunkatárs-képzés mellett egy új felnőttképzési forma bevezetésének lehetőségét is e találkozón vizsgálták meg és véleményezték a megjelentek. Tervezetét dr. Fabiny Tibor tanszékvezető egyetemi tanár, a Budai Egyházmegye – az EPOT előkészítésében is aktívan részt vett – felügyelője dolgozta ki; a dokumentum főbb pontjait – távollétében – Győri Gábor ismertette.
Az akár már 2010 őszétől beindítható képzés alapozó részében az Ó- és Újszövetség könyveiben mélyülnének el a hallgatók, valamint egyház- és gyülekezetismereti óráik lennének. A második év tematikájában olyan „tantárgyak” szerepelnének, mint a Biblia olvasása és értelmezése; egyháztörténet és hitvallások; ökumenika; liturgika; valamint gyülekezetépítés és misszió. A koncepció kidolgozója nem titkoltan a református testvéregyházban már évek óta működő presbiteri szövetség modelljét is szem előtt tartotta.
„Isten megtérést és teljes odaszánást vár tőlünk – hangsúlyozta a vetített képes tájékoztató végén Győri Gábor –, azt, hogy valóban felkészülten végezzük presbiteri szolgálatunkat.”
Kérdések tengerében
Prőhle Gergely délelőtti előadása, valamint a presbiterképzés tervezetét ismertető tájékoztató után egy-egy fórumbeszélgetés volt hivatva górcső alá venni a főbb kérdéseket. E „kerekasztal-beszélgetések” nem kárhoztatták passzivitásra a hallgatóságot, a küzdőtéren és a lelátókon – egyházkerületenként – helyet foglalók sms-ben feltett kérdéseikkel, megjegyzéseikkel maguk is alakíthatták a pódiumon folyó polémiát.
A beszélgetéseket moderáló Radosné Lengyel Anna délelőtt Győrfi Károly vegyészmérnököt, az óbudai gyülekezet felügyelőjét, dr. Fábri György szociológust, dr. Varga Gyöngyi teológust, az Evangélikus Hittudományi Egyetem docensét és Prőhle Gergelyt ütköztette a kérdésekkel. A délutáni „panel” még népesebb volt: Varga Gyöngyi mellett Hallgatóné Hajnal Judit, a győri Péterfy Sándor Oktatási Központ igazgatója, Sárbogárdról Böjtös Attila nem lelkészi egyházi munkás, D. Szebik Imre nyugalmazott püspök, Pálmai István és Garádi Péter, a paksi, illetve a budaörsi gyülekezet felügyelője, továbbá Végh Szabolcs balatonszárszói presbiter, az ottani Evangélikus Konferencia- és Missziói Otthon igazgatója fejtette ki véleményét a témáról, és próbálta megválaszolni a nagy számban érkező kérdéseket.
Bár a helyszínen arra sem volt esély, hogy a – lapunk e számának 13. oldalán hiánytalanul közölt – kérdések mindegyike elhangozzék, a Déli Egyházkerület felügyelőjeként mindkét témakörben jártas vitavezető jó érzékkel emelte ki a leginkább tárgyhoz illő felvetéseket.
A tárgyalt kérdések többsége a presbiterség fogalmára, a presbiterekkel szemben támasztott „követelményekre” (megtérés mint a tisztségvállalás feltétele, magától értődő részvétel az istentiszteleti alkalmon stb.), a presbiterek feladataira és – ezzel összefüggésben – a lelkész és a presbitérium közötti feladatmegosztásra vonatkozott.
A presbiter Krisztus követeként él és dolgozik, az evangélium titkát képviseli. Folyamatos kapcsolatban áll Jézussal, és engedi, hogy rajta keresztül a Szentlélek munkálkodjon. Fontos – egészítette ki Varga Gyöngyi és Győrfi Károly szavait Fábri György –, hogy a hívő keresztény életnek külső, a közösség által is jól látható jelei legyenek, mert az egyház társadalmi megítélését és presztízsét (szakszóval élve: bizalmi indexét) csak így lehet növelni.
Hogy a gyakorlatban ez mit jelent, arról megoszlottak a vélemények. A megszólalók közül többen is úgy fogalmaztak, hogy a presbiterek elsődleges feladata a gyülekezet anyagi bázisának megteremtése és a lelkész tehermentesítése az adminisztratív, jogi, pénzügyi-gazdálkodási feladatok alól, míg például Garádi Péter amellett foglalt állást, hogy a korábban felsorolt teendőket a presbiteri tisztséget nem viselő gyülekezeti tagoknak kell elvégezniük, a presbitereknek pedig egyértelműen az evangélium terjesztésében kell aktív szerepet betölteniük, és a lelkész spirituális szolgálataiból kell részt vállalniuk.
A véleménykülönbségek a presbiterképzésre vonatkozó kérdésekben, illetve válaszokban is megmutatkoztak. Többen nehezményezték, hogy a tervezett képzésben nincs olyan blokk, amelyben gazdasági-pénzügyi ismeretekkel vérteznék fel a hallgatókat, s hogy a tanrend egyébiránt csaknem megegyezik az EKE bibliaiskolájának tanrendjével. Mások azt kérdőjelezték meg, hogy a presbiterek képzésének „központosított” formában kellene történnie.
Hogyan viszonyuljon a gyülekezet a lelkész válásához; hogyan alakul a hittanpénzek ügye; nem visszalépés-e az új liturgia, és rá lehet-e erőltetni a gyülekezetekre; költségvetésének hány százalékát költi misszióra az egyház; versenytársak-e a kisegyházak; milyen segítséget kapnak a lelkészek saját lelki egészségük megőrzéséhez – a legkülönfélébb témákban összesen több mint száz kérdést, üzenetet, hozzászólást fogalmaztak meg „nyilvánosan” is a találkozó résztvevői. Bár véleményük bővebb kifejtésére nem volt lehetőségük, néhány igen-nemmel megválaszolható kérdésben azért – a szavazólapként is funkcionáló mappák magasba emelésével – érzékeltetni tudták, hogy körükben merre billen a mérleg nyelve.
Példaképei a nyájnak
Az útra bocsátó elnök-püspöki áldás előtt hetilapunk szerkesztőinek játékos meglepetését ígérte a program. A Zákeus Médiacentrum négy évvel ezelőtti, az EvÉlet-napra készített rövid klipjének levetítése után Boda Zsuzsa szerkesztőségvezető elsőként a Luther Kiadó igazgatóját szólította a pódiumra. Kendeh K. Péter igen vonzó, ám némiképp valóban meglepő előfizetési ajánlattal rukkolt elő: lapunk árából jelentős árkedvezményre számíthatnak mindazok, akik presbitertársaikkal egyetemben úgy döntenek, hogy 2010-től együtt, egy címre rendelik meg az Evangélikus Életet. (Ez irányú szándékukat a presbitériumok november 30-ig jelezhetik kiadónknak.) S hogy mi ebben a „meglepő”? Nos, ha a presbiter saját – nevére szóló – példányáért minden héten kész a gyülekezet központi címére „zarándokolni”, nagy valószínűséggel folyamatosabban látogatja majd az istentiszteleti alkalmakat, folyamatosan szoros kapcsolatban marad lelkészével, presbitertársaival is…
Lapunk törekvésével összhangban T. Pintér Károly főszerkesztő két, a személyes, illetve a kollektív bizonyságtétel fontosságát hangsúlyozó rövidfilmmel kívánta „felrázni” az ekkor már több mint két órája egy helyben ülő gyülekezetet, majd egy közösen énekelhető hitvallás megszólaltatásához kérte a presbiterek és a jelen lévő muzsikusok segítségét. Az előzetes próbalehetőség híján igencsak kockázatos vállalkozás sikerében a legfőbb érdem Bence Gábor karnagyé, nem utolsósorban pedig az „Adjátok régi hitem, mert csak az jó nekem” refrénű spirituálé kottájával aznap reggel megismerkedő fúvósoké. A „jam sessionbe” torkollt igazi öröméneklésbe-zenélésbe – mások mellett – Győri Gábor, Győri János Sámuel és Prőhle Gergely is bekapcsolódott, így a finálé némiképp feledtetni tudta, hogy a fényviszonyok miatt a videoklipek viszont nemigen tudtak „érvényesülni” a vásznon. (T. Pintér Károly nem véletlenül hívta fel a figyelmet egyházunk internetes portáljára: a http://www.evangelikus.hu/aktualis/maradjanak-velunk-2013-az-evangelikus-elet-jatekra-buzditotta-a-resztvevoket/ címen most azok az internet-hozzáféréssel rendelkezők is megtekinthetik az EvÉlet-óra filmanyagát, akik a helyszínen sem láthatták…)
Útravalóul Ittzés János, egyházunk elnök-püspöke Péter első leveléből a presbiterek és ifjak intését (1Pt 5,1–4) helyezte a gyülekezet szívére: „A közöttetek levő presbitereket tehát kérem én, a presbitertárs és Krisztus szenvedésének tanúja, valamint eljövendő dicsőségének is részese: legeltessétek az Isten közöttetek levő nyáját; ne kényszerből, hanem önként, ne nyerészkedésből, hanem készségesen; ne is úgy, mint akik uralkodnak a rájuk bízottakon, hanem mint akik példaképei a nyájnak. És amikor megjelenik a főpásztor, elnyeritek a dicsőség hervadhatatlan koszorúját.”
Vitális Judit
::Nyomtatható változat::
|