Evangélikus Egyház
- Online újságok
- Evangélikus Élet
- Archívum
- 2009
- 38
- A Krisztus-követők forintjai
A vasárnap igéje
SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 15. VASÁRNAP - 1 TIM 6,6–11
Hozzászólás a cikkhez
A Krisztus-követők forintjai
A Timóteushoz írt levél későn keletkezett bibliai könyv. A kialakuló egyház irata. Alapszabályként, szervezési és működési szabályzatként, akár kereszténységünk gyónótükreként is kézbe vehetjük.
Amiről ez a néhány vers szól, az felnőtt életünk lényegét érinti. Gyerekkorunk tárgyainak egészen más értékük van, mint felnőttkorban. Ha valaki kedvenc játékmedvémre árcédulát akarna tenni, árulásnak érezném.
Felnőttként, gyerekkori hűségünket feledve, mégis mindenre árcédulát teszünk. Ma inkább, mint bármikor korábban. Az Egyházak Világtanácsának egy Kubában tartott értekezlete attól óv, hogy a globális kapitalizmusban a monoteizmust „money-teizmusra” (a money angol szó, jelentése pénz) váltsuk.
Világméretektől egyéni életünkig jelen van ez a démonikus mértékű aprópénzre váltás. Környezet, köztulajdon, álmok, szépség, gondolatok, becsület pénzre váltására épül társadalmunk, a kádári konszolidáció óta biztosan. Aprópénzre váltott szabadság, majd a rendszerváltás óta a nagyobb pénzekért eladott közösségi álmok mindennapjait éljük. Lassan eljut ez a szellemiség az egész társadalomhoz, a „fent” levőktől a legkisebbekig. Igénk ettől a hiperrealista aprópénzre váltástól óvja a friss egyházat és tagjait. Ne adja el hivatása álmát a fiatal pályakezdő, a köz javát építeni akaró politikus; ne adja el lelkét a lelkipásztor.
Versenyben vagyunk munkában, tanulásban, teljesítményben. Az ügyesebb marad a pályán, ember embernek vetélytársa. Ezzel a versenyfelfogással teljesítünk, ettől gazdagodunk egyénileg és közösségként is – szól a meghatározó világrend alapgondolata. Ezzel szemben: igazság, kegyesség, hit, szeretet, állhatatosság, szelídlelkűség – hangzik a Timóteushoz írt levél apostoli felszólítása. Az anyagiakkal való megelégedésről beszél, ha a létminimum biztosítva van. Nem saját korát és a környező világrendet értékeli. Isten embereinek ad alternatív értékeket, elszomorodva azon, hogy fájdalmat és csalódást okoztak maguknak azok, akik a keresztény közösség tagjaiként a gazdagodást életcéllá tették. A pénz szerelme soha nem állt meg az egyház határán.
A Timóteushoz írt levél szavai sokszor süket fülekre találtak. Újra és újra önkritikára volt szükség a tévedések belátásához. A földi hatalma csúcsán lévő egyház visszaélései rendszeresen reformmozgalmakat hívtak életre. Mindenre árcímke ragasztható – végül a megváltásra is sikerült árat kalkulálni. A lutheri reformáció a búcsúcédulák ellen tiltakozva született meg.
Félezer évvel később egy svájci üzleti hetilap már egészen máshogy emlékezik meg a reformáció másik ágának vezéregyéniségéről. Egy Kálvinról készült kép szerepel az újság címlapján ezzel a felirattal: „Aki gazdaggá tette Svájcot – 500 éve született Jean Calvin”.
Tanulságos Kálvin egy levelét elővenni, melyet egy, a reformációhoz csatlakozó ifjú párizsi bankár írt neki. Arra kereste a választ a fiatalember, hogy szabad-e kamatra kölcsönt adnia. Kálvin igennel válaszolt – s ezzel valóban gazdaggá tette Svájcot –, ám korlátokat is állított. Ennek lényege a másik érdekének tekintetbe vétele. Akkor adjon kölcsönt kis kamatra, ha biztos benne, hogy akinek adja, az nagyobb hasznot szerez a kölcsönkapott pénzzel, mint amennyit a kölcsönadó visszakap majd tőle.
A másik hasznát szem előtt tartva – ez a javaslat első szempontja. Érdekes bankrendszer lenne, ha ez a kálvini szempont határozná meg a világ kölcsöneit: a pénz és önmagunk szerelme helyett a másik ember szeretete.
Keresztények számára ez nem meggondolandó tanács, hanem létalap. Csak a másokért élő egyháznak van létjogosultsága. Hegyen épült városként működjön gazdasági életében is, az ingyen kegyelem nagyvonalúságából táplálkozva. Ne engedjünk a kísértésnek, nehogy a legértékesebbek aprópénzzé pusztuljanak kezünkben! Gazdagságunk forrása Isten végtelen kegyelme, amely életre hívott minket, és a halálon túl is életet ad. Ez az a nézőpont, ahonnan életünket szemléljük.
Nekünk olyan időben kell Krisztus tanúinak lennünk, amikor a pénz hatalma transzcendens magasságba tör. Virtuálisan önmagát sokasító erőként mára már megfoghatatlan hatalomnak számít. Mindent kifejezni és mindent értékelni akar. Saját körforgásába fogni mindent és mindenkit. Emberek között távolságot teremtve és növelve mérgezi kapcsolatainkat. Adósokká és hitelezőkké, nyomortanyán vergődőkké és extrém luxusfogyasztásba menekülőkké teszi az embereket. Földi mennyországot ígér, és kilátástalan csődbe taszít. Állandó vágyat ébresztve lopja el időnket, erőnket és szabadságunkat. Kálvin intését elfogadva pedig szigorúan olyan eszközként kellene rá tekintenünk, amely a felebarát szolgálatát teszi lehetővé. Így visszaválthatóvá válik aprópénzünk nagy dolgokra, örök értékekre.
Egy éve sokan beledobtuk már semmit sem érő egy-két forintosainkat a templomi gyűjtőedényekbe. A sok fémpénz együtt értékelhető mennyiség lett. Az aprópénzen evangélikus óvodák számára játékokat vettek, amelyekkel most gyerekek játszanak. Sikerült visszaváltani a kapott aprópénzt. Egyszer tehát már boldogultunk ezzel. Érdemes volna nagyobban is kipróbálni.
Imádkozzunk! Megvalljuk, Istenünk, hogy szeretjük azt hinni, a te parancsaid a templomban érvényesek, hétköznap pedig követnünk kell környezetünk szavát, a mindennapok parancsát. Ez a bölcsesség sokszor vitt már zsákutcába minket. Elaprózta és szétszórta kincseinket. Köszönjük, hogy időnként megállítasz és meggyőzöl: szavad nemcsak túlszárnyal a templomfalakon, hanem igazi tartalmat és távlatot ad az életnek. Nagy értékre váltja az aprót. Tudjuk, hogy igaz a szavad. Erősíts minket, hogy követni tudjuk. Ámen.
Szabó B. András
::Nyomtatható változat::
|