A hét témája

Hozzászólás a cikkhez

Az evan­gé­li­kus presbiterek or­szá­gos ta­lál­ko­zó­já­nak (EPOT) nyi­tó­áhí­ta­tá­ban ha­tal­mas öl­tö­ző­höz ha­son­lí­tot­tam a pest­szent­im­rei Sport­kas­tély im­po­záns épü­le­tét, mely­be fél­idei szü­net­re, el­iga­zí­tás­ra ér­kez­tek gyü­le­ke­ze­te­ink pres­bi­te­rei.

A kép ta­lán né­mi ma­gya­rá­zat­ra szo­rul: pres­bi­te­re­ink az ál­ta­lá­nos egy­há­zi tiszt­újí­tás ke­re­té­ben 2006-ban hat­éves szol­gá­lat­ra kö­te­lez­ték el ma­gu­kat. Így most, há­rom esz­ten­dő után igen­csak ak­tu­á­lis volt meg­kér­dez­ni: va­jon ho­gyan is áll a mér­kő­zés? Mit nyúj­tot­tunk ed­dig a pá­lyán? Csa­pa­tunk nye­rés­re vagy ve­sztés­re áll? Meg­ta­lál­tuk-e a he­lyün­ket a küz­dő­té­ren, vagy csu­pán kö­zel­ről szem­lél­jük a já­té­kot?

Va­jon mit si­ke­rült meg­va­ló­sí­ta­ni a pres­bi­te­ri es­kü fe­le­lős vál­la­lá­sa­i­ból? Is­mer­jük-e egy­ál­ta­lá­ban egy­há­zunk tör­vé­nyes rend­jét, mely­nek el­fo­ga­dá­sá­ra és meg­tar­tá­sá­ra ígé­re­tet tet­tünk? Va­ló­ban őriz­zük és épít­jük-e gyü­le­ke­ze­tünk bel­ső bé­ké­jét? Kész­sé­ge­sen tá­mo­gat­juk-e mind­eb­ben egy­há­zi elöl­já­ró­in­kat? Va­jon pél­dá­san élünk-e? Mi­ben já­runk elöl a gyü­le­ke­zet szol­gá­la­tá­ban? Sú­lyos, szin­te gyó­ná­si kér­dé­sek ezek, me­lyek­re min­den meg­vá­lasz­tott és es­küt tett pres­bi­ter­nek sze­mé­lye­sen kell vá­laszt ad­nia Is­ten előtt.

Ha de­fi­ci­tes az el­ső fél­idő mér­le­ge, ha vá­dol meg­annyi mu­lasz­tá­sunk, ak­kor ér­de­mes meg­hal­la­nunk az el­ső EPOT igei mot­tó­já­nak fel­ol­do­zó, bá­to­rí­tó üzenetét: „Is­ten mun­ka­tár­sai va­gyunk.” Mes­ter­edzőnk, Pál apos­tol, nem vád­ló­an kér­de­zi: va­ló­ban Is­ten mun­ka­tár­sai vol­ta­tok az el­múlt há­rom esz­ten­dő­ben? Sok­kal in­kább bá­to­rí­tó­an hir­de­ti a le­he­tő­sé­get: Is­ten mun­ka­tár­sai va­gyunk, le­he­tünk az in­du­ló má­so­dik fél­idő­ben!

Őszin­tén szól­va: a mér­kő­zés ál­lá­sa nem túl biz­ta­tó, a to­vább­ju­tá­si esé­lyek erő­sen két­sé­ge­sek. A glo­bá­lis gaz­da­sá­gi és mo­rá­lis vál­ság nem­csak kí­vül­ről szo­ron­gat­ja egy­há­zun­kat, de pusz­tí­tó­an je­len van be­lül­ről, gyü­le­ke­ze­te­ink min­den­na­pos éle­té­ben is. Ez­zel szem­be­sí­te­nek min­ket a ma­kacs té­nyek, egy­há­zunk, gyü­le­ke­ze­te­ink sok­ko­ló nép­moz­gal­mi és egyéb sta­tisz­ti­kai ada­tai.

Mit te­he­tünk mind­ez­zel szem­ben a kö­vet­ke­ző esz­ten­dők­ben? Elő­ször is tu­do­má­sul kell ven­nünk, hogy a já­ték­tér adott: ott kell ját­sza­nunk, ahol Mes­te­rünk pá­lyá­ra küld. Nem a kül­ső kö­rül­mé­nyek­kel, az el­len­fél­lel kell fog­lal­koz­nunk: ezek ob­jek­tív adott­sá­gok.

Amin vi­szont vál­toz­tat­ha­tunk, és kell is, hogy vál­toz­tas­sunk, azok a bel­ső feltételek: a mi sze­mé­lyes fel­ké­szült­sé­günk, hoz­zá­ál­lá­sunk, erőn­lé­tünk, küz­de­ni tu­dá­sunk. Nem le­het ar­ra szá­mí­ta­ni, hogy majd csak ki­húz­zuk va­la­hogy ezt a há­rom évet. Nem le­het dön­tet­len­re, tisz­tes ve­re­ség­re ját­sza­ni. El­fo­gad­ha­tat­lan a jól is­mert men­te­ge­tő­zé­sek szé­les ská­lá­ja: kis egy­ház va­gyunk, az el­múlt negy­ven év, a kom­mu­niz­mus, a ka­pi­ta­liz­mus, a kor­szel­lem, a go­nosz mé­dia, a „bal­sors, aki ré­gen tép” és ha­son­lók.

Mind­eze­ket a kö­rül­mé­nye­ket jól is­mer­tük már há­rom esz­ten­dő­vel ez­előtt is, ami­kor ön­ként igent mond­tunk, mi több, es­küt tet­tünk a fe­le­lős pres­bi­te­ri szol­gá­lat­ra. Most Mes­te­rünk szem­be­sít egyé­ni és kö­zös vál­la­lá­sunk­kal: „Is­ten mun­ka­tár­sai va­gyunk!” Mi­lyen szé­pen zen­gett az ének a sport­csar­nok­ban, a nyi­tó­áhí­tat vé­gén: „El­fo­gad­tál és el­hív­tál, élő Jé­zus, Mes­te­rünk. Ke­gye­lem, hogy ve­led já­ró ta­nít­vá­nyok le­he­tünk.” (EÉ 475, 1)

Ez­zel ér­kez­tünk meg az EPOT kulcs­kér­dé­sé­hez: va­ló­ban ta­nít­ha­tó ta­nít­vá­nyok va­gyunk-e? A ta­lál­ko­zón gaz­da­gon bom­lott ki a pres­bi­ter szó sok­ré­tű tar­tal­ma: elöl­já­ró, vén, lel­ki mun­kás, kül­dött… De min­de­nek­előtt és -fö­lött: Krisz­tus­sal já­ró ta­nít­vány, aki haj­lan­dó nap mint nap to­vább ta­nul­ni a Mes­ter­rel já­ró élet el­mé­le­tét és gya­kor­la­tát.

Nem tu­dom, ki­ben mi ma­radt az el­ső EPOT után. Vár­juk az őszin­te vissza­jel­zé­se­ket. Le­het, hogy van­nak, akik mást vár­tak. Ta­lán a ko­ráb­bi or­szá­gos ta­lál­ko­zók fel­hőt­len fesz­ti­vál­han­gu­la­tát. A „jó ne­künk együtt len­ni” erőt adó, de kis­sé ön­ző és gyor­san mú­ló örö­mét.

Ám a pest­szent­im­rei „öl­tö­ző­be” nem csak ezért hí­vat­tunk. Hi­szem, hogy eb­ben az együtt töl­tött hét órá­ban is kap­tunk erőt adó igét, át­él­het­tük a kö­zös ének­lés és a test­vé­ri ta­lál­ko­zás örö­mét. De az EPOT más­ról (is) szólt: a fel­vál­lalt szol­gá­lat fe­le­lős­sé­gé­ről. A kö­zö­sen ki­mun­ká­lan­dó stra­té­gia meg­va­ló­sí­tá­sá­ról. Ar­ról, hogy mit te­het min­den egyes pres­bi­ter a ma­ga he­lyén azért, hogy evan­gé­li­kus egy­há­zunk va­ló­ban az egy­más­sal szo­li­dá­ris gyü­le­ke­ze­tek kö­zös­sé­gé­vé for­má­lód­jék a kö­zel­jö­vő­ben.

Ter­mé­sze­te­sen el­kép­zel­he­tő, hogy akad olyan pres­bi­ter, aki nem tud­ja vál­lal­ni a ta­nít­vá­nyi össz­já­ték sza­bá­lya­it: a kö­zös ta­nu­lás és szol­gá­lat ter­he­it. Er­ről is esett őszin­te szó az öl­tö­ző­ben, az ün­nep­ron­tás szán­dé­ka nél­kül. A sport­kép­nél ma­rad­va: bát­ran le­het cse­rét kér­ni a fél­idő­ben. Ha va­la­ki ne­tán le­sé­rült vol­na, nem ta­lál­ja a he­lyét a csa­pat­ban, kép­te­len az össz­já­ték­ra – be­csü­le­te­sebb, ha cse­rét kér. Ter­mé­sze­te­sen vál­to­zat­la­nul he­lye van a gyü­le­ke­zet kö­zös­sé­gé­ben, de a pres­bi­ter­ség nem vál­hat üres for­ma­li­tás­sá, öröm­te­len nyűg­gé.

Re­mél­jük, hogy ke­ve­sen akar­nak él­ni a cse­re le­he­tő­sé­gé­vel. Sze­ret­ném hin­ni, hogy a leg­töb­ben meg­újult re­mény­ség­gel, éb­re­dő és erő­sö­dő ta­nu­lá­si vággyal, fe­le­lős kül­de­tés­tu­dat­tal tér­tek vissza gyü­le­ke­ze­tük küz­dő­te­ré­re.

In­dul, sőt már meg is kez­dő­dött a má­so­dik fél­idő. Ta­lán még nem kés­tünk el ez­zel a kö­zös öl­tö­ző­be vo­nu­lás­sal, kol­lek­tív ön­vizs­gá­lat­tal és kö­zös út­ke­re­sés­sel. Va­la­mi el­kez­dő­dött a pest­szent­im­rei Sport­kas­tély­ban, ami­nek fo­lya­tá­sát az egy­ház Ura meg­áld­hat­ja. Há­la min­den köz­re­mű­kö­dő­nek, a re­mek há­zi­gaz­dák­nak; kö­szö­net a lő­rin­ci és im­rei csa­pat ven­dég­sze­re­te­té­ért!

Igyek­szünk majd la­punk pres­bi­teri oldalán fel­dol­goz­ni a je­len­lé­vők­től sms-ben ér­ke­zett sok-sok kér­dést. Így foly­ta­tód­hat a meg­kez­dett kö­zös gon­dol­ko­dás, erő­sít­ve az evan­gé­li­kus pres­bi­te­rek for­má­ló­dó, szo­li­dá­ris, ta­nu­ló kö­zös­sé­gét.

Gáncs Péter püspök Déli Egyházkerület

::Nyomtatható változat::