Evangélikus Egyház
- Online újságok
- Evangélikus Élet
- Archívum
- 2009
- 38
- Lelki megújulásom a háború utáni ébredésben
Élő víz
Hozzászólás a cikkhez
Lelki megújulásom a háború utáni ébredésben
Bizonyára sokan vagyunk, akik hisszük: Isten elhozza népünk számára a lelki ébredést. Ezért annak egykor megtapasztalt csodálatos lelki megújító erejéről szeretnék bizonyságot tenni.
1951 márciusában áldott evangélizációs héten vettem részt Ambrózfalván és Szegeden, hogy lelkileg megerősödjem, és legyen erőm a szegedi egyetemi évek „kereszttüzeiben” való helytálláshoz.
Ambrózfalván Sréter Ferenc volt az igehirdető az evangélizációs héten. Többen minden este kerékpárral mentünk Tótkomlósról, hogy részesei legyünk az igehirdetés áldásainak. Az ott elhangzottakat feljegyzésekben rögzítettem, és ezek a morzsák még ma is áldásul szolgálhatnak sokak számára, ezért igyekszem közreadni ezeket a gondolatokat.
Az igehirdető arról beszélt, hogy minden kérésünk őelőtte van (1Ján 5,15), de Isten nem mindig hallgatja meg. Miért? Mert nem jót vagy nem jól kérünk tőle. Az első dolgot nem az első helyre tesszük, nem lelkieket kérünk, ami elsősorban fontos lenne számunkra. Sokszor kénytelen e világi dolgokat elvenni, hogy megadhassa az ennél fontosabb lelkieket. Várja, hogy meddig kell még szorongatni népünket, hogy odaadhassa neki a legdrágábbat, és képesek legyünk azt elfogadni. A gondviselésből még nem következik az üdvösségünk. Sokszor azt bünteti az Úr, akit szeret. Egyformán felhozza napját mind a jókra, mind a gonoszokra. Ha valakinek nagyon jól megy a földi sorsa, nincsenek hiányai, igen jól érzi magát e földi életben, nincs gondja, baja (de csak látszólag), akkor félő, hogy Isten végleg levette kezét róla.
Isten nem hallgatja meg imánkat, mert mi sem hallgatjuk meg őt (Zak 7,11). Milyen fordított kereszténységünk van: mi szeretnénk Istent irányítani, tanácsolni, miképpen lesz jó nekünk, hogyan tegyen velünk. Mi azonban őt nem hallgatjuk meg. Az nem tetszik, ahogy ő akarja, pedig az van a mi javunkra. Nem hallgatja meg az imánkat, mert bálványaink vannak. Ha mégis meg akar hallgatni, kénytelen elvenni a bálványokat.
Egy tanulságos példát is említett az evangélizátor. Egy anya orvoshoz viszi a gyermekét. Nagyon félti, kéri az orvost, csak édes orvosságot adjon neki. Az orvosság nem használ. Visszamegy az orvoshoz, s most már engedi, hogy keserűt is adhat neki. Ez sem használ. Kétségbeesetten fut újra az orvoshoz, és rimánkodik, hogy tehet vele, amit csak akar, megoperálhatja, injekciókat adhat, csak az életét mentse meg. Így van Isten is velünk. Először szelíden, majd keményebben ostoroz, míg végül nem kímélve semmit, büntet, csakhogy megmentsen az örök élet számára. Képes összetörni, megalázni, de szeretetből, kegyelemből.
Az evangélizáció nagy hatással volt rám. Végiggondoltam addigi életemet, felrémlettek a bűneim, és észrevettem, hogy nem vagyok olyan jó, amilyennek képzeltem magamat. Még akkor sem, ha naponta olvastam is a Szentírást, de Istennek általa közölt figyelmeztetéseit nem vettem komolyan, olvasását csak felületesen, csupán megszokott teendőmnek tartottam. Így Istennel való kapcsolatom felületessé vált, az ige nem lett élővé számomra. Éreztem, hogy ezen sürgősen változtatnom kell. Ehhez kértem a segítséget mennyei Atyámtól.
Arra indított, hogy egy szegedi evangélizációs sorozaton vegyek részt zsúfolt egyetemi elfoglaltságom ellenére is. Valóban mindennap ott is voltam. Nem bántam meg, mert ez a naponként megismétlődő találkozás Istennel sok további bűnömre is rámutatott.
Ráébredtem arra, hogy milyen vagyok. Nem kellett az ige sem igazán. Irtóztam tőle, mert mindig fájó sebeket szakított fel, amikor belenéztem. Eljutottam a kétségbeesésig. Nem is tudtam, mi van velem. Csak így mondtam másoknak: nem ismerek magamra. Befelé fordultam. Elzárkóztam mindenkitől és mindentől. Így akartam enyhíteni a kínt. Nem sikerült. Ekkor Isten csodálatos szeretetével megkeresett magányomban, és szelíden megfogta a kezemet.
A Gal 5,19–21-ben felsorolt bűnök közül különösen az irigység, a patvarkodás, a versengés szorítottak nagyon. Isten nem engedte, hogy így éljek tovább. Naponként odavezetett, és erőt adott hozzá, hogy mindig ott legyek a heti alkalmakon, ahol aztán levetkőztetett teljesen.
Az evangélizáció Jn 1,49 versével folytatódott – „… láttalak téged…” Az Úr látott mindent az életemben. Minden magamban rejtegetett bűnt. Amelyek nyilvánvalóak voltak, azok még valahogyan magyarázhatók azzal, hogy én ilyen természetű vagyok, nem tehetek róla; de a belső, titkos bűnök, ezeket csak ő látja. Ez borzasztóan hangozhat, de így van jól.
Madagaszkár szigetén – mondta az evangélizáló lelkész – az egyik jelentés szerint a lakosság 15 százaléka él az úrvacsorával. Ugyanakkor Szegeden még egy százalék, sőt annak a fele sem. Elmondta, hogy milyen a kereszténységünk. Gandhi annak idején azt mondta, hogy neki Jézus kell, de az európaiak kereszténysége nem. Közülük arra sokan gyávák, hogy megtagadják Krisztust, de úgy bűnözni, úgy irigykedni, úgy civakodni, úgy paráználkodni, úgy gyűlölni senki sem tud, mint az európai keresztények. Sem hideg, sem hév – langymeleg kereszténység. Azt hiszi, van Istene, holott nincs. És a bűn úgy marokra szorítja a szívüket, hogy kiprésel belőle minden szeretetet, alázatot, szelídséget, hálát… A bűn kilúgozza a gondolatainkat, és marad a szenny, a piszok. Az egész gondolatvilágot úgy meg tudja rontani, hogy azután az ember már nem különb az állatnál. Isten ebben a romlásban és mások megrontásában akar megállítani.
Belém markolt az a gondolat is, hogy nem lehet egyedül bűnözni, mert az én bűneim másokat is megrontanak, távol tartanak, elidegenítenek Istentől. Ó, hány lélek riadt el, maradt éhesen, vagy éppen botránkozott meg rajtam! Ilyenkor feltör az ember szívéből: mit lehet most már tenni? Van mentség? Van segítség?
Van, Jézusnál. Térj meg!
A következő napon Lk 18,13 került sorra: „Isten, légy irgalmas nékem, bűnösnek!” Légy irgalmas nékem, szakadt fel belőlem is a kérés. Amikor már összeroskad az ember, kétségbeesve csak ennyit mond: megadom magam. Akkor jön Isten a kegyelmével, és az ilyen megadott életeket magához veszi. Uram, én most már nem mehetek sehová se, nincs helyem rejtőzködni, ismersz, látsz. Mit tegyek, mit tehetek…? Uram, megadom magam a te kegyelmednek.
Azután Isten szólt Mt 9,13 által: „Irgalmasságot akarok és nem áldozatot. Mert nem igazakat hívogatni jöttem, hanem a bűnösöket a megtérésre.” Most már nincs szavad őellene. Várod őt, mert irgalmasságot akar. Vedd észre, hogy amikor kiáltoztál Isten ellen, amikor szégyenteljesen a bűnben voltál, akkor a sátán akarata volt az. De Jézus győzött, és kegyelmével elfogad téged. Valóban el is fogadott, megújította az életemet.
Csupán néhány gondolatot ragadtam ki a délvidéki ébredési mozgalom evangélizációiból, amelyek akkor helyreigazították lelki életemet, megújulást és megerősödést jelentettek számomra. Újra teljes szívvel és lélekkel igyekeztem az igével naponként táplálkozni, keresni, kutatni és cselekedni az én Atyám parancsait, megújult lélekkel igyekeztem szolgálni őt. Ezért magam is részt vettem a tanyai missziói szolgálatokban a nyári szünidőben.
Ezek az alkalmak voltak számomra a legáldottabbak, melyek szorossá tették szövetségemet az én megváltó Jézus Krisztusommal. Ez adott erőt az egyetemi éveim sikeres befejezéséhez. Hálatelt szívvel gondolok ezekre az alkalmakra, és kívánom, hogy népünk szorongattatott helyzetében lelki megújulást hozzanak el ma is. Könyörögjünk érte!
Szenczi László
::Nyomtatható változat::
|