Cantate

Hús­vét ün­ne­pe

Hozzászólás a cikkhez

Múlt he­ti be­kö­szön­tőnk­ből ér­te­sül­het­tek ró­la, hogy leg­na­gyobb ün­ne­pün­kön, hús­vét­kor új­ra­in­dul a Can­ta­te ro­vat. Ma, a he­ti éne­kek­ről szó­ló so­ro­zat ele­jén ugyan­az az ének ke­rül sor­ra, mint amellyel ta­valy ilyen­kor be­fe­jez­tük az Ének­Kincs­Tár ro­va­tot. Ahogy ígér­tük: előbb elem­zést ol­vas­hat­nak, majd az ének szö­ve­gé­re ké­szült me­di­tá­ció kö­vet­ke­zik.

A Li­tur­gi­kus könyv így ír a ja­va­solt ének­rend­ről: „…min­den ün­ne­pünk­höz két – éne­kes­köny­vünk­ből szár­ma­zó – éne­ket aján­lunk, olya­no­kat, ame­lyek mind szö­ve­gük­ben, mind dal­la­muk­ban a leg­in­kább meg­szó­lal­tat­ják egy-egy ün­nep jel­leg­ze­tes üze­ne­tét. Az el­ső ének szo­ro­san az ün­nep­hez kap­cso­ló­dik, a má­so­dik emel­lett szem előtt tart­ja az Út­mu­ta­tó he­ti igé­jét is. Az év­ről év­re is­mét­lő­dő éne­kek­nek a gyü­le­ke­zet tu­da­tá­ban hoz­zá kell kap­cso­lód­ni­uk egy-egy ün­nep­hez, idő­szak­hoz.”

Ezt a fo­lya­ma­tot sze­ret­tük vol­na se­gí­te­ni ed­di­gi írá­sa­ink­kal, és ez a cé­lunk most is.

A Di­cső­ség né­ked, Is­te­nünk! (EÉ 216) a re­for­má­ció ko­rá­nak ki­emel­ke­dő kom­po­zí­ci­ó­ja. Szö­ve­gét Mic­ha­el We­iße (1488–1534), a Cseh Test­vé­rek lel­ké­sze ír­ta. A vers min­tá­ja a Sur­re­xit Ch­ris­tus ho­die kan­ció, me­lyet We­iße húsz vers­szak­ra bő­vít. Az éne­kes­köny­vünk­ben meg­je­le­nő hat stró­fa a fel­tá­ma­dás hir­de­té­sé­re, az an­gyal ál­tal el­mon­dott öröm­hír­re össz­pon­to­sít. Az ének 1609-ben ke­rült be evan­gé­li­kus éne­kes­könyv­be: Mel­chi­or Vul­pi­us (1570–1615) we­ima­ri kán­tor dal­la­ma és har­mo­ni­zá­ci­ó­ja nagy­ban hoz­zá­já­rul az ének ked­velt­sé­gé­hez.

A rész­le­tes elem­zés meg­ta­lál­ha­tó az Evan­gé­li­kus Élet 2009/15. szá­má­ban. Most in­kább is­mer­ked­jünk meg kö­ze­lebb­ről az­zal a mű­faj­jal, amely­ből ez az ének is szár­ma­zik.

A kö­zép­kor­tól kezd­ve igen nép­sze­rű kan­ció egy­szó­la­mú, la­tin nyel­vű val­lá­sos ének. Jel­lem­ző­je a stro­fi­kus szer­ke­zet, a ref­rén hasz­ná­la­ta, a könnyen éne­kel­he­tő dal­lam. Me­lo­di­ká­já­ban né­pi és egy­há­zi ele­mek ke­ve­red­nek. Több­nyi­re a leg­je­len­tő­sebb ke­resz­tény ün­ne­pek teo­ló­gi­ai mon­da­ni­va­ló­ját, dog­ma­ti­kai tar­tal­mát fog­lal­ja köz­ért­he­tő, ver­ses for­má­ba. Ez tet­te le­he­tő­vé, hogy a re­for­má­ció ide­jén anya­nyel­vű gyü­le­ke­ze­ti ének­ké ala­kít­sák. Eb­be a mű­faj­ba tar­to­zik pél­dá­ul a Hadd zeng­jen ének­szó (EÉ 151), a Kit sok bol­dog pász­tor di­csért (EÉ 152), a Mind jöj­je­tek, ör­vend­je­tek (GyLK 814): va­la­mennyi hár­mas lük­te­té­sű, tán­cos dal­lam­mal jár együtt. Ka­rak­te­re mi­att eb­be a cso­port­ba so­rol­ha­tó a Fel­vir­radt ál­dott, szép na­punk (EÉ 217) és a Fel­tá­madt Is­ten szent Fia (EÉ 218) is.

Kí­vá­nom, hogy éne­ke­ink is vi­gye­nek kö­ze­lebb min­ket a fel­sza­ba­dult hús­vé­ti öröm­höz!

Ecse­di Zsu­zsa

::Nyomtatható változat::