Kultúrkörök

Hozzászólás a cikkhez

Ke­re­sik-e ma az em­be­rek a me­di­tá­ci­ós iro­dal­mat? Hi­szen el­ural­kod­ni lát­szik min­den mű­faj­ban az „ame­ri­kai stí­lus”: min­den mo­zog, min­den­ki ro­han, ál­lan­dó­an tör­té­nik va­la­mi, min­den­ki mond­ja han­go­san a ma­gá­ét. Le­het az já­ték­film vagy gyer­me­kek­nek va­ló rajz­film, re­gény, szín­da­rab vagy al­kal­mi mű­sor – hi­ány­zik az el­gon­dol­kod­ta­tó csend.

A kér­dés­re, mennyi­re van ma igény csend­re, me­di­tá­ci­ó­ra, már az is fe­le­let, hogy egy so­ro­zat ötö­dik kö­te­tét tart­juk a ke­zünk­ben. Gra­tu­lál­ha­tunk a szer­kesz­tő­nek és a ki­adó­nak, hogy nem ad­ták fel a re­ményt: igen­is kell a csend, a spi­ri­tu­a­li­tás.

Aho­gyan az öt­ven év fe­let­ti­ek­nek kü­lön ké­szít­mé­nye­ket kí­nál­nak vi­ta­mi­nok­ból és hasz­nos ás­vá­nyi anya­gok­ból, így ke­rül­het az idő­seb­bek, a „szép­ko­rú­ak” asz­ta­lá­ra ez az össze­ál­lí­tás. Me­di­tá­ci­ók bib­li­ai igék alap­ján, imád­sá­gok, ver­sek és nagy­sze­rű fény­ké­pek.

A so­ka­so­dó évek és a fo­gyat­ko­zó erő az őszt idé­zik, és a ko­ráb­bi év­ti­ze­dek­hez vi­szo­nyít­va bő­sé­ge­seb­ben ren­del­ke­zés­re ál­ló idő­ben fel­buk­kan­nak en­nek az élet­kor­nak a kér­dé­sei: öre­ge­dés, el­mú­lás, a kö­rü­löt­tünk szű­kü­lő vi­lág. A szer­kesz­tés ha­tá­sos, jó ér­zék­kel kö­ve­tik egy­mást a me­di­tá­ci­ók, az imád­ság és a ké­pek. El­gon­dol­koz­ta­tó egy-egy konk­rét élet­sors – mint pél­dá­ul Gré­ti né­nié – üze­ne­te a mai ge­ne­rá­ci­ók­nak. Vi­lág­iro­dal­mi gyöngy­szem a Pré­di­ká­tor köny­ve 12. fe­je­ze­té­nek az idős kor­ról szó­ló köl­tői le­írá­sa.

Még az a tény sem za­va­ró, hogy egy-egy té­ma, han­gu­lat több­ször is elő­ke­rül, hi­szen a könyv nem egy­sze­ri, ele­jé­től vé­gé­ig va­ló „ki­ol­va­sás­ra” író­dott, ha­nem gya­ko­ri kéz­be vé­tel­re és a sza­ka­szok át­gon­do­lá­sá­ra. A Mo­za­i­kok cí­mű fe­je­zet vagy az év­for­du­ló­kon va­ló el­gon­dol­ko­dás azok­ba a spi­ri­tu­á­lis rej­té­lyek­be ve­zet­nek, ame­lyek­re sok­szor saj­nál­tuk az időt ed­dig, de az év­ti­ze­dek sú­lya alatt nem tud­juk őket el­űz­ni ma­gunk­tól.

Elő­ke­rül­nek adós­sá­ga­ink, mu­lasz­tá­sa­ink, bű­ne­ink, és sok­szor rá­jö­vünk: „Ezt kár volt mon­da­nom.” A lel­ké­szi szol­gá­lat­ban töl­tött élet örö­mei és gond­jai ugyan­úgy he­lyet kap­nak a könyv­ben, mint a „ci­vil” éle­téi. Nagy­sze­rű gon­do­lat volt ün­ne­pi per­ce­ink szá­má­ra, szent­es­té­re, szü­le­tés­nap­ra, de be­teg­ség­re és ha­lál­eset­re szó­ló­an is rö­vid el­csen­de­se­dé­si li­tur­gi­át kö­zöl­ni. Kár, hogy más élet­hely­ze­tek – pél­dá­ul gyer­mek, uno­ka szü­le­té­se, ke­resz­te­lő, es­ke­tés – ki­ma­rad­tak.

Sok szó esik az egyé­ni élet prob­lé­má­i­ról, ez­zel szem­ben szin­te ki­ma­rad a csa­lád­ban, is­me­rő­sök kö­zött, mun­ka­he­lyen, kö­zös­ség­ben adó­dó konf­lik­tu­sok fel­tá­rá­sa és azok ke­ze­lé­se. Ma az egy­há­zak­ban, az öku­me­né­ben egy­re több­ször a „gyó­gyí­tó em­lé­ke­zés” (he­a­ling of mem­ori­es, hei­len­des Erin­nern) mód­sze­ré­vel né­zünk szem­be a ko­ráb­bi egy­ház­tör­té­ne­ti ese­mé­nyek, a val­lás­há­bo­rúk vagy a mai fe­le­ke­ze­ti el­len­té­tek té­nye­i­vel. Ez be­le­il­le­ne a könyv te­ma­ti­ká­já­ba.

Idő­sebb és fi­a­ta­labb szer­zők csen­des per­cek­re, imád­ság­ra, éle­tünk Is­ten előt­ti át­gon­do­lá­sá­ra hív­nak mind­nyá­jun­kat: „Is­te­nem, las­san meg­ta­nu­lom, hogy mind­ezek ve­lem is meg­tör­tén­het­nek. Adj tü­rel­met ön­ma­gam­hoz és má­sok­hoz, hogy fel­ké­szül­jek er­re a vál­to­zás­ra.”

Dr. Har­ma­ti Bé­la

::Nyomtatható változat::