Élő víz

Hozzászólás a cikkhez

Krisz­tus mond­ja: „Ha­lott vol­tam, de íme, élek örök­kön-örök­ké, és ná­lam van­nak a ha­lál és a po­kol kul­csai.” (Jel 1,18)

Hús­vét he­té­ben az Út­mu­ta­tó reg­ge­li és he­ti igéi ezt zen­gik: az Úr Krisz­tus va­ló­ban fel­tá­ma­dott meg­iga­zu­lá­sunk­ra, ő a hús­vé­ti hit Te­rem­tő­je. Di­csér­jük az Urat! „Ál­dott az Is­ten, a mi Urunk Jé­zus Krisz­tus Aty­ja, aki nagy ir­gal­mas­sá­ga sze­rint új­já­szült min­ket élő re­mény­ség­re; Jé­zus Krisz­tus­nak a ha­lál­ból va­ló fel­tá­ma­dá­sa ál­tal.” (1Pt 1,3; LK) „Üd­vös­ség és sza­ba­du­lás kely­hét ve­szem, és az Úr ne­vét ének­lem.” (GyLK 750) A fe­hér ­ru­hás if­jú az üres sír­ból hir­de­ti: „Ne fél­je­tek! A ná­zá­re­ti Jé­zust ke­re­si­tek, akit meg­fe­szí­tet­tek? Fel­tá­madt, nin­csen itt.” (Mk 16,6) Pál is eszünk­be jut­tat­ja a ka­pott evan­gé­li­u­mot: „Krisz­tus meg­halt a mi bű­ne­in­kért (…). El­te­met­ték, és (…) fel­tá­madt a har­ma­dik na­pon. Leg­utol­já­ra pe­dig (…) meg­je­lent ne­kem is.” (1Kor 15,3.4.8) De a Fel­tá­ma­dott is szól a min­den­ko­ri, rest szí­vű em­mau­si ván­do­rok­hoz: „Hát nem ezt kel­lett-e el­szen­ved­nie a Krisz­tus­nak, és így meg­di­cső­ül­nie?” Ám ők ott a sze­mé­lyes ta­lál­ko­zás nyo­mán fel­he­vült szí­vű ta­nít­vá­nyok­ká let­tek, és „ők is el­be­szél­ték, ami az úton tör­tént, és hogy mi­ként is­mer­ték fel őt a ke­nyér meg­tö­ré­sé­ről” (Lk 24,26.35). Ne­künk van ki­ről/mi­ről el­be­szél­ni­va­lónk? Mi­énk Lu­ther e bi­zony­ság­té­te­le? „Is­ten, ki a Krisz­tust fel­éb­resz­tet­te ha­lot­ta­i­ból, meg­ele­ve­ní­ti majd a mi ha­lan­dó tes­tün­ket is. Mi sem ma­ra­dunk a sír­ban, ha­nem fel­tá­mad­va, ve­le együtt tes­ti­leg is örök hús­vé­tot ün­ne­pe­lünk!” Pál ezt így in­do­kol­ja: „Jé­zus Krisz­tus le­győz­te a ha­lált, és vi­lá­gos­ság­ra hoz­ta az el nem mú­ló éle­tet az evan­gé­li­um ál­tal.” (2Tim 1,10; LK) Urunk, ím, fel­tá­madt, mi is fel­tá­ma­dunk. „Ha csak eb­ben az élet­ben re­mény­ke­dünk a Krisz­tus­ban, min­den em­ber­nél nyo­mo­rul­tab­bak va­gyunk.” (1Kor 15,19) De Pál szin­te egy lé­leg­zet­vé­tel­lel foly­tat­ja bi­zony­ság­té­te­lét: „Ám­de Krisz­tus fel­tá­madt a ha­lot­tak kö­zül, mint az el­huny­tak zsen­gé­je”; „…az­után az ő el­jö­ve­te­le­kor kö­vet­kez­nek azok, akik a Krisz­tu­séi.” (1Kor 15,20.23) De mit je­lent a test fel­tá­ma­dá­sa? „Az el­ső em­ber föld­ből, por­ból va­ló, a má­so­dik em­ber menny­ből va­ló.(…) És amint vi­sel­tük a föl­di­nek a ké­pét, úgy fog­juk vi­sel­ni a mennye­i­nek a ké­pét is.” (1Kor 15,47.49) Hús­vé­ti hi­tét így összeg­zi Pál: ami­kor a ha­lan­dó hal­ha­tat­lan­ság­ba öl­tö­zik, ak­kor lesz „tel­jes a di­a­dal a ha­lál fö­lött”. Ve­le együtt ad­junk há­lát az Úr Is­ten­nek, „aki a di­a­dalt ad­ja ne­künk a mi Urunk Jé­zus Krisz­tus ál­tal” (1Kor 15,54.57). Két­ezer éve min­den pén­tek e győ­ze­lem­re és a bűn­ből va­ló sza­ba­du­lá­sunk­ra em­lé­kez­tet, „mert a mi hús­vé­ti bá­rá­nyunk, a Krisz­tus, már meg­ál­doz­ta­tott” (1Kor 5,7). Er­ről szól Pál evan­gé­li­u­ma is: „Igaz be­széd ez: Ha ve­le együtt hal­tunk meg, ve­le együtt fo­gunk él­ni is.” (2Tim 2,11) Ezért: „Vá­rom a hol­tak föl­tá­ma­dá­sát és az el­jö­ven­dő örök éle­tet.” (Ni­ce­ai hit­val­lás) Valld: „Uram, ki­hoz­tál en­gem a hol­tak ho­ná­ból, élet­ben tar­tot­tál, nem ros­kad­tam a sír­ba.” (GyLK 689,3) S hidd: „Jé­zus, Üd­vö­zí­tőm él, / Ve­le együtt én is élek. (…) Hol lá­tás­sá lesz a hit, / Mely örök­ké üd­vö­zít.” (EÉ 369,2.4)

Ga­rai And­rás

::Nyomtatható változat::