Élő víz

Hozzászólás a cikkhez

John Owens üz­le­ti igaz­ga­tó A si­ker pa­ra­do­xo­na cí­mű köny­vé­ben ar­ról ír, mi­lyen ér­zés a szak­mai kar­ri­er csú­csán len­ni, mi­köz­ben ma­gán­éle­te ro­mok­ban he­ver. Fe­le­sé­ge két gye­re­ké­vel el­hagy­ta, al­kal­ma­zot­tai és mun­ka­tár­sai meg­sza­kí­tot­ták ve­le a sze­mé­lyes kap­cso­la­tot, sőt még a ba­rá­tai is hi­de­gek és tá­vol­ság­tar­tó­ak let­tek irá­nyá­ban. Ő lett an­nak az üz­le­ti ve­ze­tő­nek a klasszi­kus meg­tes­te­sí­tő­je, aki a szak­mai élet­ben si­kert si­ker­re hal­moz, míg a min­den­na­pi élet alap­ve­tő dol­ga­i­ban cső­döt mon­d.

Köny­vé­ben Owens így ír: „Nincs nyug­tom eb­ben az iro­dá­ban. Mil­lió gon­do­lat jár a fe­jem­ben, egy lis­ta, me­lyen ezer el­vég­zen­dő do­log so­ra­ko­zik. Ez a zűr­za­var, a ká­osz han­gu­la­tát kel­ti ben­nem. A mo­ni­to­ro­mat cet­lik bo­rít­ják, egy ra­kás ol­va­sat­lan könyv, új­ság és fo­lyó­irat fog­lal­ja el az író­asz­ta­lom je­len­tős ré­szét. Bár vet­tem egy Zen cso­bo­gót, amely ne­ga­tív io­no­kat bo­csát­va a le­ve­gő­be csök­ken­ti a stresszt, de a le­ve­gő annyi­ra szá­raz, hogy el­pá­ro­log be­lő­le a víz, és csak a kis mo­tor bú­gá­sát hal­lom a víz nyug­ta­tó cso­bo­gá­sa he­lyett.”

Ha a fen­ti élet­kép va­la­mi­lyen mó­don a te éle­ted­re is jel­lem­ző, egy dol­got tu­dok aján­la­ni: állj meg! „Za­bo­lázd meg a meg­bok­ro­so­dott te­en­dő­i­det!”, az­az las­síts le annyi­ra, hogy ér­zé­kel­ni tudd a té­ged kö­rül­ve­vő vi­lá­got.

Éven­te szá­mos ke­resz­tény gyü­le­ke­zet él a böjt ha­gyo­má­nyá­val. Eb­ben a negy­ven na­pig tar­tó idő­szak­ban Jé­zus Krisz­tus­ra em­lé­kez­nek és ar­ra a negy­ven nap­ra, ame­lyet Jé­zus a pusz­tá­ban töl­tött, hogy fel­ké­szül­jön a rá vá­ró kí­sér­té­sek­re, meg­pró­bál­ta­tá­sok­ra. A tör­té­net az Új­szö­vet­ség­ben, Má­té evan­gé­li­u­má­nak 4,1–11 ré­szé­ben ta­lál­ha­tó.

So­kan így vagy úgy, de ha­son­lí­tunk Owens­re: meg­szál­lot­tan ro­ha­nunk egyik hely­ről a má­sik­ra foly­ton azt ku­tat­va, ho­gyan ér­het­nénk el nagy és ki­hí­vást je­len­tő cé­lo­kat – gyak­ran anél­kül, hogy fel­ten­nénk ma­gunk­nak azt az egy­sze­rű kér­dést: mi­ért is?

Most már végefelé járunk ennek a hosszú böjti időszaknak. Még ha nem va­gyunk is temp­lom­ba já­ró vagy hí­vő em­be­rek, bölcs do­log len­ne éven­te időt sza­kí­ta­ni az el­csen­de­se­dés­re, meg­áll­ni egy rö­vid idő­re, ahogy a böjt is ja­va­sol­ja, ki­je­löl­ve az ön­meg­ta­ga­dás és fe­gye­lem ide­jét. Le­csil­la­pít­va a kö­rü­löt­tünk le­vő ká­oszt annyi­ra, hogy ész­re­ve­gyük a min­ket kö­rül­ve­vő em­be­re­ket és a ha­tá­so­kat, me­lyek át­jár­ják éle­tü­nket. Va­ló­ban meg­éri min­den­áron meg­va­ló­sí­ta­ni dé­del­ge­tett vá­gya­in­kat és cél­ja­in­kat?

Még jobb, ha akár na­pon­ta fel­tesszük ma­gunk­ban az aláb­bi kér­dé­se­ket és meg is pró­bá­lunk vá­laszt ke­res­ni rá­juk: Mi­lyen sze­mé­lyes és csa­lá­di cél­ja­im van­nak az el­kö­vet­ke­ző na­pok­ra? Mi­lyen ré­gi dol­go­kat kell az éle­tem­ből szám­űz­ni, mi­előtt új dol­gok­kal be­tölt­het­ném a helyüket? Ho­gyan tu­dom meg­te­rem­te­ni a szent­ség és tisz­ta­ság he­lyét éle­tem­ben a ro­ha­nó vi­lá­gunk­ban?

An­nak ha­lo­ga­tá­sa, hogy elég időt szen­tel­jünk ezek­nek a kér­dé­sek­nek az őszin­te meg­vá­la­szo­lá­sá­ra, vé­gül töb­be ke­rül­het, mint gon­dol­nánk. Ahogy Jé­zus mond­ja: „Mert aki meg akar­ja men­te­ni az éle­tét, el­vesz­ti, aki pe­dig el­vesz­ti az éle­tét énér­tem, meg­men­ti azt.” (Lk 9,24)

Ro­bert D. Fos­ter (For­rás: Mon­day Man­na)

::Nyomtatható változat::