Élő víz

Hozzászólás a cikkhez

Fi­a­ta­labb ko­rom­ban ol­vas­tam egy­szer két ha­lász­ról, akik ré­sze­gen száll­tak be a csó­nak­ba. Nagy erő­fe­szí­tés­sel evez­tek, de se­hogy sem kö­ze­led­tek a túl­só part­hoz. Nem ér­tet­ték, mi aka­dá­lyoz­za őket. Vég­re ész­re­vet­ték: csó­nak­juk még min­dig az in­nen­ső part­hoz volt köt­ve…

Ez a kis tör­té­net gon­dol­ko­dás­ra kész­te­tett: nem va­gyok én is ha­son­ló ezek­hez a ha­lá­szok­hoz? Tu­laj­don­kép­pen mi is az élet­cé­lom? Ak­kor már ol­vas­ni kezd­tem a Bib­li­át, és meg­ér­tet­tem be­lő­le, hogy a túl­só part­ra kel­le­ne meg­ér­kez­nem… Meg­vi­lá­go­so­dott előt­tem, hogy az én éle­tem sem ha­lad jó irány­ba. Kezd­tem ke­res­ni en­nek az okát. Még szor­gal­ma­sab­ban ol­vas­tam to­vább Is­ten­nek igé­jét, míg vég­re rá­mu­ta­tott, hogy éle­tem ha­jó­ja meg van kö­töz­ve a bű­nök kö­te­le­i­vel. Hi­á­ba pró­bál­ko­zom hit­ben előbb­re jut­ni, a sá­tán meg­kö­töz. A bű­nök ten­ge­ré­ben in­kább süllyed, mint előbb­re ha­lad­na éle­tem. Szo­ron­gó ér­zé­sek vet­tek kö­rül.

Hús­vét ün­ne­pe kö­ze­le­dett. Ad­dig már sok hús­vét volt éle­tem­ben, de egyik sem je­len­tett szá­mom­ra kü­lö­nö­sebb ün­ne­pet. Vég­re hat­van év­vel ez­előtt el­jött az a hús­vét, amely szá­mom­ra is el­hoz­ta az iga­zi örö­met, bol­dog­sá­got, meg­úju­lást, egy új élet meg­in­du­lá­sát. Ezen a na­pon bol­dog ör­ven­de­zés­sel vet­tem tu­do­má­sul az an­gyal hír­mon­dá­sát: „Nin­csen itt, mert fel­tá­madt…” (Mt 28,6)

Mit is je­len­tett ak­kor szá­mom­ra ez az üze­net? An­nak fel­is­me­ré­sét, hogy élő Krisz­tu­som van!

Egy an­gol köl­tő, aki­től meg­kér­dez­ték, mit je­lent szá­má­ra Krisz­tus, így fe­lelt: „Ami a vi­rág­nak a nap, az ne­kem a Krisz­tus.” Amint a vi­rág­nak színt és il­la­tot a nap­su­gár, úgy az em­ber éle­té­nek Krisz­tus ad ér­té­ket. Így kezd­tem az­után én is új éle­tet az én élő, meg­vál­tó Krisz­tu­som­mal.

Tu­dom, hogy ma is na­gyon sok­fé­le­kép­pen vé­le­ked­nek Krisz­tus­ról. Egye­sek sze­rint tö­ké­le­tes em­ber volt, aki úgy tu­dott hin­ni, sze­ret­ni, meg­bo­csá­ta­ni, jót ten­ni és ál­do­za­tot hoz­ni, mint sen­ki más, és eb­ben van az ő utol­ér­he­tet­len­sé­ge. Má­sok sze­rint ra­jon­gó volt, aki meg­va­ló­sít­ha­tat­lan cé­lo­kat tű­zött az em­be­rek elé, aki­nek „rög­esz­mé­je” volt az Is­ten or­szá­gá­nak meg­ala­po­zá­sa azon a föl­dön, ahol ke­nyér kell az em­be­rek­nek, és a pénz a dik­tá­ló úr. Alá­za­tot, szol­gá­la­tot és ön­meg­ta­ga­dást hir­de­tett, ame­lyek­re – úgy­mond – na­gyon rá­fi­zet­nénk, ha gya­ko­rol­nánk. Jé­zus te­hát ke­gyet­len zsar­nok volt – do­hog­ják a vi­lág fi­ai –, aki igá­já­ba hajt­ja a sza­bad­ság­ra te­rem­tett em­bert, hogy ne­ki en­ge­del­mes­ked­jék. Be­fu­ra­ko­dik a bál­ter­mek­be, és er­köl­csi el­ve­i­vel meg­ront­ja a má­mo­ros órá­kat, ki­üti a kéz­ből a bo­ros­po­ha­rat.

Sok em­ber szá­má­ra Krisz­tus ke­gye­le­tes em­lék csu­pán. Ők a temp­lom­ban szí­ve­sen né­zik a fe­szü­le­tet, „el­hall­gat­ják” a ró­la szó­ló ta­ní­tást, ör­ven­dez­nek szü­le­té­se em­lék­ün­ne­pén, ma­guk­ba száll­nak ha­lá­la év­for­du­ló­ján, ám ér­tet­le­nül áll­nak a hús­vé­ti sír cso­dá­ja előtt.

Vi­lá­gos­sá vált előt­tem, hogy a mai em­bert ezért tud­ja oly erő­sen fog­va tar­ta­ni a sá­tán. Hús­vét ün­ne­pe azért nem hoz szá­muk­ra iga­zi sza­ba­du­lást, meg­úju­lást, mert ők még nem „bir­to­kol­ják” azt a Krisz­tust, aki le­győz­te a ha­lált.

Hoz­zuk hát ezért ide ezen az ün­ne­pen hi­tünk al­vó pa­ra­zsát, hadd szít­sa láng­ra a hús­vé­ti öröm­hír! Hadd mu­tas­sa meg ne­künk, hogy Krisz­tus a mi élő Meg­vál­tónk, aki meg­halt éret­tünk bű­ne­in­kért, de fel is tá­ma­dott, hogy szá­munk­ra meg­sze­rez­ze az örök éle­tet. Je­lent­se ezt szá­munk­ra a hús­vét, hogy meg­is­mer­hes­sük a drá­ga hús­vé­ti üze­net bol­dog­sá­gát: Krisz­tus fel­tá­ma­dott!

Ha te­hát még fog­va tart a sá­tán, ha a bű­nök még e vi­lág­hoz kö­töz­nek, hagy­juk oda ré­gi éle­tün­ket, kezd­jünk új éle­tet Krisz­tus­sal! Le­gyen ő az éle­tünk ve­zé­re, út­mu­ta­tó­ja! Le­gyen Krisz­tus élő va­ló­ság szá­munk­ra!

Ha mind­ezt el­fo­gad­juk, és hit ál­tal ma­gun­ké­vá tesszük, ak­kor lesz iga­zi hús­vé­tunk. Ak­kor ért­jük meg, mit je­lent a hús­vét: fel­tá­mad­ni Krisz­tus­sal új élet­re.

Le­gyen a hús­vé­ti üze­net min­den­ko­ri öröm­hír szá­munk­ra!

Szen­czi Lász­ló

::Nyomtatható változat::