Kultúrkörök

Hozzászólás a cikkhez

Bí­ró And­rás Élő be­széd cí­mű, 1946-ban meg­je­lent, el­ső ver­ses­kö­te­té­vel oly­annyi­ra bi­zo­nyí­tot­ta je­len­tős köl­tői ké­pes­sé­ge­ket fel­mu­ta­tó te­het­sé­gét, hogy pá­lya­kez­dé­se Baum­gar­ten-ösz­tön­dí­jas­nak mi­nő­sült; majd ki­zár­ták a Ma­gyar Írók Szö­vet­sé­gé­ből. Mind­össze há­rom éven be­lül tör­tént mind­ez. A re­mény­tel­jes te­het­ség­gel ál­dott fi­a­tal köl­tő így kény­sze­rült hu­za­mo­sabb ide­ig fi­ók­já­ba rej­te­ni ke­let­ke­ző mű­ve­it.

Köz­ben kü­lön­fé­le mun­ka­kö­rök­ben dol­go­zott, és 1965-ben új­ra­in­dí­tot­ta a már több mint húsz esz­ten­de­je szü­ne­tel­te­tett, A Ku­tya cí­mű szak­la­pot, s ki­tű­nő szer­kesz­tői ér­zék­kel for­mál­ta köz­ked­velt ma­ga­zin­ná. Ter­mé­sze­te­sen – ol­va­só­i­nak sze­ren­csé­jé­re – a szép­iro­da­lom gya­kor­lá­sát sem hagy­ta ab­ba, mert min­den meg­pró­bál­ta­tás el­le­né­re ma­ka­csul bí­zott al­ko­tó­ere­jé­ben, s nem alap­ta­la­nul…

A szép­ség ün­ne­pe cí­mű má­so­dik ver­ses­kö­te­tét 1982-ben ma­gán­ki­adás­ban je­len­tet­te meg, s az az­óta négy ki­adást meg­ért mű­ve – a hi­va­tá­sos ki­adók át­la­gos tel­je­sít­mé­nyét le­hen­ger­lő mó­don, mint­egy ko­ráb­bi könyv­ki­adó­ink pi­ac­ér­zé­keny­sé­gi ha­tás­fo­ká­nak cá­fo­la­ta­ként – nyolc­ezer (!) pél­dány­ban kelt el. Az író Bí­rót 1990-ben fo­gad­ta vissza az író­szö­vet­ség, s az utób­bi idő­szak­ban tu­cat­nyi­nál több köny­vet pub­li­kált: re­gé­nye­ket, ver­ses- és ri­port­köny­ve­ket, is­me­ret­ter­jesz­tő mű­ve­ket.

Ki­emel­ke­dő al­ko­tói tel­je­sít­mé­nye a Vér és öle­lés össze­fog­la­ló cí­mű, az Esz­tel­ne­ki csa­lád ezer évét fel­dol­go­zó, igen ala­pos és ter­je­del­mes re­gény­tri­ló­gi­á­ja. Dá­vid és Gó­li­át, va­la­mint Má­ria val­lo­má­sai cí­mű po­é­mái, az 1948 és 1961 kö­zött fi­ók­ban ma­radt ver­se­i­ből össze­ál­lí­tott, vé­gül Ko­lozs­vá­rott 1994-ben ki­adott Holt an­gya­lok sem hagy­ha­tó­ak em­lí­tés nél­kül. Né­hány írá­sát an­gol, fran­cia, né­met, orosz, spa­nyol és svéd nyelv­re is le­for­dí­tot­ták.

A Szé­kes­fe­hér­vá­rott 1923-ban szü­le­tett, ma Érd­li­ge­ten élő al­ko­tó te­hát hosszú ke­rü­lő úton ju­tott el új­ra az őt mél­tán meg­il­le­tő mű­vé­szi meg­be­csü­lé­sig. Írói te­vé­keny­sé­gét a Ma­gyar Köz­tár­sa­ság Ezüst Ér­dem­ke­reszt­je ki­tün­te­tés­sel is­mer­ték el.

Hit és bi­za­lom cím­mel 1997-ben ad­ta köz­re vá­lo­ga­tott ver­se­it, s a kri­ti­ka ré­gi adós­sá­ga, hogy e köl­té­sze­tet mél­tán és fo­lya­ma­to­san ke­zel­je. A kö­tet bo­rí­tó­ján te­kin­té­lyes kül­se­jű fér­fi arc­ké­pe fo­gad­ja az ol­va­sót, és bölcs de­rűt su­gár­zó te­kin­te­té­vel hív­ja kö­te­té­nek s lel­ké­nek bel­ső vi­lá­gá­ba. Az 1982 és 1995 kö­zött írott sza­bad és kö­tött for­má­jú, ko­ráb­ban még ki­adat­lan ver­sek­ből vá­lo­ga­tott kö­tet da­rab­ja­i­nak leg­főbb ér­de­me a köl­tő szi­go­rú er­köl­csi vér­te­ze­té­nek pél­dá­ja, ami­ben fon­tos sze­re­pet kap az ön­zet­len sze­re­tet, a hit fe­gyel­me, a bi­za­lom ne­héz hely­ze­te­ken is át­len­dí­tő ere­je. A szi­lárd jel­le­mű, is­ten­fé­lő, em­ber­tár­sa­i­nak szé­pet-jót su­gal­ló al­ko­tó­mű­vész éle­tünk je­len­sé­ge­it für­ké­szi, s ere­de­ti, ter­mé­sze­tes, tisz­tán ért­he­tő nyel­ven, az em­ber­ség su­gár­zó pél­dá­i­val, a mű­velt­ség kút­já­nak mé­lyé­ből me­rít­ve te­remt sa­já­tos han­gu­la­tot min­den mű­vé­ben. A cím­adó vers nem­hi­á­ba ter­jed nagy si­ker­rel Szi­ge­ti Esz­ter meg­ze­né­sí­té­sé­ben és elő­adá­sá­ban: „Ál­dott légy bim­bó­zó ta­vasz, te / re­mé­nye­ink ri­kol­tó ra­gyo­gá­sa!”

E kö­tet­kez­dő so­rok­ból is ér­ző­dik a lel­ki­is­me­re­tes toll­for­ga­tó er­köl­csi és esz­té­ti­kai ér­zé­ke, s ez a meg­nye­rő, biz­ta­tó, in­tel­li­gens mo­dor jó­sá­gos nap­sü­tés­ként su­gár­zik a to­váb­bi ver­sek­ből is. Meg­fá­radt ko­runk­ban, ami­kor fi­a­tal em­be­rek ér­zik ma­gu­kat fe­les­le­ges­nek, éle­tü­ket pe­dig cél­ta­lan­nak, Bí­ró And­rás ta­pasz­ta­la­ta­i­nak bir­to­ká­ban ké­pes a köl­té­szet esz­kö­ze­i­vel tá­maszt nyúj­ta­ni:

Nya­rát si­rat­ja, lásd, a kert –
én még­sem si­ra­tom nya­ram,
jól tu­dom: aki új­ra kezd,
an­nak nem egy – száz nya­ra van!

Lé­lek­be­li vér­te­ző­dé­sünk leg­jobb te­re­pei a biz­ton­sá­gos for­ma­ke­ze­lés­sel ala­kí­tott da­lai, rom­lat­lan mon­da­ni­va­ló­juk­kal, mint az imént idé­zett, Aki új­ra­kezd cí­mű ese­té­ben is. Té­mái kö­zül a kris­tály­tisz­ta sze­re­lem, a ter­mé­szet ra­jon­gó imá­da­ta, a csa­lá­di kap­cso­la­tok ha­lá­lon tú­li bont­ha­tat­lan­sá­ga a leg­jel­lem­zőbb.

Ér­vé­nye­sen van je­len a tör­té­nel­mi vissza­pil­lan­tás is… Ilyen pél­dá­ul a nyolc­éves ko­rá­ból meg­őr­zött él­mé­nye: lát­ta Krú­dy Gyu­lát konf­lis­ba száll­ni a Kör­úton. Több ver­sé­ben ele­ve­ne­dik meg a tör­té­ne­lem, rég­múlt ko­ro­ké ve­gyül a kö­zel­múl­té­val. Ön­ál­ló vers­ben ál­lít em­lé­ket – töb­bek kö­zött – La­ti­no­vits­nak, Má­ra­i­nak.

E vers ép­pen ak­tu­á­lis, de az éle­té­nek 87. évét má­jus­ban be­töl­tő Bí­ró szin­te össze ver­se ar­ról ta­nús­ko­dik, hogy hit­re és bi­za­lom­ra épü­lő lé­tünk har­mó­ni­á­ját ki­zá­ró­lag hit­tel és bi­za­lom­mal te­he­ti tar­tós­sá az em­ber. Ezek lé­nye­ges tá­ma­szai a bol­dog­ság­hoz, bol­do­gu­lás­hoz ve­ze­tő úton. A bol­dog­ság­ról ép­pen a köl­tő­nek van leg­hi­te­le­sebb fo­gal­ma:

Mi a bol­dog­ság?
Bel­ső bé­ke,
a har­mó­nia tel­jes­sé­ge,
le­győ­zött­sé­günk
eré­nye,
ön­ma­gunk ke­mény
tör­vé­nye,
örö­münk tisz­ta
edé­nye,
Is­ten nyug­ta­tó
sze­me fé­nye.

(Mi a bol­dog­ság?)

Va­jon mi le­het az oka ver­ses­kö­te­tei si­ke­ré­nek? Leg­va­ló­szí­nűb­ben az, hogy a for­ma­ér­zé­keny, ne­mes kon­zer­va­ti­viz­mus köl­tő­jé­nek ver­sei át­örö­kí­tő sze­rep­pel bír­nak. Át­emel, vagy­is se­gít meg­őriz­ni va­la­mit ab­ból az ér­zés­vi­lág­ból, amely az em­be­ri­ség örök lét­tör­vé­nyé­nek tar­tó­pil­lé­re, mint az ön­zet­len-ér­dek­te­len sze­re­tet, a jó­ság, a szép­ség ész­re­vé­te­le és al­kal­ma­zá­sa.

„A ma em­be­re örö­kös ro­ha­ná­sá­ban meg­fá­rad­va oly­kor el­tű­nő­dik: hol ta­lál­ja meg nyu­gal­mát leg­alább egy kis idő­re, hogy meg­újul­jék a ter­mé­szet és a sze­re­lem nyu­gal­mas ten­ge­ré­ben? Pél­dá­ul a köl­té­szet, a lí­rai fel­ol­dó­dás vi­lá­gá­ban” – vall­ja a köl­tő, aki olyan ta­nul­ha­tó vers­tar­tal­mak meg­je­le­ní­tő­je, mint az őszin­te­ség, a hit és a bi­za­lom, a tisz­ta, min­den­fé­le hát­só szán­dék­tól men­tes em­be­ri ér­zel­mek is­ko­lá­já­nak ál­ta­lá­nos ér­vé­nyű tan­anya­gai.

E köl­té­szet azért nagy­sze­rű, mert egy­sze­rű – mond­hat­nám ke­re­set­le­nül elő­buk­ka­nó szó­for­du­lat­tal, és így is van. Hi­te­lét iga­zol­ja az idő, az ol­va­sók meg­tar­tó sze­re­te­te. Bí­ró And­rás hit­tel írott ver­se­i­hez bi­za­lom­mal for­dul­hat­nak. Meg­győ­ző­dé­sem, hogy nem fog­nak csa­lód­ni ben­nük. A lé­lek kar­ban­tar­tá­sá­ra, az egyé­ni­ség új­ra­élesz­té­sé­re ér­de­mes időn­ként is­mét fel­la­poz­ni őket.

Zsi­rai Lász­ló

::Nyomtatható változat::