Keresztutak

Hozzászólás a cikkhez

Jellegzetesen szép tornyával hívja fel magára a figyelmet a nagytarcsai evangélikus templom. A Gödöllői-dombság lankái között megbúvó település gyülekezete január harmadik vasárnapján látta vendégül az Evangélikus Külmissziói Egyesület (EKME) munkatársait egy egész napos rendezvényre, mely a helyi fiatalság nyári piliscsabai táborának utótalálkozója is volt egyben.

Az esemény a vasárnap délelőtti istentisztelettel kezdődött. Érdekes és jóleső látvány, hogy a helyiek közül még milyen sokan viselik büszkén a népviseletet, őrizve a hagyományokat, kötődve a múlthoz.

Nagytarcsa múltjához az egyházi élet elevensége is mindig hozzátartozott. Talán nem véletlenül nyitotta meg éppen ott a kapuit 1948. október 17-én az Evangélikus Misszionáriusképző Intézet, amelyet később ugyan bezáratott az ateista államhatalom, de hatása még évtizedekkel később is érzékelhető maradt. Igehirdetésében ezért is hívta fel a figyelmet az EKME lelkészi elnöke, B. Pintér Márta arra, hogy a hit lángját, a szolgálat tüzét nem szabad hagyni kialudni. A hiteles keresztény életnek, a vonzó Krisztus-követésnek alapfeltétele a folyamatos párbeszéd, kommunikáció Isten és a megváltott ember között.

Az istentisztelet a külmissziói egyesület bemutatásával folytatódott. Gaál János ifjúsági referens és munkatársai ismertették a jelenleg is támogatott, aktuális missziós tevékenységeket. Beszéltek a kenyai és a kongói helyzetről. Képek vetítésével tárták a gyülekezet elé az ottani állapotokat. A látott nyomor, az utcagyerekekről készült fotók meggyőzően bizonyították a külmissziós tevékenység szükségességét.

A rövid ebédszünet után a program a gyülekezeti házban folytatódott. Ifjak és gyermekek, kisiskolások és gimnazisták játékos formában, sok-sok humorral fűszerezve emlékeztek vissza a nyárra, a Piliscsabán töltött napokra. Újra megelevenedtek az átélt események, a közös élmények. Csoportos játékokkal, körlevelek megfogalmazásával, fotózással telt az idő, majd a legvégén megszólaltak a gitárok, és közös énekléssel készültek a napot lezáró alkalomra: a családi áhítatra, amelyre négy órakor került sor újra a templomban.

Az egybegyűlt mintegy félszáz fiatal egy jelenetet láthatott. Az EKME ifjúsági vezetői által bemutatott „darab” képzeletbeli utazásra invitált. Egy postakocsira le-fel szálló – különféle karakterű – utasok beszélgetéseiből más és más emberi jellemvonásokkal szembesülhettek a nézők. Csupán annyi volt a közös a postakocsi utasaiban, hogy valamennyien aggódtak amiatt, vajon jó irányba halad-e a kocsi… Legfőképpen pedig abban szerettek volna bizonyosságra jutni, hogy jó kezekben van a gyeplő. A fiataloknak viszont nem okozott gondot megfejteni a jelenet üzenetét: nyugodtan hagyatkozzunk Istenre, mert az ő kezére bízva magunkat bizton célba ér életünk „postakocsija”, legyen bár az út bármilyen kanyargós, veszélyekkel teli!

Látva gyülekezetük tagjainak nyitottságát, a vendéglátó nagytarcsai lelkész házaspár – Baranka György és Mária – okkal utalt vissza a külmissziói nap végén a délelőtti igehirdetésre: a szolgálat tüzét nem szabad hagyni kialudni…

Petrik István

::Nyomtatható változat::