Napról napra

Hozzászólás a cikkhez

Vasárnap

Hiszek, segíts hitetlenségemen! Mk 9,24 (1Sám 30,6b; Mt 8,5–13; Róm 1,/14–15/16–17; Zsolt 107,23–43) A keresztény ember élménye és alappozíciója ez. Hit és hitetlenség. Hitetlenséget hozunk magunkkal, öröklünk, élünk. Hitet Isten ad, megújít és „működtet”. Hitünkben is ott bujkál a hitetlenség – így is kegyelemre szorulunk. Hitetlenségünkben azonban ott van a csíra – már ez is kegyelem –, a vágy a hitre, amelyet egyedül Isten adhat meg. Ez a feszültség azonban elkísér egy életen át. De ez a feszültség mozgatórugója lehet annak, hogy közeledni tudjunk Istenhez. Egyetlen dolgunk beismerni, felismerni és megvallani: hiszek, segíts hitetlenségemben. A nagy Ajándékozó nem hagyja figyelmen kívül ezt a kérést!

Hétfő

Pál írja: Krisztusban nincs zsidó, sem görög, nincs szolga, sem szabad, nincs férfi, sem nő, mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban. Gal 3,28 (Zak 6,15a; Ézs 19,19–25; Róm 1,1–7) Ez nem valamiféle egységmozgalom vagy emberi egyenlősdi. Ez a keresztény élet nagy ajándéka. Bár sokszínűek vagyunk, bár egyikünk sem ugyanolyan, mint a másik, mégis összetartozunk, egybetartozunk, mert Krisztusban hiszünk, Krisztusból élünk, Krisztus az Urunk. Benne megszűnnek az elválasztó falak, megszűnhetnek a szakadékok. Nem az érdekek és nem a közös érdeklődés köt össze, nem a hasonlóság hoz közel, és nem az ellentét vonz, hanem Krisztus közelsége, jelenléte, áldása tesz eggyé.

Kedd

Krisztus mondja: „Ismét meglátlak majd titeket, és örülni fog a szívetek, és örömötöket senki nem veheti el tőletek.” Jn 16,22 (Ézs 61,1.3; 1Kir 17,8–16, Róm 1,8–17) Nem csak adventben, kampányszerűen téma számunkra a Krisztus-várás. A keresztény ember egész élete erre irányul: készülünk a nagy találkozásra. Mindent ennek kellene meghatároznia: az élet nagy döntéseit és napi küzdelmeit. Látjuk a távlatot. Nem valamire készülünk, hanem arra, hogy Krisztussal végleg együtt lehessünk. Nem hiú remény ez, nem a vágyak kivetítése, nem is önbecsapó illúzió. Ígéretünk van rá. Az izgalmas feladat nem más, mint hogy úgy járjunk-keljünk a földi vándorúton, hogy el ne szalasszuk a nagy találkozást.

Szerda

Amikor ezt hallották a Jeruzsálemben összegyűltek, mintha szíven találták volna őket, ezt kérdezték Pétertől és a többi apostoltól: „Mit tegyünk, atyámfiai, férfiak?” ApCsel 2,37 (Zak 12,10a; Ruth 1,1–8/9–15/16–19a/19b–21/; Róm 1,18–32) Mi sokszor fordítva gondolkodunk: mit tegyünk, hogy Isten közelébe férkőzzünk, hogy elérjen a jó hír, szíven találjon az evangélium? Az ige talpra állítja feje tetején álló gondolatainkat: először eltalál a jó hír, majd megfogalmazódik bennünk a kérdés, hogy ennek nyomán mit tegyünk. Isten kegyelmének jele, hogy hív, hogy hangzik a szeretetéről szóló örömhír. Küld embereket („apostolokat”), hogy rajtuk keresztül megérintse a szívünket. Enélkül erőlködés maradna minden „vallásos igyekezet”. A „szíven ütő” evangélium azonban mozdít kezet-lábat, mozgósít akaratot, elszánást, energiákat. Halljuk az igét, és utána következzék a kérdés: mit tegyünk?

Csütörtök

Bocsásd meg vétkeinket. Mt 6,12 (1Sám12,20.23a; ApCsel 13,42–52; Róm 2,1–16) Szeret az Úr, ezért nincs még végünk – mondja Jeremiás próféta. Isten állandó jelzője ez: megbocsátó Úristen. Nem azért, mert „ez a dolga”, hanem azért, mert ez a szíve indulata. Ebbe kapaszkodva hangzik nap mint nap a Miatyánkban elmondott kérésünk: bocsásd meg a vétkeinket. Jó helyen kopogtatunk, hiszen lényünkből fakadó minden hibánkkal őt bántjuk, őellene cselekszünk. Ha azonban már a puszta kérésünkkel megvalljuk bűneinket, elhárul az akadálya annak, hogy a mi életünkben is áradjon a bűnbocsánat kegyelme.

Péntek

Krisztus mondja: „Amikor eljön a Pártfogó, akit én küldök nektek az Atyától, az igazság Lelke, aki az Atyától származik, az tesz majd bizonyságot énrólam.” Jn 15,26 (Neh 9,20a; Lk 4,22–30; Róm 2,17–29) A Szentlélek megvilágosító munkája nélkül Jézus csak egy egykori „celeb”, kiváló orvos-tanító, erkölcsi mércét állító példakép lehet számomra. A Szentlélek indíthat el és segít járni azon az úton, amelyen Krisztust uramnak és megváltómnak vallhatom. Jöjj, Szentlélek Úristen!

Szombat

Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban. Fil 4,7 (Zsolt 65,8; Jel 15,1–4; Róm3,1–20) Igazi hétlezáró mondat. Bennünk zakatolnak a mögöttünk lévő napok küzdelmei, eredményei és kudarcai. Bennünk él a vágy a megnyugvásra, arra, hogy békességet találjunk. De pislákol a reménység lángja is, hogy minden gondunk ellenére van holnap, van jövő hét, van jövő. Ebben a helyzetben „találhat szíven” minket a drága biztatás Isten minden értelmet meghaladó, szívünket és gondolatainkat Krisztusban megőrző békességéről, amely átfogja a múltat, a jelent és a jövőt.

Dr. Hafenscher Károly (ifj)

::Nyomtatható változat::