Keresztutak

Hozzászólás a cikkhez

Helyénvaló a cím, hiszen a 2011 jelképének a kenyeret választó chilei asszonyok éppen az ötezer ember megvendégelésének evangéliumi történetét jelölték ki a nők március 4-i világimanapjának igehirdetési alapigéjéül. Ott, a Genezáreti-tó partján tizenkét tele kosárra való kenyér gyűlt össze a maradékokból… Az alábbiakban néhány Pest megyei gyülekezet imanapi élményeinek „morzsáit” gyűjtöttük össze.

Az alberti evangélikus gyülekezetben különös varázsuk van az imanapi alkalmaknak. Az egyházközség szeretetotthonnal, iskolával és óvodával is rendelkezik. Ilyenkor ezeknek az intézményeknek a munkatársai is aktív szerepet vállalnak a liturgia felolvasásában, a terem díszítésében. Az egyik óvónő első alkalommal vett részt ilyen alkalmon. „Miközben olvastam a füzetből a rám bízott sorokat, lelkileg magam is töltődtem” – mondta búcsúzáskor a gyülekezet lelkészének. Ő nem nevelkedett vallásos családban, a chilei asszonyok vallomását hallgatva azonban rádöbbent, hogy a szíve mélyén – ösztönösen – mindig is Isten törvényét követte. Most már tudatosan akarja a krisztusi, önfeláldozó szeretetet megélni családjában és a rábízott gyermekek között.

Alberti az a gyülekezet, ahol már a nyolcvanas évek elején megtartották az imanapi alkalmakat az akkori papné, Roszík Mihályné odaadó szolgálata nyomán. Melitta néni az idei alkalmat így foglalta össze: „Csodálatos dolog látni, hogyan cselekszik Isten a világ más országaiban. Jézus kezébe kell adnunk a ťkenyerünket és halunkatŤ, vagyis mindazt, amink van. Az ő tenyerében a kevés is áldássá válik.”

Irsán vasárnap délután szeretetvendégségre hívták össze a gyülekezet tagjait. Így adódhatott, hogy szép számmal képviseltették magukat férfiak is ezen a „női” alkalmon. Bárdossy Tiborné nyugalmazott papné szerint ilyenkor nem számítanak a kilométerek: „Olyan volt, mintha a chileiek itt lettek volna nálunk, s mi őnáluk. Gondjaik a mi bánatunk, örömeik a mi örömeink is.”

A maglódi gyülekezet asszonyainak az imanapon asztalra került kenyérről eszükbe jutott, hogy egy nógrádi községben kenyeret süt éhező hittanosainak az evangélikus lelkésznő. Az imanapi perselypénzt ők erre a célra ajánlották fel.

A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa főtitkáraként Bóna Zoltánnak hivatalból is figyelemmel kellett kísérnie a női világimanap előkészületeit. A főtitkár azonban egy nagyon kedves közösség, a dunavarsányi reformátusok lelkipásztora is. Március 4-én, pénteken ő temploma hátsó sorainak egyikében húzódott meg szerényen. Az imanapi istentiszteletet – ahol e sorok írója szolgált igehirdetéssel – felesége, Gizella, a gyülekezet másik lelkésze vezette. Nem kis öröm töltötte el azonban a dunavarsányi asszonyokat, amikor Bóna Zoltán két nappal később – vasárnapi prédikációjában – az imanapra hivatkozott. A chilei asszonyok hite, nehézségekben is rendületlenül Krisztusra mutató szolgálata őt is megragadta. Reménységünk szerint így történt ez idén másutt is…

B. Pintér Márta

::Nyomtatható változat::