A hét témája

Hozzászólás a cikkhez

Az 1929–33 közötti súlyos gazdasági világválság végigsöpört az egész glóbuszon. Már ezt megelőzően is csökkenni kezdett az ipari termelés, nőtt a munkanélküliség s vele együtt a szegénység, a nyomor. Az utcára került emberek reménytelennek látták jövőjüket, fokozódott az elkeseredettség. A súlyosbodó válságnak sokan váltak áldozataivá, közöttük nagyszüleim és szüleim is. Annyira elszegényedtek, hogy édesanyámnak már gyógyszerre sem jutott pénze. Egyre betegebb lett, míg végül a komáromi kórházban már nem tudták megmenteni az életét. Pár hónap múlva édesapám is meghalt. Heten maradtunk árván, én félévesen.

Istennek legyen hála, hogy éppen e súlyos gazdasági válság idején indult lelki megújulás a Felvidéken, s ennek eredményeképpen a legnehezebb években nyílt árvaház Kiskoszmályon, Léván, Komáromban. Milyen csodálatosak az Úrnak dolgai! Ebben a reménytelennek látszó világban számtalan helyen komoly lelki élet indult el. Sátorokban rendezett konferenciákon találkoztak a lelki megújulást keresők. A súlyos anyagi gondok mellett sem jelentett problémát a három szeretetintézmény fenntartása. A lelkileg ébredező emberek képesek voltak a kevésből is fenntartani adakozásukkal az Isten Lelkének munkálkodásával létrejött árvaházakat.

S ami ennél fontosabb, a konferenciák nyomán sok községben jöttek létre olyan lelki közösségek, amelyek a megújulást, az ébredési mozgalmat erősítették. Sokan tértek meg, és fogadták el Jézust Megváltójuknak. Én mint kisgyermek gyakran lettem figyelmes az árvaház udvarán felállított sátorokból hallható lelkes énekszóra: „Amint vagyok, sok bűn alatt…”, „A nagy mélységből szüntelen…”, „Óh, ne félj, ne rettegj, én veled vagyok…”, „Végig megálld a nagy tusát…”, és más, biztató hallelujaénekek is felhangzottak. A felvidéki falvakban és városokban Isten népe reményteljesen vállalta a nélkülözést. Tudta, hogy Isten a legkilátástalanabb helyzetekben is kirendeli a szükségeseket. Valóban, naponként születtek csodák az imameghallgatások során. Ez az eleven lelki élet segítette elviselni a nagy nyomorúságot, amely áldásul szolgált az Úrban hívők számára.

Ezt az áldást én is számtalanszor megtapasztaltam testi és lelki életemben. Megbizonyosodtunk, hogy nem a gazdasági válság a legfőbb oka békétlen és reménytelen életünknek, hanem az, hogy elfordultunk Istentől. Bizonyosak voltunk abban, hogy csak a hozzá való visszatérésünk oldja meg földi gondjainkat, és a szerényebb körülmények között is lelkileg boldog, megelégedett életet tudunk élni. Valóban, az ő közelsége adott békességet, nyugalmat a benne bízóknak.

Ez a lelki megújulás sokakat ragadott magával. Isten népe éppen akkor gyarapodott, erősödött lelkileg, amikor földi nehézségek próbálták meg népünket. Hála legyen az Úrnak, hogy megtapasztalhattuk az ő hatalmát és gondoskodó szeretetét!

Egy későbbi válságnak is tanúja voltam a második világháború utáni években. 1947 és 1948 nyarán tanítóképzős növendékként a délvidéki ébredési mozgalomba kapcsolódtam be. Népünk ismét reménytelennek látta jövőjét, különösképpen a falusi és tanyasi földművelők. Elkezdődött a padlások lesöprése és az ártatlanul megbélyegzett emberek elítélése, bebörtönzése. Isten Szentlelke azonban e nehéz helyzetben is munkálkodott.

Egy szívbe markoló élményemre még ma is emlékezem. A nyári szünidőmet Tótkomlóson töltöttem a Felvidékről áttelepített árvaházi nevelőmnél, aki magával hozta a komáromi Timótheus könyvesbolt értékeit, közöttük sok Bibliát, evangéliumi könyveket. Azt a megbízatást kaptuk Istentől, hogy járjuk be a környező falvakat, tanyákat, és vigyünk Bibliákat, evangéliumi könyveket az ott élőknek, hirdessük Isten szeretetét, bűnbocsátó kegyelmét, adjunk lelki vigaszt az elkeseredett embereknek.

Az egyik nap Csanádapácán jártunk, amikor arra lettünk figyelmesek, hogy a faluban összegyűjtik és elhurcolják az úgynevezett kulákokat. Félelem fogott el bennünket. A legnagyobb meglepetésünkre azonban a falu határában lelkes éneklésre lettünk figyelmesek. Egy kivilágított, hatalmas sátort pillantottunk meg, ahonnan csodálatos erővel hallelujaénekek hangzottak. Éppen ez zúgott ütemesen, hatalmas erővel a késő esti órában: „Bízom benned, Uram Jézus, / Benned bízom egyedül. / Kit te hű kegyelmed árja hordoz, / Az bizton üdvözül. / (…) Gondot is viselsz Te rólam, / Hordod minden terhemet, / Hogyne bízna szívem abban, / Ki engem úgy szeret.”

Bementünk a sátorba, s óriási meglepetés ért bennünket: hatalmas bűnvalló közösség könyörgött Istenhez bocsánatért hangos sírással, zokogással, majd megújult szívvel boldogan tettek bizonyságot Isten megbocsátó kegyelméről. Csodálatos lelki élmény volt érezni a Lélek munkáját a viharzó és könyörtelen világi erők hatalmaskodásával szemben. Sok lélek nyerte el ekkor bűneinek bocsánatát, akik hálaadással indultak örömüket továbbadni a megkeseredett embereknek, elmondani, hogy Isten hatalmas úr, ő mindenek felett való, szeret minket, és elhozza a szabadulás örömét. Boldog időszak volt ez a mi életünkben is.

Ma még súlyosabb gazdasági, pénzügyi, morális válság sújtja népünket. Az a biztató, hogy sokan gondolkodunk egyféleképpen: igazi megoldást csak a lelki megújulás hozhat. Annyi bűn terheli népünket, annyi viszály és meg nem értés van közöttünk! A gyűlölködés bűne terhel bennünket, nem tudjuk igazán szeretni egymást; elfordultunk mennyei Atyánktól. Családok bomlanak fel, gyermekek maradnak szülők nélkül. A bűnözés hatalmas méreteket öltött. Nemzetünk és népünk súlyos veszélyben van! Sokan kilátástalannak látják nemzetünk jövőjét. Sok az elkeseredett idős és fiatal, akik nem látnak kiutat ebből a súlyos helyzetből.

Mi, Isten gyermekei hirdessük országszerte, hogy van megoldás, de csak őnála! Mi lehet az? A nagyon komoly és mély lelki megújulás, Istenhez való visszatérés. Boruljunk le Isten előtt bűnbánó szívvel, valljuk meg bűneinket, kérjük megbocsátó kegyelmét. Ő megújítja életünket, s ezzel minden más problémánk is megoldódik. Az ő szabadító erejére van szüksége népünknek. Biztosak lehetünk abban, hogy ő megbocsát, szeretetébe fogad, és megkönyörül rajtunk.

Bízzuk tehát jövőnket őreá, őáltala boldog jövő vár magyar népünkre. Higgyük el, a világ ura nem fog cserbenhagyni bennünket. Legyen érte áldott az ő szent neve!

Szenczi László

::Nyomtatható változat::