e-világ

Hozzászólás a cikkhez

Magyarország ismét a nemzetközi hírek egyik kiemelt szereplője lett. Ezúttal nem az EU-elnökségnek vagy a médiatörvénynek köszönhetően, hanem pusztán amiatt, hogy Mark Zuckerberg, a Facebook közösségi oldal alapítója és fő részvényese vett egy kiskutyát. Mégpedig egy pulit. És a világnak a „külföldi részén” értelemszerűen meg kell magyarázni, hogy ez az érdekes hangzású név magyar terelőkutya-fajtát takar.

A http://www.facebook.com/beast.the.dog címen a kutya saját profiloldalt kapott, amelyen jó Palo Altó-i „közszereplőként” saját maga osztja meg életének legfőbb eseményeit. Szó sincs persze arról, hogy a blöki egymaga képes kezelni a közösségi oldalt, viszont ez rávilágít egy igen érdekes irányzatra: a gazdák megszemélyesítve helyezik fel kedvenceiket a világhálóra.

Ez az ötlet egyszerre izgalmas és bizarr. Arra mutat rá ugyanis, hogy a mai ember életében a virtuális létezés kezd hasonlóan fontossá válni, mint a valódi világ, annyira legalábbis mindenképpen, hogy sokak a házi kedvenceiket is „magukkal vigyék” oda is, és a sajátjukéval megegyező „életformát” biztosítsanak neki: ha a gazdinak van profiloldala, akkor legyen a kutyusnak is.

A közösségi oldalak szépen átveszik az otthon szerepét. Most már nemcsak a velünk egyenrangúakkal tarthatjuk a kapcsolatot rajtuk, hanem azokkal is, akik maguk nem képesek a számítógép használatára. Nemsokára azzal is számolni lehet, hogy különféle intelligens eszközök áttörik ezt az akadályt. Mintegy két éve olyan eszközt eszkábált egy informatikus, amely várandós felesége hasára szíjazva egy Twitter-státusüzenetet küldött minden egyes alkalommal, amikor a magzat rúgott egyet. Hasonló megoldás elképzelhető a velünk élő háziállatoknak is. Automatikusan elkészülő fotó, amikor a cica egy mozgásérzékelővel ellátott labdát pofoz, vagy reklamáló üzenet arról, amikor a kutya tálkájában lecsökkent a vízszint. Bárhol vagyunk is éppen, olyan lesz, mintha otthon lennénk, éppen kapcsolatban a kedvencünkkel.

A virtuális világnak egy komoly hiányossága biztosan van: hogy mindössze az otthonunk kivetülésének tud jó terepe lenni. Az ember azonban társadalomban élő entitás, nemcsak a saját házában-lakásában éli az életét, hanem a mindennapjai szerves részeként bizonyos intézményeket is látogat. A virtuális világ azonban korántsem olyan terep, amelyen ezek a szervezetek jól működnének, ugyanis az emberek legtöbbje számára éppen azért kényelmes a virtuális tér, mert megszabadulhatnak a valódi életüket jellemző kötöttségektől. A virtuális térben nem kell iskolába járni, nem kell házi feladatot írni, vagy nem kell ott ülni vasárnap délelőttönként a tömött vagy éppen üres templomi padsorban.

Pár nappal ezelőtt egyházunk híroldalának, az Evangelikus.hu-nak a szerkesztője a FraterNet egyházi levelezőlistán írta, hogy az oldal saját fóruma mennyire nincsen használatban, és hogy mostanában már a közösségi oldalakon érdemesebb a missziót folytatni. A trend jól megfigyelhető: az interneten most már egyre kevésbé látogatunk el más oldalakra, hogy ott töltsünk el hosszabb-rövidebb időt, helyette kedvenc közösségi oldalunkat tartjuk folyamatosan megnyitva. Inkább már az az „otthon”, és a virtuális világban nem is mindig szeretünk kiruccanni onnan, kivéve persze, ha a barátaink csábítanak erre.

De egy szervezet vagy egyház esetén éppen olyan ellenállással kerülhetünk szembe, mintha személyesen kopogtatnánk be valakihez. Ugyanazt a félelmet vagy közönyt kell legyőzni, mint amikor azt kell elérnünk, hogy a küszöbön belülre engedjenek minket. A közösségi médiában zajló kommunikáció olyan, mintha valakit éppen most látogatnánk meg. Felkészülünk alaposan, mit is fogunk neki mondani az ajtóban, hogy beengedjen…

Nagy Bence

::Nyomtatható változat::