Élő víz

Hozzászólás a cikkhez

A nagy kertben kis ház állott. A vak ember otthona. Minden szabad percét kint töltötte, gondozta a virágait, nyeste a fákat, locsolta a füvet. Volt is foganatja. Csodálatos színekben pompázott a kert, virágillat lebegett felette.

Nem lehetett elmenni a ház előtt anélkül, hogy ne álmélkodott volna az ember.

– Mondja, ha meg nem sértem – kérdezte egy járókelő megpillantva a virágai között gyomláló öreget –, miért fárad ennyit? Csodálatos a kertje, de hát ugye maga sajnos nem lát, sohasem gyönyörködhet ebben a pompában…

A kertészkedő házigazda elmosolyodott:

– Négy oka is van ennek. Először az, hogy szeretem a kerti munkát. Másodszor mert csodálatos élmény megérinteni a virágszirmokat; harmadszor élvezem ezeket az illatokat. A negyedik ok pedig maga!

– Én? De hiszen nem is ismerjük egymást! – csodálkozott a járókelő.

– Nem, de mindig számítottam rá, hogy egyszer majd erre jár, és ha a virágaimat meglátja, megáll majd, és beszédbe elegyedünk!

K. Ellerbrock nyomán (Kötőjeles történetek. Válogatta: Hézser Gábor. Kálvin Kiadó, Budapest, 1998)

::Nyomtatható változat::