Keresztény szemmel

Hozzászólás a cikkhez

Egy há­bo­rús film­ben lát­tam azt a je­le­ne­tet, hogy egy el­len­sé­ges ügy­nök el­for­dí­tot­ta az út­jel­ző táb­lá­kat egy fon­tos ke­resz­te­ző­dés­nél. Emi­att a had­se­reg au­tói és tank­jai nem a ki­tű­zött cél fe­lé ha­lad­tak, ha­nem csap­dá­ba ro­han­tak.

Azt hi­szem, va­la­mi eh­hez ha­son­ló tör­té­nik ma ve­lünk. Sze­ret­nénk ki­egyen­sú­lyo­zott, bé­kés és öröm­te­li éle­tet él­ni: ez len­ne az úti cél. Ah­hoz, hogy ide el­jus­sunk, ar­ra len­ne szük­ség, hogy meg­be­csül­jük és sze­res­sük egy­mást. Gya­kor­la­ti­lag: ku­tas­suk és fe­dez­zük fel a ve­lünk együtt élő má­sik em­ber ér­té­ke­it és alap­ve­tő szük­ség­le­te­it, majd tö­re­ked­jünk ezek ki­elé­gí­té­sé­re. Rö­vi­den: le­gyünk el­kö­te­le­zet­tek ar­ra, hogy el­ső­sor­ban a má­sik bol­dog­sá­gán fá­ra­doz­zunk, és csak az­után a ma­gun­kén. A bol­dog­ság­hoz ve­ze­tő út­nak ezt a „köz­le­ke­dé­si sza­bá­lyát” az Úr Jé­zus fo­gal­maz­ta meg: „Na­gyobb bol­dog­ság ad­ni, mint kap­ni.” (Ap­Csel 20,35)

De va­la­ki el­for­dí­tot­ta a táb­lá­kat.

Emi­att hi­szik azt so­kan, hogy ak­kor len­né­nek bol­do­gok, ha min­dent meg­kap­ná­nak a má­sik em­ber­től, ami­re (úgy ér­zik) szük­sé­gük van: el­is­me­rést, ké­nyel­met, biz­ton­sá­got, kel­le­mes él­mé­nye­ket, sze­xet… En­nek ér­de­ké­ben kö­tünk há­zas­sá­got. Tu­laj­don­kép­pen össze­té­veszt­jük a bol­dog­sá­got a kom­fort­ér­zés­sel. A csa­ló­dás szük­ség­sze­rű, mert a pá­runk is hi­ány­ál­la­pot­ban szen­ved, és elő­ször kap­ni sze­ret­ne, mi­előtt eszé­be jut­na, hogy ad­nia kel­le­ne.

Ed­dig ez még a tév­út­nak csak a kez­de­te, ahon­nan nem len­ne ne­héz vissza­for­dul­ni. De a csa­ló­dás­ból hi­bás kö­vet­kez­te­té­se­ket vo­nunk le, és így ke­rü­lünk zsák­ut­cá­ba. Nem ka­pom meg, ami­re szük­sé­gem len­ne, ami jár ne­kem? Rá­adá­sul ő is csa­ló­dott ben­nem? Ak­kor ne foly­tas­suk to­vább, ha­nem vál­junk el. A há­zas­sá­got fenn­tar­ta­ni csak ad­dig van ér­tel­me, amíg ál­ta­la meg­kap­juk mind­azt, ami­ért lét­re­hoz­tuk – ez a vá­lás­ra ké­szü­lők „lo­gi­kus” ideo­ló­gi­á­ja.

Má­sok már elő­re óva­to­sak. Nem kö­te­le­zik el ma­gu­kat, nem kö­tik meg a há­zas­sá­got, csak össze­köl­töz­nek és együtt él­nek. „Hát­ha nem jön be – gon­dol­ják –, és ak­kor nem kell vé­gig­szen­ved­nünk a kí­nos és ne­héz vá­lá­si pro­ce­dú­rát.” Ideo­ló­gi­á­juk: „Nem a pa­pír és a szer­tar­tás fon­tos. Sze­ret­jük egy­mást, az a lé­nyeg.” Nem ve­szik ész­re, hogy a sze­re­tet egyik leg­fon­to­sabb ele­me hi­ány­zik a kap­cso­la­tuk­ból: a bi­za­lom.

Van­nak, akik még ná­luk is óva­to­sab­bak (vagy in­kább ön­zőb­bek?). Nem vál­lal­nak ter­he­ket és fe­le­lős­sé­get sem tár­sért, sem gye­re­ke­kért. Ők a szing­lik. Kar­ri­ert épí­te­ni és va­gyont sze­rez­ni könnyebb há­zas­ság nél­kül. „Egyéb­ként ma már – mond­ják – min­dent meg le­het kap­ni há­zas­sá­gon kí­vül is, hi­szen van­nak fél­kész éte­lek, van mik­ro­sü­tő, és sen­ki se szól be­le ab­ba, hogy mi­re köl­töm a pén­ze­met, és mi­vel töl­töm az idő­met. Sze­xu­á­lis vá­gya­i­mat is ki tu­dom elé­gí­te­ni.”

Vá­lás, élet­tár­si együtt­élés, szing­li élet­for­ma – a ki­hűlt sze­re­tet kor- és kór­tü­ne­tei.

De van még va­la­mi: a szo­ci­a­li­zá­ci­ós fo­lya­mat­ban meg­re­kedt gon­dol­ko­dás. In­fan­ti­liz­mus ez? Vagy egy­sze­rű­en ön­zés? Az ideo­ló­gi­át ez a jel­mon­dat fe­je­zi ki: amit meg­kí­vá­nok, ah­hoz jo­gom van. Két­éves gye­rek­nél még ter­mé­sze­tes az élet­hez va­ló e hoz­zá­ál­lás, ame­lyen a ne­ve­lés vál­toz­tat­ni igyek­szik. Nyil­ván­va­ló, hogy az em­ber sok olyan dol­got meg­kí­ván, amely­ről ele­ve le­mond, mert tud­ja: ezt kell ten­nie.

"Tu­laj­don­kép­pen össze­té­veszt­jük a bol­dog­sá­got a kom­fort­ér­zés­sel."

Úgy vé­lem, lé­nye­gé­ben az ön­zés­nek ez az ideo­ló­gi­á­ja ér­vé­nye­sül, ami­kor va­la­ki a má­sik em­ber tes­tét kí­ván­ja meg, és nem áll út­já­ba er­köl­csi aka­dály. De men­jünk még to­vább ezen a gon­do­la­ti sí­kon: ha va­la­ki­ben ho­mo­e­ro­ti­kus vá­gyak éb­red­nek, eze­ket is jo­ga van ki­elé­gí­te­ni? Nap­ja­ink­ban so­kan ezért a jo­gért küz­de­nek. Va­jon hol­nap­után ezen az ala­pon nem in­dí­ta­nak-e har­cot a pe­do­fi­lek is a jo­ga­i­kért? A tár­sa­da­lom jö­vő­je szem­pont­já­ból a ho­mo­sze­xu­á­lis kap­cso­lat ugyan­úgy ha­szon­ta­lan, sőt ká­ros, mint a „pol­gár­jo­got nyert” há­zas­ság­tö­rés vagy a pe­do­fí­lia.

A há­zas­ság he­te ke­re­té­ben sze­ret­nénk rá­mu­tat­ni az el­kö­te­le­zett társ­kap­cso­lat – a há­zas­ság – sze­mé­lyi­sé­get for­má­ló ere­jé­re és va­ló­di be­tel­je­se­dést adó ér­té­ke­i­re. Ugyan­ak­kor szól­ni sze­ret­nék a társ­kap­cso­la­tok fen­tebb vá­zolt ano­má­li­á­i­ról is.

A Ma­gyar­or­szá­gi Egy­há­zak Öku­me­ni­kus Ta­ná­csá­nak épü­le­té­ben feb­ru­ár 9–12. kö­zött meg­ren­de­zen­dő elő­adás-­so­ro­zat szó­ró­lap­ján ol­vas­ha­tó a kö­vet­ke­ző aján­lás: „Az Úr Jé­zus nem en­ged­te, hogy meg­kö­vez­zék a há­zas­ság­tö­rő asszonyt, de vi­lá­gos­sá tet­te, hogy el­íté­li a bűnt, hi­szen ezt mond­ta ne­ki: »Menj el, és töb­bé ne vét­kezz.« Mi sem akar­juk meg­kö­vez­ni sem a szing­li­ket, sem az élet­tár­si kap­cso­lat­ban élő­ket, sem a ho­mo­sze­xu­á­li­so­kat, sem az el­vál­ta­kat. Ugyan­ak­kor el akar­juk mon­da­ni, hogy ezek a je­len­sé­gek mi­ért kór­tü­ne­tek ko­runk tár­sa­dal­má­ban, mi­lyen kó­ros ál­la­pot je­lei, és mi­lyen úton le­het ki­lá­bal­ni eb­ből az ál­la­pot­ból. En­nek meg­fe­le­lő­en az elő­adá­sok jel­mon­da­ta: »…az igaz­ság­hoz ra­gasz­kod­va nö­ve­ked­jünk fel sze­re­tet­ben« Krisz­tus­hoz (Ef 4,15).”

Pál­he­gyi Fe­renc

::Nyomtatható változat::