Kultúrkörök

Hozzászólás a cikkhez

Van­nak olyan pil­la­na­tok, me­lye­ket so­sem sza­bad el­fe­lej­te­ni. Ilyen Bu­da­pest ost­ro­ma is, amely a második vi­lág­há­bo­rú egyik leg­vé­re­sebb csa­tá­ja, ház­tól há­zig tar­tó öl­dök­lés volt. Eh­hez csak a száz­hu­szon­öt na­pig tar­tó sztá­lin­grá­di üt­kö­zet mér­he­tő. Ám míg a szov­jet vá­ros­ból ide­je­ko­rán ki­te­le­pí­tet­ték a la­kos­ság na­gyob­bik ré­szét, ad­dig a mi tér­sé­günk­ben a har­cok több mint egy­mil­lió ci­vil „fe­je fe­lett” zaj­lot­tak.

A ma­gyar fő­vá­ros­ban és a kör­nyék­be­li te­le­pü­lé­se­ken zaj­ló küz­de­lem ször­nyű­sé­ge­it jól mu­tat­ja Wil­helm Schön­ing­nek, a 66. né­met pán­cél­grá­ná­tos ez­red pa­rancs­no­ká­nak a vissza­em­lé­ke­zé­se, aki az ost­rom so­rán át­él­te­ket te­kin­tet­te a há­bo­rú leg­ször­nyűbb „él­mé­nyé­nek”. Pe­dig ő 1939-től kezd­ve egé­szen a né­met fegy­ver­le­té­te­lig vé­gig­har­col­ta az egész vi­lág­há­bo­rút! Hel­mut Wolff al­ez­re­des, a Bun­des­wehr ké­sőb­bi tá­bor­no­ka pe­dig nem sok­kal a ha­lá­la előtt ezt mond­ta: „Míg élek, vad ál­mo­kat okoz” Bu­da­pest ost­ro­ma.

Pe­dig akár el is ke­rül­het­tük vol­na. A nyi­las ve­ze­tés 1944. no­vem­ber ele­jén, te­hát már az ok­tó­ber 29-én meg­in­dult el­ső orosz tá­ma­dás után meg­kezd­te ugyan a kor­mány­szer­vek ki­te­le­pí­té­sét a nyu­gat-ma­gyar­or­szá­gi úgy­ne­ve­zett gye­pű­szál­lá­sok­ra, Szá­la­si Fe­renc nem­zet­ve­ze­tő azon­ban ek­kor még azt mond­ta: „Bu­da­pest tar­tá­sát csak ab­ból a szem­pont­ból tar­ta­nám szük­sé­ges­nek, ha er­ről a te­rü­let­ről of­fen­zív had­mű­ve­le­tek fog­nak ki­in­dul­ni. Ha ezt nem akar­ják, ak­kor Bu­da­pest ki­ürí­té­sét fel­tét­len vég­re kell haj­ta­ni…” Más szó­val: nem ve­tet­te el azt a gon­do­la­tot, hogy Bu­da­pest – Ró­má­hoz ha­son­ló­an – nyílt vá­ros le­gyen, ame­lyet el­ke­rül­nek a har­cok.

A nyílt vá­ros­sá nyil­vá­ní­tást a ka­to­li­kus és a re­for­má­tus egy­ház ve­ze­tői is szor­gal­maz­ták. En­nek ér­de­ké­ben Se­rédy Jusz­ti­ni­án her­ceg­prí­más és Ra­vasz Lász­ló re­for­má­tus püs­pök ok­tó­ber 30-án kö­zös le­ve­let írt Szá­la­si­nak. Két hét­tel ké­sőbb pe­dig Mind­szenty Jó­zsef veszp­ré­mi, bá­ró Apor Vil­mos győ­ri, Sh­voy La­jos szé­kes­fe­hér­vá­ri püs­pök és Ke­le­men Krizosz­tom pan­non­hal­mi fő­apát szó­lí­tot­ta fel a kor­mányt, hogy ne csak Bu­da­pes­tet, ha­nem a Du­nán­túlt is harc nél­kül ad­ja fel. A né­met had­ve­ze­tés azon­ban más­ként dön­tött, és ez meg­pe­csé­tel­te a fő­vá­ros sor­sát.

A Du­na vo­na­lát nem­csak azért akar­ták tar­ta­ni, mert amíg ott le­kö­tik a Vö­rös Had­se­reg erő­it, ad­dig a Wer­macht ki tud vo­nul­ni a Bal­kán­ról, ha­nem azért is, mert szük­sé­gük volt a za­lai kő­olaj­ra. Bu­da­pes­tet rá­adá­sul Bécs, a mö­göt­tes Du­nán­túlt pe­dig a bi­ro­da­lom ha­tá­rán ki­épí­tett al­pe­si erőd kül­ső vé­del­mi vo­na­lá­nak tar­tot­ták. Heinz Gu­de­ri­an ve­zér­ez­re­des, a né­met szá­raz­föl­di had­erő fő­nö­ke ezért 1944. szep­tem­ber 22-én el­ren­del­te, hogy az Észa­ki-kö­zép­hegy­ség dé­li lan­ká­in épít­sék ki a Ka­ro­la-vo­na­lat, a Drá­va, a Ba­la­ton és a Ve­len­cei-tó kö­zött pe­dig a Mar­git-vo­na­lat. E két véd­mű­rend­szert a pes­ti ol­da­lon, a fő­vá­ros ha­tá­ra előtt ki­épí­tett At­ti­la-vo­nal kö­töt­te össze. Hit­ler úgy gon­dol­ta, hogy a Wer­macht er­re az egy­sé­ges véd­mű­rend­szer­re tá­masz­kod­va 1945 ta­va­szán si­ke­res el­len­tá­ma­dást tud vég­re­haj­ta­ni, ezért 1944. no­vem­ber 23-án, vagy­is há­rom hét­tel az­után, hogy a Vö­rös Had­se­reg ha­zánk fő­vá­ro­sát Ve­csés irá­nyá­ból meg­tá­mad­ta, erőd­dé nyil­vá­ní­tot­ta Bu­da­pes­tet.

Hit­ler úgy ter­vez­te, hogy az 1945 ta­va­szá­ra ter­ve­zett né­met el­len­lö­kés meg­vál­toz­tat­ja a há­bo­rú me­ne­tét. Ed­mund Ve­e­sen­mayer né­met nagy­kö­vet ezt mond­ta: „Nem tö­rő­dünk ve­le, ha Bu­da­pest tíz­szer is el­pusz­tul, ha ez­zel Bé­cset vé­de­ni tud­juk.” A koc­ka te­hát el volt vet­ve: Szá­la­si de­cem­ber 10-én Fri­ess­ner ve­zér­ez­re­des­nek ki­je­len­tet­te, „a nagy eu­ró­pai gon­do­lat je­gyé­ben” kész Bu­da­pest nyílt vá­ros­sá ­nyil­vá­ní­tá­sá­tól el­áll­ni, és erőd­ként va­ló fel­hasz­ná­lá­sát töb­bé nem el­len­zi.

Pe­dig Sztá­lin ele­in­te nem gon­dolt ost­rom­ra. A ki­ug­rá­si kí­sér­let ku­dar­cá­ig sem­mi eset­re sem. Ok­tó­ber 24-én dön­tött úgy, hogy Bu­da­pes­tet erő­vel ve­szi be. Ma­li­novsz­kij mar­sall­nak ok­tó­ber 28-án ad­ta ki a tá­ma­dá­si pa­ran­csot, a győ­ze­lem dá­tu­mát pe­dig úgy ha­tá­roz­ta meg, hogy no­vem­ber 7-én már dísz­szem­lét le­hes­sen tar­ta­ni a ma­gyar fő­vá­ros­ban. Így vet­te kez­de­tét a száz­nyolc na­pos ost­rom, amely a szov­jet had­se­reg ma­gyar­or­szá­gi össz­vesz­te­sé­gé­nek fe­lét okoz­ta. Össze­ha­son­lí­tás­ként: Ber­lin két hét alatt el­esett, de a leg­ki­tar­tóbb­nak ne­vez­he­tő bres­la­ui né­met hely­őr­ség is „csak” nyolc­van­két na­pig tu­dott el­len­áll­ni a Vö­rös Had­se­reg­nek.

Pes­tet ugyan­is a mély­ség­ben jól meg­erő­sí­tett, va­ló­já­ban há­rom egy­más mö­gött hú­zó­dó s a fő­vá­rost ke­let­ről tel­jes fél­kör­ben kör­be­ve­vő rend­szer, az At­ti­la-vo­nal véd­te, ame­lyet a vá­ros­ban még to­váb­bi hat, egy­más mö­gött fu­tó és tel­jes fél­kört le­író bel­ső véd­mű egé­szí­tett ki. Az At­ti­la-vo­nal leg­kül­ső öve Al­só­göd­nél vált el a Du­ná­tól, majd Cso­mád, Ve­res­egy­ház, Isa­szeg, Mag­lód, Ve­csés és Gyál érin­té­sé­vel Du­na­ha­rasz­ti­nál ju­tott ki hoz­zá új­ra. A kö­zép­ső vé­dő­öv Du­na­ke­szi, Mo­gyo­ród, Ke­re­pes, Pé­cel, Fe­ri­hegy, Pest­szent­im­re, So­rok­sár tér­sé­gé­ben hú­zó­dott. A bel­sőt Új­pest, Kő­bá­nya és Kis­pest pe­re­mén épí­tet­ték ki. Mind­ezt pe­dig Bu­da­pest te­rü­le­tén ki­ala­kí­tott hat to­váb­bi véd­vo­nal, úgy­ne­ve­zett re­tesz­ál­lás egé­szí­tette ki.

A Vö­rös Had­se­reg Sztá­lin pa­ran­csá­nak meg­fe­le­lő­en Kecs­ke­mét irá­nyá­ból 1944. ok­tó­ber 29-én len­dült tá­ma­dás­ba, még­pe­dig egy meg­le­he­tő­sen szé­les, ki­lenc­ven­öt ki­lo­mé­te­res arc­vo­na­lon. A 23. ma­gyar tar­ta­lék­had­osz­tály nem bír­ta a nyo­mást, a tá­ma­dó ékek az­nap es­tig nyolc-tíz ki­lo­mé­te­res mély­ség­ben ha­tol­tak be a vé­de­lem­be. Az Al­pár–Kis­kun­fél­egy­há­za kö­zöt­ti át­tö­rés meg­ál­lí­tá­sa ér­de­ké­ben hi­á­ba ve­tet­te be a hon­véd­ség a 2., más­nap haj­nal­ban pe­dig a 4. gé­pe­sí­tett had­tes­tet, a 3. ma­gyar had­se­reg arc­vo­na­la gya­kor­la­ti­lag össze­om­lott.

No­vem­ber 2-án a szov­jet csa­pa­tok Mo­nor tér­sé­gé­ben el­ér­ték az At­ti­la-vo­nal kül­ső vé­dő­övét. A jól meg­erő­sí­tett ma­gyar és né­met ál­lá­sok azon­ban meg­ál­lí­tot­ták a tá­ma­dást. Az At­ti­la-vo­nal vé­del­mé­re be­ve­tett erők, így a 10. ma­gyar gya­log- és az 1. hu­szár­had­osz­tály ré­szei, Bill­ni­tzer hon­véd ve­zér­őr­nagy ro­ham­tü­zér- és Koz­ma ez­re­des lég­vé­del­mi tü­zér cso­port­ja, va­la­mint a 8. és 22. SS-lo­vas­had­osz­tály ré­szei, to­váb­bá a ma­gyar és né­met ri­a­dó-, kar­ha­tal­mi és őr­zász­ló­al­jak a 3. ma­gyar had­se­reg töb­bi, vissza­hát­rá­ló ala­ku­la­ta­i­val együtt meg tud­ták ál­lí­ta­ni a tá­ma­dó­kat.

Sztá­lin ere­de­ti el­kép­ze­lé­se, hogy Bu­da­pes­tet a Kecs­ke­mét irá­nyá­ból vég­re­haj­tott fron­tá­lis tá­ma­dás­sal úgy­mond „me­net­ből” fog­lal­ja el, ku­dar­cot val­lott. Ép­pen ezért no­vem­ber 4-én új pa­ran­csot adott. Esze­rint a ma­gyar fő­vá­rost észak­ról és dél­ről be kell ke­rí­te­ni, majd a kat­lan­ba re­kedt vé­dő­ket a min­den irány­ból meg­in­dí­tott nagy ere­jű tá­ma­dás­sal kell le­győz­ni. Sztá­lin a se­re­ge­it az új el­kép­ze­lés­nek meg­fe­le­lő­en át­ren­dez­te, és gi­gá­szi had­erőt, két uk­rán fron­tot is had­ba ve­tett, ame­lyet az 1. ro­mán had­se­reg egé­szí­tett ki. Ez utób­bi 7. had­tes­te a Pé­cel és Isa­szeg kö­zöt­ti te­rü­le­tet száll­ta meg.

Az At­ti­la-vo­na­lon a har­cok a no­vem­ber ele­ji tá­ma­dást kö­ve­tő­en so­sem szü­ne­tel­tek, de er­ről a te­rü­let­ről a vé­dők szí­vós el­len­ál­lá­sa mi­att had­mű­ve­le­ti mély­sé­gű of­fen­zí­va de­cem­ber vé­gé­ig nem ér­te Bu­da­pes­tet. A pes­ti híd­főt észa­kon a szov­jet 7. gár­da­had­se­reg és a 30. lö­vész­had­test, va­la­mint a ro­mán 1. had­se­reg, dé­len a szov­jet 46. had­se­reg, majd an­nak du­nai át­ke­lé­se után a 18. lö­vész­had­test tá­mad­ta. Pest­nek a – Ve­csés köz­pont­tal ki­ala­kí­tott – ke­le­ti vé­del­mi vo­na­lát a szov­jet 7. gár­da­had­se­reg és a 6. gár­da­harc­ko­csi-had­se­reg, va­la­mint a 7. ro­mán had­test tá­mad­ta.

Ma­li­novsz­kij mar­sall no­vem­ber 18-án pa­rancs­ba ad­ta, hogy Pes­tet egé­szen a Du­na vo­na­lá­ig leg­ké­sőbb 23-áig el kell fog­lal­ni. Má­sod­szor is csa­lat­koz­nia kel­lett. A mély­ség­ben ta­golt At­ti­la-vo­nal, va­la­mint a mö­göt­te fel­ál­lí­tott to­váb­bi véd­mű­vek ere­jét mu­tat­ja, hogy Pes­tet csak 1945. ja­nu­ár 18-án tud­ták a Vö­rös Had­se­reg ka­to­nái el­fog­lal­ni. Bu­da egy hó­nap­pal ké­sőbb esett el, a har­cok ott feb­ru­ár 13-áig el­hú­zód­tak.

Amúgy a fő­vá­ro­si la­kos­sá­got meg­le­pe­tés­ként ér­te a be­ke­rí­tés. No­vem­ber ele­je óta meg­szok­ta a kö­ze­li ágyú­zást. Pa­ra­dox mó­don még örült is a front kö­zel­sé­gé­nek, mi­vel az an­gol­szász stra­té­gi­ai lé­gi­erő fel­ha­gyott a fő­vá­ros bom­bá­zá­sá­val. A la­kos­ság ki­te­le­pí­té­sé­ről de­cem­ber fo­lya­mán már egy­re ke­ve­sebb szó esett. Ele­in­te a nyi­las ve­ze­tés ter­vez­te ezt, de szál­lí­tó­ka­pa­ci­tás hi­á­nyá­ban egy­re csak ha­lasz­tot­ták. Vé­gül el­áll­tak tő­le, egy­részt az em­be­rek fél­re­ve­ze­tő meg­nyug­ta­tá­sá­ért, más­részt azért, mert a szov­jet csa­pa­tok elő­re­ha­la­dá­sa egy­re re­mény­te­le­neb­bé tet­te a vég­re­haj­tást.

De­cem­ber 24-én dél­előtt, ami­kor a gyű­rű már majd­nem be­zá­rult, a bu­da­pes­ti­ek ka­rá­cso­nyi be­vá­sár­lá­sa­i­kat in­téz­ték. Az em­be­rek az óvó­he­lyek­re csak ja­nu­ár ele­jé­től hú­zód­tak le, mi­kor a Vö­rös Had­se­reg át­tör­te az At­ti­la-vo­na­lat, és a har­cok már Pest la­kó­há­zai kö­zött dúl­tak.

Gi­gá­szi erők csap­tak össze a fő­vá­ros kö­rül. Ha a két had­vi­se­lő fél ere­jét nem­csak az ost­rom­ra, te­hát a „bel­ső gyű­rű­re” szű­kít­jük le, ha­nem a há­rom fel­men­té­si kí­sér­le­tet, va­la­mint az an­nak el­há­rí­tá­sá­ra hi­va­tott „kül­ső gyű­rű­ben” ál­lo­má­so­zó se­re­gek lét­szá­mát is fi­gye­lem­be vesszük, ak­kor nyu­god­tan mond­hat­juk, hogy a vi­lág­há­bo­rú egyik leg­ször­nyűbb üt­kö­ze­té­ben jó­val több mint fél­mil­lió em­ber öl­dö­köl­te egy­mást. A pon­tos szám nem is­mert, az azon­ban tény, hogy a har­cok­ban szov­jet ol­da­lon nyolc­va­nez­ren es­tek el, a se­be­sül­tek szá­ma pe­dig meg­ha­lad­ta a két­száz­negy­ve­nez­ret. A né­met–ma­gyar ka­to­nai vesz­te­ség is el­ér­te a száz­ez­ret. De hogy még egy szám­ada­tot mond­jak: az At­ti­la-vo­nal­ban az ost­rom el­ső hó­nap­já­ban 642 szov­jet harc­ko­csit és ro­ham­lö­ve­get lőtt ki a vé­de­lem.

Ami­kor el­csen­de­sült a pus­ka­ro­po­gás, egy ki­égett, el­pusz­tult vá­ros ma­radt a ko­ráb­bi he­lyén.

Je­zsó Ákos

::Nyomtatható változat::